Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

10 érdekesség Ötziről

2018. január 4. 11:23

Az eddig ismert legkorábbi tetoválások – jelenlegi tudásunk szerint 61 darab – Ötzi testét borították. Elképzelhető, hogy valamilyen mögöttes szimbolikus jelentésük lehetett, azonban a kutatók szerint a funkciójuk elsősorban gyógyászati vagy terápiás jellegű volt.

<

1. Az Ötzi névre keresztelt 5300 éves, remek állapotban fennmaradt gleccsermúmiára 1991-ben bukkant rá két német hegymászó, Erika és Helmut Simon az Ötz-völgyi-Alpokban, 3210 méteres magasságban. Övé a legrégibb, teljes épségben fennmaradt emberi holttest.

2. Ötzi, akiről megtalálása után kezdetben azt hitték, modernkori hegymászó, a negyvenes évei közepén lelte halálát.

3. A legújabb kutatások szerint a jégember halálát nem a vállába fúródott nyílvessző okozta. A rézkori vadász, akit feltehetően orvul, lesből támadva találtak el (vélhetően személyes konfliktus állt a háttérben), nem veszített jelentős mennyiségű vért. Minden bizonnyal halálra fagyott.

4. A DNS-vizsgálatok során kiderült, hogy a jégembernek legalább 19 távoli rokona él Tirolban.

5. Több mint harmincféle pollent találtak Ötzi gyomrában, ami arra utal, hogy késő tavasszal vagy kora nyáron hunyt el.

6. A gleccsermúmia hajának magas arzén- és réztartalma miatt korábban feltételezték, hogy Ötzi rézművességgel foglalkozhatott, ám az új elemzések azt mutatták, hogy a bőrben és a körmökben igen kevés az arzén, ami cáfolja a rézműves-hipotézist.

7. Közelmúltban végzett CT-vizsgálatok megmutatták, hogy Ötzi érelmeszesedéstől szenvedett, mindenekelőtt a koszorúerek állapota volt súlyos. Emellett Lyme-kór keserítette meg az életét, a vastagbelében pedig ostorférgek tanyáztak. A jégember a mezőgazdaság és a tejtermelés korabeli terjedése ellenére laktózérzékenységben is szenvedett.

8. Az eddig ismert legkorábbi tetoválások – jelenlegi tudásunk szerint 61 darab – Ötzi testét borították. Elképzelhető, hogy valamilyen mögöttes szimbolikus jelentésük lehetett, azonban a kutatók szerint a funkciójuk elsősorban gyógyászati vagy terápiás jellegű volt.

9. Ötzi halálakor medvebőrből készült fejfedőt viselt. Ruháit háziasított birka-, marha- és kecskebőrből, valamint vadállatok bőréből készítette, köztük kabátját, amely legalább négy különféle kecske- és birkabőrből készült.

10. Mivel Ötzi megtalálása óta hét ember is elhunyt, akik közeli kapcsolatba kerültek vele, közülük ráadásul négyen baleset következtében, a jégemberrel kapcsolatban is felmerült (egyiptomi múmiákhoz hasonlóan), hogy átokkal sújtja az őt háborgatókat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

10 érdekesség Ötziről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra