Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

11 gyermekét is megölhette a viktoriánus kori „sötét angyal”

2016. november 3. 14:30

<

Hullanak a férjek

David Wilson, a Birmingham University kriminológusa – aki könyvet is szentelt az általa az első brit sorozatgyilkosnak tartott Cottonnak – azonban meg van győződve a nő bűnösségéről. Úgy véli, az emberek csak nagyon keveset tudnak róla, és története ma már nem sokkal jelent többet egy hátborzongató esti mesénél. A kutató szerint a Leeds Universityről előkerült toxikológiai jelentések is alátámasztják Cotton bűnösségét.

Mary Ann Robson Low Moorsley-ban, egy Sunderland mellett fekvő faluban született 1832-ben. Első férje William Mowbray volt, akihez 1852-ben ment hozzá. Egy időre Conrwallba költöztek, ám 1860-ban visszatértek Északkelet-Angliába. Ekkor vette kezdetét a gyilkosságsorozat. Wilson szerint a nő módszere nagyon egyszerű volt: talált egy megfelelő jövedelemmel rendelkező férfit, egy ideig együtt élt vele, majd amikor már kényelmetlenné vált számára, eltette láb alól, és ugyanígy tett bizonytalan számú gyerekkel is. Áldozatait arzénnal mérgezte meg, akik hasmenést, hányást és dehidratációt tapasztalhattak haláluk előtt, ez pedig nagyjából megegyezett a gasztroenteritisz (gyomor-bélhurut) tüneteivel.

Az első házasságából született négy gyermeke, valamint férje is hasonló tünetek miatt halt meg. Férje halálakor 35 font ütötte Mary Ann markát. Második férjéhez, George Wardhoz 1865 augusztusában ment hozzá, de a férfi egy évvel később meghalt, és a nő újabb biztosítási pénzhez jutott. Ezután egy özvegy, James Robinson következett, aki azonban még időben kidobta Mary Annt, miután ráeszmélt túlzott anyagiasságára. Még nem vált el Robinsontól, amikor 1870-ben hozzáment Frederick Cottonhoz, aki még abban az évben meghalt (mindeközben a nő gyermekei közül is sokan vesztették életüket gyanús körülmények között). Ekkor költözött hozzá albérletbe szeretője, Joseph Nattrass. Nem sokkal azután, hogy a férfi Mary Ann javára megváltoztatta végakaratát, meghalt.

Mary Ann szomszédja, Jane Hedley később azt vallotta a bíróság előtt, hogy a férfi fájdalomtól gyötörve, vonaglás közben érte a halál. Wilson professzor szerint legfeljebb ettől a ponttól kezdve a nő már annyira bátor volt, hogy akár az orvosok orra előtt is képes volt ölni. A kutató úgy véli, nehéz elképzelni, hogy ne élvezte volna a helyzetet, vagyis, hogy ne lett volna pszichopata.

Végül hétéves mostohafia, Charles Edward Cotton megölése lett a veszte, ekkora már ugyanis annyian haltak meg mellette, hogy elkezdtek a bűnösségéről pletykálni, és végül a rendőrségig is eljutott az ügy. Végül egy háromnapos tárgyalást követően végezték ki, annak ellenére, hogy számos, újságoknak küldött levélben bizonygatta ártatlanságát. Komoly kínok között halt meg, mivel a kötél túl rövid volt ahhoz, hogy nyakát törje.

Smyth Herdman ennek ellenére úgy véli, mindössze egyetlen gyilkossággal, mostohafia megölésével gyanúsították meg, és ha ez nem lett volna, a többi gyilkosságban való bűnösségének vádja összeomlott volna.  A nő ükunokái igyekeznek elkerülni, hogy reflektorfénybe kerüljenek. A névtelenül nyilatkozó ükunokát is sokkolta, amikor édesapjától megtudta az igazságot, amelyet nagyapja – szégyenében – gondosan titkolt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

11 gyermekét is megölhette a viktoriánus kori „sötét angyal”

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra