Csernobil: a kádári tájékoztatáspolitika csődje
2006. április 26. 07:00 Balázs Bálint
Csernobil fogalma 1986 előtt ismeretlen volt. A magyar Atomenergiai Bizottság vezetője sem ismerte, és fogalma sem volt arról, hogy ott egy erőmű van. A baleset utáni hazai tájékoztatást tétovázás, alakoskodás, összevisszaság jellemezte. A médiában a lakosságot gyerekként kezelték, eközben a nyugati kormányok napi bontásban kapták meg a magyarországi sugárzási mérések adatait. Csernobil a kádári tájékoztatáspolitika legnagyobb kudarca lett, amely felerősítette a rendszerrel szembeni bizalmatlanságot.
1986
A légkör és a környezet radioaktivitásának növekedése nem számottevő; az ivóvízben és az élelmiszerekben végzett mérések szerint nem növekedett a radioaktivitás, meg sem közelíti azt a szintet, amely veszélyt jelenthet az emberi szervezetre; a mért értékek alig térnek el a mindennapi értékektől; a háttérsugárzás mértéke nem éri el a kritikus értéket; az illetékes szervek intézkedtek a mérések gyakoriságának sűrítéséről; hivatalosan közölték, hogy a ma mért adatok alapján nincs szükség fokozott megfigyelésen és ellenőrzésen túlmenő intézkedésekre - ilyen és ehhez hasonló, szűkszavú, minden magyarázatot nélkülöző, száraz, hivatalos hangvételű volt a korabeli tájékoztatás.
|
Az olvadás éve |
A televízióban a műsorfolyamát megszakító TV híradó jelentette a csernobili reaktorbaleset tényét április 28-i első kiadásában. A baleset súlyosságának megítélése ennek alapján lehetetlen volt, de a szakértői értelmezések elmaradása és a konkrétumok bemutatásának nélkülözése miatt a későbbi bejelentések csak a veszély lehetőségét implikálták. Az "illetékes szervek" valójában persze nem tartották szükségesnek a hazai közvélemény valódi tájékoztatását. A sajtóhírekben rendre lekicsinyítették a sugárzásnövekedést, s felnagyították a csökkenést, s csak utóbb derült ki, hogy korábban Magyarország lakosságát is érintő veszélyek keletkeztek. Íme néhány példa >>>
Vélhetően a közvélemény megnyugtatását szolgálta volna Berecz János MSZMP KB titkár, agitprop vezető május elsejei nyilatkozata, amelyben a sugárzási szint veszélytelenségéről és a paksi atomerőmű biztonságáról kijelentette: "Ami információt mi megszerzünk, beszerzünk és elmondunk, azok teljesen valóságosak."
Jelentős késéssel, május 4-én egy akadozó interjú formájában hangzik el az első érdemi szakértői értékelés, amely hitelt adhatott volna a korábbi méréseknek, és megnyugtathatta volna a közvéleményt. Az ezt követő csernobili beszámolók kulcsfigurái az öltönyös-nyakkendős műszaki értelmiségiek lettek, visszatérő szereplő a mérőeszköz, leggyakoribb ige a "mér".
A gondoskodó hatalom a közéleti kommunikáció teljes ellenőrzését megszervezte: Marjai József miniszterelnök-helyettes április 30. és május 19. között rendkívüli kormánybizottságot állított össze a Csernobilról szóló tömegtájékoztatás irányítására. A szennyezettségről készült jelentéseket viszont csak a külföldi követségek kapták meg, a magyar állampolgárokhoz mindez nem jutott el. A vezetők jól tudták, hogy az információhiány miatti bizalmatlanság a nyolcvanas évek csúcsberuházására, a Paksi Atomerőműre is rossz fényt vet, s az állampolgárok alapvető információs igényeit sem vették komolyan. Ugyanakkor a rendszer feloldhatatlan ellentmondásának bizonyult, hogy a minőségi (gyors, hiteles, pontos, objektív) tömegtájékoztatásnak úgy kellett volna megfelelni, hogy közben a szovjet érdekek ne sérüljenek, valamint ellensúlyozzák a nyugati "propagandaelőnyre szert tett", "ellenséges", "túlzó" híradást.
A kádári tömegtájékoztatás a sajtótörvényben előírt kötelezettségeit sem teljesítette. Ennek ellenére állami kitüntetésben részesült az Országos Sugárbiológiai Intézet igazgatója, a Polgári Védelem Országos Parancsnokságának igazgatója, és számos sajtómunkatárs vette át jutalmát a szocialista rendszer vezetőitől a kommunikációs feladatok sikeresnek ítélt elvégzéséért.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
