III. Sándor orosz cár

2007. augusztus 9. 17:19

(1845 - 1894)

III. Sándor orosz cár 1845. március 10-én született Szentpétervárott, a Holstein-Gottorp-Romanov dinasztiából. Apja II. Sándor cár, anyja hessendarmstadti Mária (Alekszandrovna) nagyhercegnő volt.
Bátyja 1865-ben bekövetkezett halála után lett trónörökös, nevelését Pobedonoszcevre és Szolovjevre bízták, akik minden haladással szemben az önkényuralom jogosságára, az ortodoxia és az orosz nemzet felsőbbrendűségére tanították. 1881-ben, apja halála után lépett a trónra. Mindjárt trónra kerülése után manifesztumot adott ki, amelyben kifejezte töretlen akaratát a patriarchális és pravoszláv szellemiségű önkényuralmi hatalom megőrzésére.

Uralkodása joggal nevezhető leplezetlen reakciónak. Ellenreformok sorával tette semmissé apja haladó reformjait (közoktatás, igazságszolgáltatás, a zemsztvókra és a városokra vonatkozó reformok). Kíméletlenül üldözte a terroristákat, a forradalmi ellenzéket. Megnövelte a rendőrség elnyomó hatalmát, megerősítette a cenzúrát és az oktatás ellenőrzését; a kormányzók például ítélet nélkül akár 5 évre is száműzhettek bárkit. III. Sándor uralkodásának legtöbb idejét a valóságtól elrugaszkodva, gacsinai palotájában töltötte.

Pobedonoszcev erőszakos oroszosítási politikába és ortodox hittérítésbe kezdett; hatására a cár különböző kényszerítő intézkedéseket foganatosított a balti államok német lakossága, a lengyelek, az ukránok, az örmények, a Közép-Ázsiában élő muzulmánok és végül a zsidók ellen, akiket a nyugati övezetben való letelepedésre köteleztek. Az 1880-as évek második felétől Vitte gróf pénzügyminiszter befolyására serkentette az ipar fejlődését, és megkezdődött a transzszibériai vasútvonal építkezése. 1888-tól kezdve a külföldi, német és angol, majd francia tőkebeáramlás hatására a gazdaság gyors fejlődésnek indult. III. Sándor 1890-ig, a bukásáig Bismarck híve volt, viszont amikor II. Vilmos német császár nem újította meg a német-orosz viszontbiztosítási szerződést, a cár a franciákhoz közeledett. Ennek eredményeként 1893 decemberében aláírták az orosz-francia egyezményt, amely a későbbi antant magja lett.

III. Sándor 1894. március 17-én Ukrajnában, Livadge-ben halt meg. A trónra a Dagmar (Alexandra Fjodorovna) dán hercegnőtől származó fia, II. Miklós követte (uralkodott: 1894-1917).