Az 1956-os forradalom és szabadságharc külön fejezete mindaz, amely a nyugati sajtóban, rádiókban, illetve a televíziókban megjelent a magyarországi eseményekről. Szabó Zoltán, aki Londonból küldte sajtószemléit a Szabad Európa Rádió (SZER) számára, nem véletlenül állapította meg, hogy a magyar forradalomnak a világ szolidaritásában kell bíznia. 1956. november 4-e után erre fokozottabban volt szüksége Magyarországnak. E logika mentén haladva belátható, hogy mekkora felelősség és lehetőség összpontosult azoknak a nyugati újságíróknak a kezében, akik az események sodrában vagy azt megelőzően érkeztek Magyarországra.

A cikkek, rádió- és tévéadások, nyugati polgárok millióit kötötték a magyar forradalomhoz. Ennek hatásai a mai napig is érezhetők, mert a nyugati emberek legtöbb esetben ezekhez kötik az emlékeiket. Nem említve, hogy a nyugati újságírók fokozottabb magyarországi jelenléte, illetve a SZER műsorai felfokozott várakozást generáltak Magyarországon is. A felkelőkben és szabadságharcosokban ugyanis a fontosság érzését sugallták, és azt a reményt táplálták, hogy érkezik majd valamilyen nyugati fegyveres segítség.

München magyar hangjai

A SZER 1956-os tevékenysége a mai közvélekedés szerint korántsem pozitív. Nem volt ez másképp akkoriban sem. Különösen két esetet érdemes alaposabban körbejárni. Az első a Nagy Imre miniszterelnökkel szemben használt negatív hangvétel. A második a nyugati fegyveres segítséggel kecsegtető harcra buzdítás kérdése. Nagy Imre személye, valamint 1953 és 1955 közötti első miniszterelnöksége idején gyakorolt politikája többeket vonzott Magyarországon. A müncheni rádió azonban nem tartozott a támogatói közé. Ennek döntő oka maga Nagy Imre személye volt. Egyrészt, mivel egy olyan kommunista politikusról beszélünk, aki személyesen is hitt a szovjet típusú kommunizmus erejében, másrészt mert 1956. október 24-e és 28-a között az általa vezetett kormányzat céljai és a felkelők követelései nem voltak azonosak.

Az 1951-ben létrehozott SZER elsősorban az Amerikai Egyesült Államok külpolitikai céljait szolgálta. A célt még 1947 márciusában Henry Spencer Truman elnök jelölte meg: vissza kell szorítani a kommunizmust! Megindult a harc a lelkekért, ennek fontos eszköze volt a propaganda, amely kihasználta, hogy a rádiókészülékek szinte minden kelet-közép-európai háztartásban megjelentek. Cél lehetett volna egy kommunista politikus támogatása? Ez nehezen volt elképzelhető. Mégis, ha áttekintjük a forradalom első három napjának SZER-adásait, akkor látható, hogy Nagy Imre miniszterelnök helyett, sokkal inkább a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) első titkára, Gerő Ernő volt az első számú célpont. A nagyobb blokkokat, kommentárokat, híreket elválasztó rövid „programadó szövegek”, jelmondatok is ezt támasztják alá. 1956. október 24-én többször is felhangzottak az alábbi mondatok: „Gerő újra első titkára a pártnak! Gerő lövetett a Népre! Gerő Ernőnek pusztulnia kell!”

Nagy Imre forradalmi miniszterelnöksége kezdetben mégis a felkelők és a szovjet tankok közötti csatákról és a statáriumról, a rögtönítélő bíróságról, a felkelők fegyverletételét sürgető ultimátumokról, a sortüzekről, illetve a kijárási tilalomról szóltak. Ebből az időszakból érdemes egy adásból szó szerint is idézni: „Statárium van, és aki meghirdette, az Nagy Imre, az új miniszterelnök. Ez hát Nagy Imre első cselekedete! Golyó, akasztófa, üldözés, szovjet csapatok és terror! (…) Nagy Imre első aktusával odakötötte magát Rákosi Mátyás politikai hullájához, és átölelte Gerő Ernő agonizáló politikai programját.”

A SZER-nek nem volt tudomása arról, hogy a statáriumot még Hegedüs András miniszterelnök hirdette ki, mielőtt átadta volna a kormányfői pozíciót Nagy Imrének. Nem segítette a Nagy-kormány megítélését a Parlamentbe áthelyezett rádió sem, amely fasiszta ellenforradalmárokról és köztörvényes bűnözőkről szónokolt.

Azt várhatnánk, hogy az 1956. október 28-án kiadott kormánynyilatkozat, amely „nemzeti demokratikus mozgalomnak” nyilvánította az addig „fasiszta lázadásnak”, „ellenforradalomnak” címkézett forradalmat egy csapásra szimpatikussá tette Nagy Imrét. Nem ez történt. A SZER hangvétele 1956. november 1-je után valamelyest megváltozott, Nagy Imre azonban inkább csak tűrhető, mintsem kívánatos politikus volt. „Nagy Imre személye külön kérdés – hangzott el egy SZER-jegyzetben ekkor –, felelősségét, majd elbírálja a nép és a történelem.” A SZER valódi „Nagy Imre rehabilitációja” csak 1956. november 4-én következett be. Ekkortól már nem fűztek negatív kommentárokat személyéhez.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. ősz számában olvasható.