1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
2020. december 17. 15:56 Vida István Kornél
Az internálás kérdése a bíróság előtt
Az internálás ellen több japán-amerikai állampolgár is bírósághoz fordult: az ügyek közül végül négy került a Legfelsőbb Bíróság elé a háború alatt. Ezek közül két esetben a bíróság megerősítette az alsóbb táblák döntéseit, elsősorban a háborús szükségszerűséggel érvelve. Ugyanígy, 1944-ben a Legfelsőbb Bíróság a kormány javára döntött a Korematsu vs. United States ügyben, kiemelve, hogy az ország kémtevékenység elleni védelme lényegesebb, mint a pert indító Fred Korematsu és más japán-amerikaiak személyes jogai.
A bíróság azonban hangsúlyozta, hogy döntése csak az ellenséges idegenek bizonyos területekről történő kitiltását érintette, az internálás egésze nem képezte a vizsgálat tárgyát. Ezzel magyarázható, hogy ugyanezen a napon döntést hozott egy negyedik ügyben is, amelyet egy szintén internált kaliforniai köztisztviselő, Mitsuye Endo indított. Az Ex parte Endo (1944) döntésében a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy, noha a kormánynak joga van „ellenséges idegeneket” bizonyos területekről kitiltani, a Washington szerint is hűséges japán-amerikaiak internáló táborokba zárása ellentétes az Egyesült Államok alkotmányával.
A Legfelsőbb Bíróság döntésével összhangban, a kormány 1945. január 2-án hatályon kívül helyezte a táborok felállítását lehetővé tévő rendeleteket, ezáltal megkezdődhetett a táborok felszámolása. A szabadságukat visszanyert japán-amerikaiak mindegyike 25 dollárt kapott és egy vonatjegyet korábbi lakhelyére. Sok olyan is akadt a táborlakók között, akinek már nem volt hová menni, ők továbbra is a táborokban maradtak. Az utolsó amerikai koncentrációs tábor csak 1946-ban zárta be kapuját.
Elhúzódó jóvátétel
A polgárjogi mozgalmak részeként az 1960-as években a japán-amerikai szervezetek is kampányt indítottak, hogy anyagi jóvátételt és hivatalos bocsánatkérést kényszerítsenek ki a kormánytól. A mozgalom első sikerét 1976-ban érte el, amikor Gerald Ford elnök elismerte, hogy az évtizedekkel korábbi internálás jogtalan volt: olyan „nemzeti tévedés”, amely soha többé nem történhet meg.
1978-ban a „Japán-amerikai Állampolgárok Ligája” (JACL) kampányt szervezett: azt kívánták elérni, hogy minden internált 25 ezer dollár jóvátételben részesüljön, a kormány ismerje el a jogsértés tényét, s hozzon létre egy oktatási alapot japán-amerikai gyermekek részére. A Kongresszus által 1980-ban felállított vizsgálóbizottság megállapította, hogy az internálás jogtalan volt, s azt nem a katonai szükségszerűség, hanem elsősorban a rasszizmus motiválta.
George H. W. Bush amerikai elnök 1991-ben hivatalosan is bocsánatot kért a japán-amerikaiaktól a második világháború alatt elszenvedett megaláztatásaikért.
Kárpótlási összegként azonban a követeltnél kevesebbet javasolt, eszerint az internálás minden áldozata 20 ezer dollárra legyen jogosult. Ezt biztosította az a polgárjogi törvény, amelyet Ronald Reagan 1988-ban írt alá, bár heves viták robbantak ki akörül, hogy pontosan kinek is jár a jóvátétel. A kérdés csak 1992-ben rendeződött megnyugtatóan, amikor George H. W. Bush elnök kibővítette azoknak a körét, akik 20 ezer dollár jóvátételben részesültek, s az amerikai kormány nevében formálisan is elnézést kért az érintettektől.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
