Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Autópályaépítés miatt bontották meg a kínai nagy falat

2006. december 6. 09:30

Egy kínai építőipari céget 500 ezer jüanra, azaz 12 millió forintra büntettek meg azért, mert elbontották a nagy falnak az épülő autópálya nyomvonalába eső szakaszát. Az eset azért is különleges, mert héten hatályba lépett épített örökséget védő törvény legelső alkalmazásakor rögtön a legmagasabb bírságot rótták ki a szabálytalankodókra.

<

A Hongji nevet viselő építőipari vállalkozást 500 ezer jüanra, azaz nagyjából 12 millió forintra büntették meg azért vasárnap, mert Észak-Kínában megbontották a nagy falat. A Belső-Mongólia tartomány kulturális örökségének védői az Új Kína hírügynökségnek elmondták, hogy az autópálya építését a cég akkor sem fejezte be, amikor már felszólították őket arra. A kormányzat illetékese, Wang Dafang szerint az építkezés elég komoly károkat okozott a világörökség részét képző falban, és három kormányzati védelem alatt álló településben is.

Nemrég a Múlt-koron is beszámoltunk róla, hogy a kínai kormány országos szabályozást tett közzé a híres nagy fal megóvására, hogy megakadályozza a több mint két évezrede épült, és az idők során sokszor restaurált védelmi rendszer különböző formákban történő rongálását. Ezek értelmében tilos a nagy falra graffitit festeni, firkálni, tilos rajta vagy hozzá nem engedélyezett építményeket emelni, vagy a több ezer kilométeres építmény nagyközönség számára meg nem nyitott részein rendezvényeket tartani.

A múlt pénteken hatályba lépett törvényt az illetékesek rögtön szigorúan alkalmazták, mert elmondásuk szerint egy enyhe büntetésnek nem lett volna értelme.

A nagy falból még ma is csaknem két és fél ezer kilométer áll. Amióta az i.e. 221-től 206-ig uralkodott országegyesítő Csin (Qin)-dinasztia idején megkezdték felépítését, összesen 6300 kilométernyi védmű jött létre. A nagy fal jelentős részét az utóbbi években turisztikai célokból is felújították, a látogatók özöne azonban komoly károkat is okozott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Autópályaépítés miatt bontották meg a kínai nagy falat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra