Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

10 tény az atlanti rabszolga-kereskedelemről

2017. október 16. 08:29

<

1. A 15-19. században mintegy 12,5 millió embert szállítottak rabszolgaként az amerikai kontinensre az Atlanti-óceánon. Közülük mintegy 2 millióan már az út során meghaltak. 

2. Az atlanti rabszolga-kereskedelem első számú mozgatórugója az Újvilágban tapasztalható munkaerőhiány volt, amely részben az őslakos indiánoknak – többek között az európaiak által behozott, ismeretlen betegségek révén történő – megtizedelésének volt a következménye.

3. A rabszolgaként elfogott afrikaiak több mint 90 százalékát Dél-Amerikába és a Karib-térségbe szállították, míg Észak-Amerika britek által uralt területeire mindössze 6 százalékukat.

4. A rabszolgakereskedelemben az európaiak mellett az afrikaiak is komoly szerepet játszottak, miután az ellenséges törzsek tagjait gyakran juttatták a kereskedők kezére.

5. A kereskedők gyakran emberrablás révén „tettek szert” rabszolgákra, nem ritkán afrikaiak segítségével. Mivel börtönök alig voltak, a helyi hadurak és törzsfőnökök szívesen szabadultak meg ily módon az általuk uralt területen garázdálkodó bűnözőktől.

6. A rabszolgakereskedelem és a rabszolgaság intézménye – legalábbis közvetve – az ipari forradalom egyik motorjának bizonyult: a gőzgép kifejlesztését például karibi ültetvényesek finanszírozták.

7. A profitmaximalizálás érdekében a meztelen rabszolgákat a hajók rakterében zsúfolták össze. A szerencsétleneket gyakran megbilincselték vagy a földhöz láncolták. A hajóút során a rabszolgák mintegy 15 százaléka vesztette életét.

8. Az európaiak gyakran különféle termékekkel fizettek a nyugat-afrikai rabszolgákért. Az afrikai elitek fegyverekért, puskaporért, textíliákért, manufaktúrákban előállított tárgyakért és rumért cserébe is szívesen szabadultak meg társaiktól.

9. Az afrikai rabszolga-kereskedelem során lebonyított üzleti aktusok mintegy fele a 18. századra tehető. A rabszolga-kereskedelemben ekkor a franciák, és a britek és a portugálok jártak az élen.

10. Az utolsó ismert rabszolgahajó, amely az Egyesült Államokba szállított rabszolgákat, 1859-ben (más források szerint 1860-ban) kötött ki az alabamai Mobile Baynél.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

10 tény az atlanti rabszolga-kereskedelemről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra