10 tény a waterlooi csatáról

2020. augusztus 24. 08:52 Múlt-kor

1. Az 1815. június 18-án vívott waterlooi ütközetben a Bonaparte Napóleon által vezetett francia haderő vereséget szenvedett a brit Wellington herceg és a porosz Blücher tábornagy által vezetett szövetséges brit-holland-német-porosz seregektől. Az ütközet Napóleon utolsó csatája volt, amelyben a két oldal összesen közel 50 ezer fős veszteséget szenvedett.

2. Az angolok olyan nagyra értékelték a francia császár felett aratott győzelmet, hogy a brit hadsereg történelmében először minden Waterloonál harcoló veterán emlékérmet kapott, és a csata napját, június 18-át két év szolgálat időnek tekintették, amit a katonák nyugdíjába is beleszámoltak.

3. Miután visszatért Elba-szigeti száműzetésből, Napóleon mindössze 200 ezer katonára támaszkodhatott egész Franciaországban. Nehéz dolga volt, mert az 1813-as lipcsei csatát követő „első bukása” után a francia trónra ültetett XVIII. Lajos a nép nagy örömére eltörölte a hadkötelezettséget francia földön.

4. A waterlooi csata tulajdonképpen egy Napóleon által indított megelőző csapás eredménye volt. A francia császár ugyanis mindössze egy 70 ezer fős seregre támaszkodhatott, ezért ha életben akarta tartani reményeit, akkor egyenként kellett szétzúznia az ellene szövetkező seregeket, hogy megelőzze azok egyesítését. Az osztrákok 200 ezer főt, az oroszok 150 ezer főt, a poroszok 100 ezer főt, míg a Wellington vezette erők 70 ezer főt számláltak.

5. Wellington haderejének zöme igen nyúzott állapotban kezdte meg a küzdelmet. A katonák nagy része 22-27 kg-os málhát cipelve, a csata előtti nap 30-50 km menetelve jutott el a csatatérre.

6. A harcoló feleknek nagyon nagy gondot okozott a sár, ugyanis a június 18-ra virradó éjszakán heves eső áztatta a csatateret. Ez egyrészt megakadályozta, hogy a katonák kipihenjék magukat (a sáros, nedves földön nem igazán volt pihentető az alvás), illetve az eső miatt kialakuló sár megnehezítette a katonák mozgását is. A gyalogság – miután elfoglalta állásait – gyakorta térdig érő sarat dagasztott magának. A tüzérek sem jártak jól, mivel a tömör ágyúgolyók nehezen vagy egyáltalán nem pattantak föl a sáros talajról, így elvesztették romboló erejüket.

7. A harctéren tartózkodó katonáknak és tiszteknek komoly problémákat okoztak a rendkívül rossz látási viszonyok. Az ágyúk és a több tízezer puska lőporfüstje a nagyobbrészt szélcsendes napon valósággal elborította a csatateret. A szürkésfehér, gomolygó füstfelhők miatt a látótávolság néha 400 méternél is kevesebb volt, de akadtak olyan területek is, ahol 10 méter alá csökkent.

8. Az ütegeket kezelők különösen ki voltak téve a halláskárosodásnak. Egyes lövegek a csata folyamán akár 700 lövést is leadhattak.

9. A gyalogos zászlóaljaknak gyakran kellett zárt alakzatban, mindenféle fedezék nélkül tartani az állásaikat. A sűrű tömegben állók között egy-egy tömör ágyúgolyó (a fentebb említett nagy sár ellenére) óriási pusztítást végzett. Egy brit főhadnagy beszámolója szerint egy, a századába csapódó ágyúgolyó 25 katonáját ölte vagy sebesítette meg. A tisztek, ha tehették, engedélyezték a katonáiknak, hogy tüzérségi támadás során a földre hasaljanak, így a golyók elsüvíthettek felettük. 

10. A csatatéren maradt sebesülteknek akár két-három éjszakát is a csatamezőn kellett tölteniük mire elszállították őket. Sokukkal, akik túlélhették volna a sebesülésüket, a kiszáradás végzett.