Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Botrány és náci pornó

2004. február 25. 09:00

<

Porn und Drang

Kunkel tavaly nyáron leadott kézirata csakugyan komoly történeti kutatáson nyugszik. A szerző hosszú ideig és szorgosan tanulmányozta a Harmadik Birodalom korának egyik bizarr fejezetét, nevezetesen a Sachsenwald-filmeknek nevezett, házilagos körülmények között forgatott amatőr pornófilmeknek a történetét. A filmeket a Hamburg-környéki erdőkben, 1941 folyamán rögzítették a nácik emberei.

A pornográfia - afféle dekadens, beteges, ferde hajlamként - a náci uralom alatt hivatalosan persze tiltott volt. Az efféle zaftos csemegéken azonban nemcsak a tekintélyes náci vezetők élvezkedtek titkos vetítéseiken - a tiltott gyümölcs az észak-afrikai német hatóságok számára még cserealapul is szolgált a helyiekkel folytatott egyezkedésekben.

Kunkel éveken át tartó és szorgos kutatását siker koronázta, hiszen két eredeti filmet ("Vágy az erdőben" és "A prémvadász") meg is talált, így fogalmat alkothatott a "művek" hangulatáról. Sok romantikára maga se számított, ám így is megrökönyödött azon az agresszív jeleneten, melyben egy férfi egy fához kötözött, meztelen nővel közösül. Kíváncsisága azonban még ekkor sem hagyta nyugodni, és kutatói szerencséje is mellé állt: sikerült megtalálnia a ma 83 éves főszereplő hölgyet. A Hamburg-környéki idősek otthonában élő asszony felettébb meglepődött az író érdeklődésén, de válaszolt a kérdésekre.

"A hölgy ismert lehetett a szakmában, mert 14 évesen már aktfotókhoz állt modellt. Egy fotós ismerősöm azóta ismeri, rajta keresztül jutottam el hozzá" - mesélte az író. "Meghökkent a látogatásomon, de ráállt, hogy segítsen." Mint az idős asszony elmondta, csak két "udvarias, jóvágású úrra" emlékszik, akik egy berlini dohánybolt előtt szólították le. A férfiak nővérével együtt egy Opel Admiralba ültették - a Gestapo előszeretettel használta ezt a típust a kényes feladatokhoz -, majd a hamburgi erdőbe vitték őket, ahol mindkettejüket levetkőztették. "A hölgy elmondta, hogy a nővérével és egy ismeretlen férfival csinálták hármasban" - számolt be Kunkel. Azt azonban, hogy ki rendezte a filmeket, az írónak nem sikerült kiderítenie.

Hogy szokatlan témájú könyvének történelmi hűségét szó ne érje, Kunkel más forrásból is gyűjtött anyagot. Kutatásai során 57 volt német katonával készített interjút, akik a könyv helyszínéül szolgáló észak-afrikai fronton teljesítettek szolgálatot Erwin Rommel parancsnoksága alatt. Az idős katonák megerősítették az író gyanúját: az afrikai német hatóságok ezekkel az amatőr pornófilmekkel csencseltek a helyiekkel.

A Sachsenwald-filmek a tuniszi bejhez is eljutottak, aki messze földön híres volt egyedülállóan gazdag pornógyűjteményéről. "A helyiek, hogy úgy mondjam, erre buktak a legjobban. A hadsereg pedig élelmet, ellátást és egyéb szolgáltatásokat kapott cserébe a filmekért" - derítette ki Kunkel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Botrány és náci pornó

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra