Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

10 érdekesség az Oscar-díjról

2016. február 26. 08:33

<

1. Az első, 1929. május 16-án a Hollywood Roosevelt Hotel Blossom termében lezajlott Oscar-gálára még mindössze 5 dollárba került egy belépő. Első alkalommal az 1953-as gálát közvetítette a televízió. A nézők először 1966-ban követhették színesben az eseményt.

2. Az Oscar elnevezés a legközkeletűbb legenda szerint az Akadémia könyvtárosához, Margaret Herrickhez köthető, akit Oscar nevű bácsikájára emlékeztette a szobor. Az Oscar elnevezést az Akadémia 1939 óta használja.

3. Egy évben a legtöbb Oscart, szám szerint négyet Walt Disney kapta 1953-ban. Disney „összetettben” is abszolút csúcstartó: ötvenkilencszer jelölték összesen, és 22 alkalommal vehette át a filmes díjat (ebből négy tiszteletbeli Oscar volt).

4. A díjátadót eddig három alkalommal halasztották el: 1938-ban a Los Angeles környéki áradások miatt egy hetet, 1968-ban Martin Luther King temetése miatt két napot, 1981-ben pedig a Ronald Reagan elleni merényletkísérlet miatt egy napot csúszott a gála.

5. Anthony Quinn 1956-ban mindössze egy nyolcperces szerepet kapott Vincente Minnelli A nap szerelmese című filmjében (Gauguint alakította), mégis megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat.

6. Liza Minnelli az egyetlen Oscar-díjas (1973-ban a Cabaret-ért kapta meg a legjobb színésznőnek járó szobrot), akinek a szülei is átvehették a díjat: apja, Vincente Minnelli 1958-ban a Gigi című film rendezéséért kapta meg a szobrot, anyja, Judy Garland pedig 1939-ben kapott „ifjúsági” Oscart.

7. Marlon Brando 1973-ban – amikor a Keresztapa főszerepéért jutalmazták – egy indián színésznőt, Sacheen Littlefeathert küldte a díjátadóra maga helyett, aki a nevében visszautasította a szobrot.

8. Cate Blanchett az egyetlen színész, akit ugyanannak a történelmi személyiségnek (I. Erzsébet angol királynő) a megformálásáért két alkalommal, 1998-ban és 2007-ben is jelölték Oscarra. Szintén 1998-ban fordult elő, hogy két filmben két színésznőt is ugyanazon szerepért jelöltek a díjra. I. Erzsébetet megformálásáért végül Judi Dench kapott Oscart.

9. A színészek közül a legtöbb Oscart (négyet) Katharine Hepburn kapta meg. Első és utolsó díjazása között 48 év telt el. A legtöbb, 19 jelölést Meryl Streep kapta. 1984-ben Linda Hunt volt az első nő, aki nadrágszereppel győzött (a legjobb női mellékszereplő díját kapta meg), 1987-ban pedig az Egy kisebb Isten című film főszereplője, Marlee Matlin lett az első fogyatékos (süketnéma) Oscar-díjas.

10. Három film - Ez történt egy éjszaka (1934), Száll a kakukk fészkére (1976) és A bárányok hallgatnak (1991) - büszkélkedhet azzal, hogy mind az öt fő kategóriában (legjobb film, legjobb férfi és női főszereplő, legjobb rendezés, legjobb forgatókönyv) elnyerte az elismerést. A filmek közül a negatív rekordot A fordulópont (1978) és A bíbor színe (1986) tartja, mindkét alkotás 11 kategóriában volt esélyes és egyetlen díjat sem kapott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

10 érdekesség az Oscar-díjról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra