Miért nem bombázták a szövetségesek Auschwitzot?
2004. szeptember 1. 11:13
Várható veszteségek
A tábor elleni légitámadás még precíziós bombázás esetén is súlyos veszteséget okozott volna a foglyok körében. Biztosan elpusztult volna a négy nagy gázkamrát működtető Sonderkommandók teljes, 440 fős állománya, ráadásul a kettesével álló krematóriumok között, a bombázók legoptimálisabb rárepülési útvonalán helyezkedett el a `Kanada` nevű nagy raktárkomplexum, amelyben közel 2000 ember dolgozott folyamatosan. Ha pedig a támadás idején éppen bent áll egy deportáltakat szállító vonat, az további százak-ezrek halálát jelentette volna. Nem egy zsidó szervezet és politikus tartott elfogadhatatlannak minden olyan megoldást, amely akár egyetlen zsidó szándékos meggyilkolásával járt volna. Ők a tábor helyett inkább az oda vezető vasutak bombázását szorgalmazták.
A vasutak, hidak bombázása
Az Auschwitzba vezető vasútvonalak bombázása először a Kassa-Presov vasút kapcsán vetődött fel, az erről szóló javaslat 1944. június 23-án érkezett meg Washingtonba. Ezen a vasútvonal egyike volt annak a hét, Magyarországról észak felé vezető vasútvonalnak, amelyen a magyar zsidóság deportálása lezajlott.
A júniusi javaslatot követően 1944 októberéig több-kevesebb rendszerességgel kérte számos zsidó szervezet az auschwitzi vasutak, különösen pedig a vasúti hidak támadását. Európának azonban túlságosan sűrű a vasúthálózata, egy-egy sérült pályaszakasz könnyen megkerülhető. A vasútbombázással érdemi hatást legfeljebb a magyar zsidóság deportálásának idején lehetett volna elérni, ti. Magyarországról észak felé csak hét vasútvonal vezetett. Viszont mire a szövetségesek elegendően pontos információval rendelkeztek, és a vasútvonalak elleni bombázások megkezdődhettek volna, a magyar zsidóság deportálása már befejeződött. (1944. július 9.)
A szétbombázott vasúti pályák nagyon könnyen, gyakorlatilag egyetlen éjszaka alatt újra üzemképessé tehetők. Ezt 1944-re minden hadviselő fél a saját tapasztalataiból tudta. Ebből következően egy vasútvonal folyamatos blokkolásához szó szerint napi rendszerességgel kellene azt bombázni. Ez pedig túlságosan nagy erőket kötne le - az erők szétforgácsolása fontos érve volt a bombázást elutasító katonai vezetőknek is.
A nehezebben javítható vasúti hidak bombázása más problémákat vetett fel. A szövetségesek 1944 tavaszán már próbálkoztak hasonlóval, amikor légi úton akarták elvágni az Olaszországban harcoló német erők utánpótlását. Az 1944. március 19. és május 11. között zajló STRANGLE hadművelet egyik fő tanulsága az volt, hogy a vasúti hidakat aránytalanul nehéz eltalálni, sokszor több ezer bomba ledobásával sem sikerült végzetes találatokat elérni a megtámadott hídon. (A később oly nagy karriert befutó irányított bombák ekkor még csak kísérleti stádiumban voltak.) Ráadásul a németeknek még a legnagyobb völgyhidakat is sikerült tíz-tizenkét napon belül helyreállítani, végképp gazdaságtalanná téve a hidak elleni rendszeres támadásokat.
Mindezen korábbi tapasztalatok szerepet játszottak abban, hogy a szövetségesek a vasútbombázás javaslatát elutasították. A hadművelet megtervezésére sosem került sor. A fenti tapasztalatok mind az akció ellen szóltak, a viszonylag szűk vasúti szállítási keresztmetszettel lebonyolított magyarországi deportálások végeztével pedig már esély sem volt rá, hogy vasútbombázással érdemben lassítani lehessen a holokausztot.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
