IV. Henrik francia király kibocsátja a nantes-i ediktumot, amely a hugenották (francia protestánsok) számára vallásszabadságot biztosít. Ezzel véget érnek a hugenotta háborúk (1562. III. 1.) Franciaországban a katolikusok és a protestánsok már korábban is kötöttek egyezményeket, ezeket azonban a mindenkori erősebb fél általában nem tartotta be. Az ediktummal először hoz létre a francia király megfelelő alapot a protestánsok és katolikusok békés egymás mellett éléséhez. A más vallásúak üldözése ettől kezdve törvénybe ütköző cselekedet. A szélsőséges katolikusok Henrik magatartását árulásnak tekintik, szemére vetik a királynak – aki csak 1593-1594-ben tért át a katolikus hitre a francia korona elnyerése érdekében –, hogy még mindig a régi hitéhez ragaszkodik. A klérus (papság) félti tekintélyét és jövedelmeit, a parlamentek (bíróságok) az ediktumot jogaikba való beavatkozásnak tekintik. Henrik azonban ragaszkodik tekintélyéhez: „Egyedül az én akaratom elegendő kell legyen ahhoz, hogy jogalapul szolgáljon… Én vagyok a király, királyként szólok hozzátok és engedelmességet követelek tőletek!” Az ediktum révén a protestánsok nagy lépést tesznek az egyenjogúság felé. Azokat az ítéleteket, amelyeket vallási okokból hoztak ellenük, semmissé nyilvánítják és kitörlik az aktákból. A foglyokat szabadon bocsátják. A király Párizsban a legfelsőbb törvényszéken egy ediktumkamarát, Castres-ban, Grenoble-ban és Bordeaux-ban pedig külön bíróságokat állít fel, amelyek feladata az elfogulatlan bíráskodás biztosítása, különösen vitás vallási esetekben. Az elmenekült hugenották külföldön született gyermekeit francia polgároknak ismerik el és visszahívják őket Franciaországba. A katolikusok jogot kapnak arra, hogy mindenütt misét tarthassanak, olyan helyen is, ahol ezt eddig nem tehették meg. Protestáns istentiszteletet csak olyan városban lehet tartani, ahol már az ediktum kihirdetése előtt is tartottak; Párizsban ezt kifejezetten megtiltják. Ezzel akarják megnehezíteni a protestantizmus további terjedését. A helyi korlátozás nem vonatkozik arra a kb. 3500 protestáns nemesre, akik legfelső bírói joghatóság alá tartoznak. Ők hitüket bárhol gyakorolhatják és a szertartásokon vazallusaik családjai is részt vehetnek. Más nemesek csak saját családjuk jelenlétében tarthatnak istentiszteletet és különleges alkalmak esetén legfeljebb 30 személyt hívhatnak meg. Ha olyan helyen élnek, amelyek katolikus főuraktól függenek, az istentisztelet tartásához utóbbiak engedélyét kell kérniük.