Történelmi erotika és egy kis Amerika
2007. március 8. 10:56
Az erotika fejlődése az ókortól a náci pornóig, avagy a beteges dekadencia a hatalom szerint nem is olyan beteges, néha gyógyír - részletek március 8-án az m1-en. Mellette egy dokumentumfilm, amelynek kálváriája 1975-ben kezdődött, és csak harminc évvel később ért véget.
Adolf Hitler egyesek szerint prűd volt és aszexuális. Vagy mégsem? Sztálinnak Szibériában voltak törvénytelen gyermekei, és második felesége szerint durva volt az ágyban. Mindemellett egy orosz kémnőhöz, Olga Csehovához fűzték gyengéd szálak. Olga a drámaíró Anton Csehov unokahúga volt, és nem mellékesen Adolf Hitler kedvenc színésznője.
Az emberi társadalmak különféle módon viszonyultak a szexualitáshoz. Az ókori vázafestményektől, margináliáktól és falfreskóktól az 1900-as évekre eljutunk a mozgóképig, ahol az erotika műfajjá növi ki magát, a szex- vagy pornófilmmé. A pornó a latin porne szóból ered, ami prostituáltat jelent, ha ehhez hozzáadjuk a graphie, vagyis rajzolok szót, kész is a pornográfia műfaja. A pornó hivatalosan csak az 1970-es években lett legális, ami nem jelenti, hogy előtte nem létezett. Sőt. Nemrég egy magánház padlásáról kerültek elő francia szexfilmek, amelyek a 20. század első éveiben készültek.
A híres emberek és a politikusok persze a szex nézőpontjából is mindig különösen érdekesek. Ezért lehet tudni azt is, hogy a szovjet nagykövet Andropov, szerelmes verseket írt színésznőcskéinek, Gorbacsovot viszont terrorizálta a felesége, olyannyira, hogy kifejezetten csak csúnya nőket mert felvenni hivatalába. Brezsnyev ellen két alkalommal is alkohol, és nőügyek miatt indult vizsgálat. A Szovjetunió első embere mindenkivel kikezdett a környezetében.
31 éve készült az a dokumentumfilm, amely a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál 2006. évi díjazottjai között volt. A történelmi és életrajzi film kategóriában nyert a Kisamerika című alkotás és Ragályi Elemér nyilvánosan követte meg a rendezőt, B. Révész Lászlót azért, hogy annak idején a Balázs Béla Stúdió sem állt ki a film mellett, ami a betiltás hatására majdnem megsemmisült.
A film kálváriája 1975-ben kezdődött. A mű a Balázs Béla Stúdió égisze alatt készült, abban a filmes műhelyben, amely több generáció számára adott kísérletezési lehetőséget. Az 1959-ben alapított stúdió különleges helyet kapott a hazai filméletben, hiszen a fiatal alkotók gyakorlatilag cenzúramentesen készíthették filmjeiket. A stúdió öt fős vezetőségének tagjait demokratikus rendszerben, saját maguk közül választották, és a poszt birtokosai dönthették el - a tagsági vetítés után - mi legyen az elkészült filmek további sorsa. A hatalom persze itt is beépítette a fékeket, a stúdiónak ugyanis bemutatási kötelezettsége nem volt.
Hivatalosan Alsóhegysor, a helybeliek azonban kezdettől fogva Kisamerikának hívták Ózdon azt a munkáskolóniát, amely a XIX. század végén épült 41 négyzetméteres, komfort nélküli lakásokból a vasgyár szakmunkásainak. 1975-ben a Balázs Béla Stúdióban dokumentumfilmet készített az ott lakók életéről a forgatókönyvíró Kozák Gyula, az operatőr Kardos Sándor és a rendező, B Révész László. Akkor sem a film, sem a kohászati üzemekről készült szociológiai tanulmány `nem kaphattak nyilvánosságot`.
Utólag tudjuk, hogy ezekben az években fojtották el az utolsó reformszocialista törekvéseket is. A film egyetlen munkakópiája `állítólag` egy raktári szennyvízbetörés nyomán megsemmisült. Megmaradtak viszont a kivágások, a fekete-fehér, kis részben színes negatív tekercsek. Ezek alapján indult el a film helyreállítása. Erről is szól a magazin 21. adása.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
