Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Konferencián elemezték Szálasi kormánybiztosának vitatott rehabilitálását

2006. december 15. 10:15 MTI

Komoly vitákat váltott ki Kisbarnaki Farkas Ferenc tábornok posztumusz rehabilitációja. Most a Hadtörténeti Intézet és Múzeum konferenciát rendezett a Szálasi-rémuralom és a Horthy-korszak idején is magas posztokat betöltő katona szerepéről.

<

A német vezetés kedvence volt

Az ügy előzménye, hogy Kovács Tamás, a Holokauszt Emlékközpont történésze november 15-én egy televíziós műsorban kijelentette: vitatható szerepe volt a Szálasi-rémuralom idején annak a Kisbarnaki Farkas Ferencnek, akinek a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottsága posztumusz visszaadta vezérezredesi rendfokozatát. November 20-án a Parlamentben is előkerült Kisbarnaki Farkas Ferenc ügye, amikor az SZDSZ-es Gulyás József azt kérdezte, hogy miért kezdeményezte a honvédelmi miniszter a rendfokozat visszaállítását.

Szekeres Imre szakminiszter akkor válaszában határozottan visszautasította, hogy ő kezdeményezte volna a rendfokozat visszaállítását. Mint mondta, jog alapján volt kötelessége továbbítani a kérelmet a köztársasági elnökhöz. A kialakult vitára reagálva a szaktárca november 21-én közleményt adott ki, amely szerint Kisbarnaki Farkas Ferenc vezérezredesi rendfokozatát a Honvédelmi Minisztérium Rehabilitációs Bizottságának kezdeményezésére - a honvédelmi miniszter előterjesztésére - a köztársasági elnök állította helyre 2006. szeptember 15-i hatállyal. A közlemény akkor emlékeztetett arra is, hogy a honvédelmi miniszter már kezdeményezte a rehabilitációs folyamat jogi áttekintését, és utasítást adott a Rehabilitációs Bizottság átalakítására is.

A konferencián Kovács Tamás Kisbarnaki Farkas Ferenc életútját ismertető előadásában elmondta: Kisbarnakit 1938 októberében nevezték ki a Ludovika parancsnokává. Az intézmény hallgatóinak politikai beállítottságát már 1938-1939-ben is vizsgálta a vezérkari főnökség. Azt tapasztalták, hogy a nyilas mozgalom és a szélsőséges mozgalmak igencsak népszerűek voltak az akadémisták körében, amellyel szemben az akadémia vezetése nem sokat tett - tette hozzá.

A történész azt is elmondta, hogy Kisbarnaki a hatodik hadtest parancsnokaként 1944 nyarán több olyan intézkedést hozott, amely a civil lakosságot is érintette. Parancsot adott arra, hogy a férfiakból szervezzenek munkásszázadot, és elrendelte a községen kívül mozgó civil személyek agyonlövését is.

Mint mondta, ezek az intézkedések még a német vezetés számára is megdöbbentőnek tűntek, s ők végül leállították Kisbarnaki parancsainak végrehajtását. Kisbarnaki a szovjet offenzíva idején parancsot adott arra is, hogy lőjenek a visszavonuló magyar katonákra. Ezek a tevékenységei olyan népszerűvé tették a német vezérkar körében, hogy felmerült, ő legyen az első magyar hadsereg parancsnoka, és azt is felajánlották, hogy egy német vezérkari főnököt is delegálnak mellé.

Horthy lemondatása után Szálasi országos elhelyezési kormánybiztosnak nevezte ki Kisbarnakit. Kovács Tamás ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy Kisbarnakiban a nyilas adminisztrációnak is meg kellett bíznia, hiszen akkor nem került volna szóba vezérezredesi kinevezése. Elmondta, hogy Kisbarnaki részt vett a sopronkőhidai perben, ahol a hadbíróság elnöki tisztét töltötte be. Kisbarnaki később azzal magyarázta ezt a szerepvállalását, hogy kényszerítették. (Az Attac honlapján olvasható dokumentum szerint ebben a perben ítélték el a Horthy-féle sikertelen kiugrási kísérletben résztvevő katonákat, és Kisbarnaki írta alá Bajcsy-Zsilinszky Endre halálos ítéletét is.)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Konferencián elemezték Szálasi kormánybiztosának vitatott rehabilitálását

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra