Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

10 érdekesség a fekete arany történetéről

2015. szeptember 8. 17:53

<

1. Az ókorban többek között hajódeszkák tömítéséhez és habarcsként is használták a kőolaj különböző formáit, de balzsamozáshoz, valamint orvosságként is alkalmaztak a kőolajat. A kínaiak már i. sz. 347-ben is fúrtak olajkutat. Fúróhegyként kemény kőzetet használtak, amelyet bambuszrúdhoz erősítettek.

2. Kallinikosz bizánci építész a 7. században felfedezte, hogy ha a kőolajat kever égetett mészkővel, majd vizet önt a vegyületre, szinte olthatatlan tűz keletkezik. A görögtűz a puskapor feltalálásáig az egyik legpusztítóbb fegyvernek számított.

3. Marco Polo feljegyzései szerint a földből kiszivárgott olajat Perzsiában és Bakuban tevék rühesedése ellen használták.

4. Egyes észak-amerikai indiánok orvoslásra használták a talajból, valamint a folyókban szivárgó kőolajat. Az észak-amerikai kőolajról a francia hittérítők már 1627-ben hírt adtak.

5. Az első, kereskedelmi szempontból is sikeres olajkutat 1859-ben fúrta ki egy egykori vonatkísérő, Edwin L. Drake és William A. Smith kovácsmester a pennsylvaniai Titusville-ben. Másfél évvel később már napi 160 tonna kőolajat termeltek ki a területen.

6. Bár whiskys hordókat is használtak, a sztenderd kőolajhordó végül a IV. Eduárd angol király uralkodása idején, 1482-ben felbukkanó, eredetileg halak tárolására használt 42 gallonos hordó lett.

7. Az 1880-as évekig az USA elégítette ki a világ kenő- és lámpaolajigényének több mint 80 százalékát. A föld olajszükségletének több mint felét az USA déli olajmezőinek felfedezéséig a pennsylvaniai olaj biztosította.

8. Az autók európai elterjedése után a lámpaolaj helyett a benzin lett az olaj-desztilláció fő terméke. Elsőként 1910-ben adtak el több benzint, mint lámpaolajat. Bár a kőolaj-kitermelés a Közel-Keleten már a 20. század elején megkezdődött, a kutatás és kitermelés aranykora az arábiai olajmezők 1930-as években történő felfedezésével kezdődött el.

9. A 20. század folyamán az igények növekedése miatt a kőolaj-kitermelés mértéke egyre nőtt. 1945-ben 362 millió tonna olajat bányásztak világszerte, ez a szám 35 év múlva pedig már megtízszereződött.

10. Az 1973-ban kezdődő kőolajválság idején az USA-ban a páratlan rendszámú autók tulajdonosai csak páratlan napokon, a páros rendszámú kocsik gazdái pedig csak páros napokon vehettek benzint. A válság idején a fogyasztás csökkentése érdekében az USA-ban a sebességhatárt 55 mérföld/órára (mintegy 88 km/h) korlátozták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

10 érdekesség a fekete arany történetéről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra