Königgrätz volt a kiegyezés kulcsa
2006. július 5. 12:30
140 éve, 1866. július 3-án az osztrák csapatok Königgrätznél megsemmisítő vereséget szenvedtek a poroszoktól. A porosz hadsereg teljesítménye persze csak a kortársak szemszögéből volt váratlan, valójában logikusan következett a tömegszerűség és a mozgékonyság, a modern hadviselés két alapelvének következetes alkalmazásából.
A porosz ismétlő puskák döntöttek
A két hatalom között Schleswig-Holstein miatt tört ki a konfliktus. A Dánia feletti, 1864-es közös győzelem után a két tartomány porosz-osztrák közigazgatás alá került, ám míg Ausztria egy önálló Schleswig-Holstein mellett állt ki, Poroszország saját területéhez akarta csatolni a hercegségeket. 1865-ben a gasteini szerződés ideiglenesen felfüggesztette az ellentéteket: Ausztria Holsteinben, a poroszok Schleswigben irányítottak. A Német Szövetség reformjára vonatkozó választott parlamenttel kapcsolatos porosz indítvány érzékenyen érintette Ausztriát, amely felszólította a Szövetségi Gyűlést a schleswig-holsteini kérdés megoldására.
A porosz csapatok válaszként 1866. június 9-én vonultak be az osztrák fennhatóság alatti Holstein területére, ezután Ausztria poroszellenes határozatot hozatott az 1815 óta fennálló Német Szövetség gyűlésével. Tizenkét német állam - köztük Szászország, Hannover és Württemberg - Ausztria mellé állt, a poroszok oldalán harcolt a 17 észak- és közép-német állam, s őket támogatta Olaszország is, amellyel a poroszok április 8-án szövetségi egyezményt kötöttek. A háború 1866. június 14-én tört ki, tétje a Németország feletti uralom volt.
A porosz hadsereg június 21-én lépte át a cseh határt, s több kisebb győzelmet aratott Podolnál, Nachodnál, majd Skalitznél. Július 3-án, Königgrätz (ma a csehországi Hradec Králové) és Sadova között döntő csatára kényszerítette az osztrákokat és szászokat. A szerény képességű Ludwig von Benedek táborszernagy vezette 215-240 ezer emberrel szemben 163 ezer porosz katona állt, I. Vilmos király és Helmuth von Moltke vezérkari főnök parancsnoksága alatt. Rohamaikat az osztrákok eleinte visszaverték, majd fölénybe is kerültek. Később azonban beérkezett a porosz koronaherceg, a későbbi III. Frigyes császár vezényelte, 93 ezres 2. porosz hadsereg, amely az osztrák jobbszárny oldalába és hátába került s a Moltke által kidolgozott "bekerítés általi megsemmisítés" stratégiáját alkalmazta.
30 ezer (más adatok szerint 44 ezer ) osztrák esett el, sebesült meg, vagy került fogságba, a poroszok 9200 főt veszítettek. A poroszok győzelmüket elsősorban hátultöltős gyútűs puskájuknak (Zündnadelgewehr) köszönhették, amely tűzgyorsaságával lepte meg az ellenfelet, míg az osztrák katonákat főleg szuronyrohamra képezték ki. A porosz hadsereg használta ki először az európai hadviselés történetében az utánpótlás vasúti szállításának valamennyi előnyét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
