A propagandisztikus diafilmek varázslatos világa
2007. december 21. 12:00
A diafilmnek nem csak romantikája, hanem több mint félévszázados múltja is van. Az 50-es évek propaganda diafilmjeinek kockáin bizony komoly harc dúlt az imperialista ellenség, a kolorádói krumplibogár, valamint a begyűjtést akadályozó Sonkás Vendel és Lapockáné ellen - derül ki a Múlt-kor második évfolyamának 14. adásából.
A diafilmek már a 20-as években is az oktatás és az ismeretterjesztés céljait szolgálták, amikor a Falu Urániája társaság az országot járva vetített állóképes előadásokat tartott szerte az országban. Az akkor nóvumnak számító találmányra később a politikai propaganda is felfigyelt, és fel is használta a szocialista tudatformálás eszközeként. A propagandista diafilmek az élet minden területéről témát merítettek, a munka dicsőítésétől, a nők szerepének tárgyalásán át, az ellenségkép megformálásig.
A második világháborút követően 1948-ban alakult meg a Magyar Fotó Állami Vállalat Diaosztálya, amely 1953-ig több mint 250, népművelési célú propagandisztikus diafilmszalagot adott ki összesen 50 ezer példányban. A diaosztály sajátos, de rövid életű vállalkozása volt a filmtekercsben rendszeresen megjelenő Diahíradó, illetve Világ és Sporthíradó.
1954-ben az osztály megszűnt és megalapították a Magyar Diafilmgyártó Vállalatot, amely elsősorban a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulatot (TIT), valamint a népművelési munkát látta el segédanyaggal (Beszélő képek sorozatcímmel), de a politikai agitációs propaganda és a közoktatás számára is nagy sorozatban gyártott diafilmeket (néhány az 1950-es évek diafilmcímei közül: Rákosi Mátyás harcos élete; Asszonyok, lányok, gyertek traktorosnak; Május 1., a dolgozók harcos ünnepe; Aki a népnek vermet ás).
Az egyes filmtekercsekhez eleinte szövegkönyvet mellékeltek, amelyből a vonatkozó részt hangosan felolvasták, ezt azonban hamarosan felváltotta a képek alján látható felirat. A diafilm előállítása olcsó volt, és könnyen terjeszthető eszköznek bizonyult a propaganda kezében. És bár ezek a propagandafilmek a felnőtt korosztálynak szóltak, nem voltak mentesek a gyermeki fordulatoktól. A gyakran alkalmazott verses forma, a beszélő nevek, és a rajzos illusztráció a direktpolitikai üzenetek tompítására szolgáltak.