Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Visszanyerheti régi pompáját az Ördöglovas kastélya

2018. március 29. 11:55 MTI

Megkezdődött a bajnai Sándor-Metternich-kastély és a körülötte lévő park felújítása 1,7 milliárd forintos beruházással - jelentette be a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerdán a kastély udvarán.

<

Virág Zsolt kiemelte, hogy a kastélyegyüttes eddigi állagmegóvó munkálatai után a jelenlegi fejlesztés eredményeként az épület bejárhatóvá válik és vonzó attrakcióval várja a látogatókat, a park pedig az egykori tájképi kert hangulatát idézi meg. A főépületben kap helyet az ördöglovast, gróf Sándor Móricot és lányát, Sándor Paulina grófnőt bemutató kiállítás. Emellett a főépületben ajándékboltot és kávézót is kialakítanak.

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője elmondta: az épület és park felújítása lehetővé teszi, hogy a kastély közösségi térként, új funkcióival ismét jelentős helyet foglaljon el a köztudatban. Virág Zsolt tájékoztatása szerint a beruházás költségeiből 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból származik, 200 millió forint pedig kormányzati támogatás. A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében összesen 39 műemlék - 20 kastély és 19 vár - újul meg a következő években, a felújítások keretösszege jelenleg 57,5 milliárd forint.

A Sándor-Metternich-kastély az 1840-es évek végén az ország egyik legszebb klasszicista kastélya volt. Sándor Móric gróf, az ördöglovas 1834-ben vette feleségül Metternich Leontina hercegnőt és akkor alakíttatta át a kastélyt Hild Józseffel. Az ingatlanhoz tízhektáros kastélypark tartozik.

A második világháború után kórház, szükséglakás, gépállomás, téesz- és pártiroda működött falai között. Az épületet az ezredfordulóig emésztette az idő, majd a Kincstári Vagyoni Igazgatóság saját forrásból, csaknem 800 millió forint ráfordítással először a tetőt, majd az eredetileg halvány sárga főhomlokzatot újította fel és pótolták a kőkerítés hiányzó darabjait.

Az összesen csaknem 3 ezer négyzetméteres ingatlan használatra nem alkalmas, mivel nincs közműhálózata, sem nyílászárói és padlózata. A kastélyból gombafertőzés miatt az összes faszerkezetet, így az ablakokat is eltávolították. A nyílásokat ideiglenesen befalazták, az épület jelenleg nem látogatható.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Visszanyerheti régi pompáját az Ördöglovas kastélya

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra