1945: merre tovább, Magyarország?
2014. december 12. 18:22 Múlt-kor, MTI
Mit akartak a kommunisták '45-ben?
Volt forgatókönyve a hatalomátvételre 1945-ben a Magyar Kommunista Pártnak, amelynek bizonyos mértékig demokratikus magatartást kellett tanúsítania a tömegbázis megteremtéséhez, illetve a hatalom megtartásához – fogalmazott Demokráciafelfogások és valóság című előadásában Feitl István, a Politikatörténeti Intézet főigazgató-helyettese. A bizonytalanságot az szülte, hogy senki sem tudta biztosan, meddig tarthat az átmeneti állapot, ráadásul az MKP 1944-ben nem árulta el, hogy szocializmust akar, szemben például a szociáldemokratákkal, akik azt mondták: ma demokráciát, holnap szocializmust. A kommunisták célja a sokat hangoztatott népi demokrácia volt, amely valójában a proletárdiktatúrát jelentette, hangsúlyozta a szakember.
Ahogy arra Feitl István is utalt, az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány legitimitása erősen kérdéses volt. Kiemelte, hogy a kisgazdapárt hatalmas demokratikus tömegmozgalmat hozott létre, 800 ezres tagsággal, ami azért figyelemreméltó, mert a kommunistáknak, a szociáldemokratáknak és a Nemzeti Parasztpártnak összesen nem volt ennyi tagja. Ahogy arra előadásában rámutatott: a kommunisták nem annyira szélesíteni akarták a demokráciát, mint inkább kirekeszteni a társadalom nagy csoportjait, így például a középosztályt és a hagyományos értelmiséget. Feitl István szerint a magyar demokrácia csírái erőteljesen megmutatkoztak 1945-ben, ugyanakkor a kommunista térfoglalás idején már a válság jelei is érzékelhetőek voltak.
Zinner Tibor, a VERITAS Történetkutató Intézet kutatócsoport-vezetője előadásában arról beszélt, hogy ma sem tudunk teljesen őszintén szembenézni a népbíróságok ténykedésével. Felidézte, hogy a népbíróságokat azért hozták létre, hogy a győztesek felelősségre vonják a második világháború idején általuk háborús és népellenes bűnöknek minősített cselekmények elkövetőit. A népbíróságok rendszerét a 81/1945. M. E. számú rendelet hozta létre, amit 1945. február 5-én hirdettek ki.
A népbíróságok intézménye egy két szintű szerv volt, amely "nem jogi, hanem politikai bíróság" lett. A felelősségre vonás 1945 februárjában az Oktogonon két nyilvános akasztással kezdődött és 1950. április 1-jén ért véget, ám az ügyek túlnyomó része 1948-ra már lezárult. Zinner Tibor adatai szerint a népbíróságok összesen 26 997 főt ítéltek el, 477 halálos ítéletet hoztak és ténylegesen összesen 189 embert végeztek ki. Ez azt jelenti, hogy a lakosság minden 15-17. tagját marasztalták el a második világháborút követő felelősségre vonások során.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
