Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Che Guevara: politikai ikonból áruvédjegy

2004. november 10. 11:29

<

A bolíviai gerillák vezetője

Kubában egyre csak folytak a találgatások, hogy hová is tűnhetett az Iparügyi Miniszter és a Nemzeti Bank elnöke. Egy havannai interjú során május elsején a haderő főparancsnoka, Juan Almeida szerint `Guevara a forradalmat szolgálja valahol Latin-Amerikában`. A valóság ebben az állításban rejlett, ugyanis Che a bolíviai gerillák oldalán harcolt ebben az időben.

A dzsungel egy részét ugyanis bennszülött bolíviai kommunisták gyakorlóterületnek vásárolták meg Nancazahuban, és itt Guevara irányítása alatt készültek a forradalomra. Che számára azonban a felkészítés és gyakorlás sokkal nehezebb feladatot jelentett, mint korábban a kubai elvtársaival véghezvitt háború. Egy komplett gerillahadsereg létrehozásában könyve megírásán kívül nagyon kevés valódi tapasztalattal rendelkezett. Mikor Bolívia elnöke, René Barrientos megtudta, hogy Guevara az országban tartózkodik, azt a kijelentést tette, hogy szeretné Guevara fejét egy lándzsára tűzve La Paz városában kiállítani. Megparancsolta tehát a bolíviai hadseregnek, hogy vadásszák le Guevarát és követőit.

Che azonban ekkorra jól felfegyverezte és sikeres küldetésekre vezette 120 emberét a Camiri hegyes térségében a bolíviai hadsereg katonái ellen. Ennek ellenére a hadsereg szeptemberben két gerillacsoportot is felszámolt azok vezetőinek kiiktatásával.

Guevara azon elképzelése, hogy ezzel Bolíviában forradalmat robbanthat ki, több tévedésen és dezinformáción alapult. Azt remélte ugyanis, hogy a kormány visszakozik, és mindenképp békét akar majd vele, azonban nem számolt az Egyesült Államok jelenlétével. Mikor az amerikai kormány megtudta, hogy Bolíviában van, CIA ügynököket küldtek utána, hogy kisegítsék a terroristák ellen küzdőket. Ezzel szemben Guevara egy gyengén felfegyverzett és éppen csak kiképzett bennszülött seregre számított. A bolíviai hadsereget viszont már évek óta az amerikai különleges erők tanácsadói képezték ki, így például egy hadosztálynyi Ranger-t készítettek fel a dzsungelbeli hadviselésre. Guevara ekkor a helyiektől és a hadsereg disszidenseitől sem kapta meg a várt támogatást és információt. Ezen túl pedig Bolívia moszkvai orientációjú Kommunista Pártja sem nyújtott neki segítséget a lázadás megtervezésében.

Che vizsgálata halála után

Ezen tényezők és a fokozódó amerikai nyomás hatására felgyorsultak az események. A bolíviaiak egy dezertőrtől megtudták Guevara gerillái táborhelyének pontos koordinátáit. Október nyolcadikán a La Higuera-i tábort bekerítették, és Che egy járőrözni induló különítménnyel együtt fogságba esett. Miután a lábán megsebesült és fegyverét egy golyótalálat használhatatlanná tette, felajánlották számára, hogy megadhatja magát. Az elfogása során jelenlévő katonák elmondása szerint az elfogása előtti lövöldözés során a következőképp kiabált: "Ne lőjetek! Che Guevara vagyok, és többet érek nektek élve, mint halva!". Mikor a katonák feljebbvalói értesültek elfogásáról, azonnali kivégzését rendelték el. Így 1967. október 11-én a helyi régi iskolaépületbe vitték, és a kezeit a táblára kellett tennie. Ezután több lövéssel végeztek vele. Guevara a következőket mondta az őt kivégző katonáknak: "Tudom azért vagytok itt, hogy kivégezzetek. Lőjetek, gyávák, csak egy embert öltök meg." Az első lövés a szívét találta el.

Castro október 15-én értesült a kivégzésről, és három napos gyászt rendelt el Kubában. Guevara halálát több tüntetés követte Latin-Amerikában.

Maradványait 1997-ben exhumálták, és DNS tesztet végeztek rajta, mely megerősítette, hogy valóban az ő maradványai találhatók a sírban. A maradványokat Kubába szállították, ahol forradalmár hősnek kijáró tisztelettel fogadták. 1997. július 12-én teljes katonai tiszteletadással temették el Santa Clara temetőjében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Che Guevara: politikai ikonból áruvédjegy

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra