IV. Kázmér

2007. október 10. 21:38

(1427 - 1492)

IV. Kázmér 1446-tól lengyel király, 1440-től litván nagyfejedelem a Jagelló-házból. II. Ulászló és Holszanski Zsófia kisebb fia, III. Ulászló (magyar királyként I. Ulászló) öccse.

Kiskorúsága idején Litvániát a bojárok tanácsa igazgatta. 1447-ben Krakkóban koronázták lengyel királlyá. Nem volt népszerű uralkodó, mert Litvániát Lengyelország rovására növelte, meghasonlott a főpapsággal és a nemességgel, ugyanakkor gyarapította az ország területét. 1454-ben adta ki Statuta nieszawska rendeletét, amely korlátozta az uralkodói hatalmat az országgyűlés szerepének növelésével (ez rendi képviseleti szervvé vált) és megerősítette a nemességet. Ugyanezen esztendőben vette nőül Habsburg Erzsébetet, V. (Utószülött) László testvérét, s csatolta Lengyelországhoz Poroszország egy részét, hadat üzenve a Német Lovagrendnek. Az 1466-ban kötött békében Warmia (Ermland), Nyugat-Poroszország Lengyelországhoz került; a rend nagymesterét hűségesküre és fegyveres szolgálatra kötelezték (1525-ig Lengyelország hűbérese).

Danzig különleges jogokat kapott, ami gazdasági előnyökhöz juttatta a lengyel birtokosokat (gabona és más termékek kivitele). Egyházpolitikájában IV. Kázmér arra törekedett, hogy a püspöki székek betöltésének joga őt illesse meg. A kázméri időkben készült el Jan Dlugosz nagy történeti munkája (Annales Poloniae), s ekkor működött Veit Stoss, aki többek között az uralkodó síremlékét is megalkotta.