Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

138 jobbágyát is halálra kínozhatta az „orosz vérgrófnő”, Darja Szaltikova

2020. január 28. 17:56 Múlt-kor

<

Vonzódás az erőszakhoz

Szaltikova a források szerint – Báthoryhoz hasonlóan – főként a fiatal lányok bántalmazásában lelte kedvét. Volt olyan áldozata, aki halálakor mindössze 12 éves volt.

Az asszony a legválogatottabb „büntetéseket” eszelte ki a szerinte kihágásokat elkövető lányokra: volt, akit forró vízzel öntött le, de a palota legtöbb szobájában tartott egy-egy fadarabot is, kimondottan a szolgák veréséhez. Volt, akit megégetett, de a legapróbb hibákért is könnyen letaszította a lányokat a lépcsőn.

Szaltikova későbbi állítása szerint tettei mind jogos büntetések voltak, mert szolgái a gazdaság működését fenyegették alkalmatlanságukkal. Az a tény azonban, hogy szinte kizárólag a fiatal szolgálólányokra „utazott”, mást sugall.

A védtelen holopok nem költözhettek el uruk földjéről, és rendkívül korlátozott lehetőségeik voltak bármiféle jogorvoslatra.

A legtöbb, amit Szaltikova szolgái tehettek, az volt, hogy egymás között gúnynevekkel illették úrnőjüket – ezek közé tartozott a „parasztos” Szalticsiha megnevezés is. Ez Szaltikova népszerű nevévé vált a mai napig – olyannyira, hogy még Tolsztoj Háború és béke című művében is feltűnik.

Szaltikova nagy valószínűséggel igen boldogtalan volt özvegyként. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az egyetlen alkalom, amikor bosszúvágyát vele egy osztályba tartozókon próbálta meg kiélni.

Férje halálát követően egy Nyikolaj Tyutcsev nevű nemessel bonyolódott viszonyba, aki azonban 1762-ben elhagyta őt, és egy fiatalabb nemesasszonyt vett feleségül. Szaltikova dühében merényletet szervezett Tyutcsev és új hitvese ellen.

Az általa a robbantással megbízott jobbágyok azonban jobbnak látták figyelmeztetni a célszemélyeket, így azok a számos szolgálólánytól eltérően megmenekültek Szaltikova haragjától.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

138 jobbágyát is halálra kínozhatta az „orosz vérgrófnő”, Darja Szaltikova

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra