Múlt-kor.hu

10 tény Arábiai Lawrence-ről

2021. május 26. 19:01 Múlt-kor

1. A már élete során világhírűvé váló, az 1916-1918 közötti arab felkelés során kulcsszerepet játszó Thomas Edward Lawrence, ismertebb nevén Arábiai Lawrence egy brit arisztokrata és egy nevelőnő törvénytelen frigyéből született 1888-ban.

2. Lawrence - feltételezhetően egy gyerekkori mumpszos megbetegedésnek köszönhetően - mindössze 165 centiméter  magasra nőtt. Vegetáriánus volt, alkoholt nem fogyasztott, és a dohányzástól is tartózkodott.

3. Az oxfordi egyetem történészhallgatójaként a Közel-Keleten először 1909-ben járó Lawrence annak ellenére szeretett bele a térségbe, hogy ott tartózkodása alatt kirabolták, megverték és rá is lőttek.

4. A közel-keleti terepet régészként megismerő Lawrence már 1914 elején a brit hadsereg szolgálatába állt. Első munkája során kollégájával hivatalosan régészeti kutatásokat végeztek Palesztinában, valódi céljuk azonban a terület katonai feltérképezése volt.

5. Az 1916-ig a harcokból kimaradó katonahivatalnokot részben két, nyugati fronton eleső öccsének halála miatt érzett bűntudat és önpuszító szándék ösztönözte az arab felkelésben való részvételre.

6. Lawrence az első világháborúban az oszmán uralom ellen felkelő, szervezetlen arab törzsek összefogásával meghatározó szerepet játszott az antanthatalmak közel-keleti győzelmében. 

7. Lawrence A bölcsesség hét pillére című könyvét egy bizonyos S. A.-nak ajánlotta. Egy elmélet szerint a monogram Selim Ahmedet takarja, ami - állítják sokan - Lawrence feltételezett homoszexualitását bizonyítja.

8. Lawrence az első világháború után az arab delegáció tagjaként részt vett a párizsi békekonferencián. 1921-ben rövid ideig Winston Churchill gyarmatügyi miniszter tanácsadójaként tevékenykedett.

9. A katonatiszt 1922-ben álnéven lépett be a Brit Légierőbe, mivel nehezen tudta elviselni az első világháború után hirtelen jött népszerűséggel járó nyomást.

10. Lawrence 1935. május 13-én motorbalesetet szenvedett, hat nappal később pedig belehalt sérüléseibe. Halála arra sarkallta Hugh Cairns idegsebészt, hogy megtervezze a világ első bukósisakját. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

10 tény Arábiai Lawrence-ről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. nyár: Mesebeli menyegzők

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra