Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Virtuálisan is bejárhatjuk Anne Frank rejtekhelyét

2018. június 14. 14:57 MTI

Virtuális túrán is be lehet járni ezentúl az amszterdami Anne Frank Házat, amely a naplója révén világhírűvé vált kamaszlány születésének 89. évfordulója alkalmából vezette be az újítást. A 25 perces virtuális túrát ingyenesen és hét nyelven lehet letölteni.

<

Az emlékhely igazgatója, Ronald Leopold elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően az embereknek egyrészt nem kell feltétlenül ellátogatniuk a múzeumba, hogy megismerjék a rejtekhelyet, másrészt immár az intézmény mozgáskorlátozott látogatói is felfedezhetik az apró, nehezen bejárható helyiségeket. A tervek szerint a VR-élményt a berlini és New York-i Anne Frank-központok látogatói is megtapasztalhatják még az idén.

Leopold szerint a virtuális túra minden részletében bemutatja annak a csatornaparti háznak a melléképületét, ahol Anne a családjával és négy másik zsidó üldözöttel együtt rejtőzködött 1942 júliusától 1944 augusztusáig, amikor valaki feltehetően elárulta Frankékat, majd különböző koncentrációs táborokba hurcolták őket. A Frank családból mindössze az édesapa, Otto Frank élte túl a háborút, aki később publikáltatta lánya naplóját.

Anne 1945 márciusában, nem sokkal a bergen-belseni megsemmisítő tábor felszabadulása előtt halt meg tífuszban. Tizenöt éves volt. A kamaszlánynak az amszterdami rejtekhelyen írt naplója a világ egyik legolvasottabb műve, 67 nyelven több mint 30 millió példányban kelt el világszerte. Az írás alapján számos színházi, televíziós és filmes feldolgozás született. Az egykori rejtekhely 1960 óta múzeum.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Virtuálisan is bejárhatjuk Anne Frank rejtekhelyét

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra