Vérfarkasok, élőhalottak és cselszövő boszorkányok – ilyen volt egy fantasy a középkori Izlandon

2018. január 29. 18:05

Bár a középkori izlandi irodalom legismertebb műfajának a már Magyarországon is népszerű sagák számítanak. Eme prózai elbeszélések mellett ugyanakkor elterjedtek voltak a verses formában papírra vetett történetek, a rímur-ök is. Ilyen költemény az Úlhams rímur is, amelynek legkorábbi kézirata a 16. századból származik, de maga a költemény a 14. században keletkezhetett.

A hat részből álló költemény Gotland királyának és fiának történetét beszéli el, meglehetősen fantasztikus elemekkel tarkítva. A hagyomány szerint Gotland szigetét egykor egy Vörn nevű pajzsszűz fenyegette. A viking harcosnő seregeit azonban Halfdane király sikeresen visszaverte. Győzelme azonban nem lehetett teljes, ugyanis a halálos sebet kapott Vörn utolsó erejével megátkozta a királyt és embereit, akik ettől fogva minden évben vérfarkasokká változtak a téli hónapokra. A boszorkányt egy, a tenger mellett álló sírhalomba temették, amelyet ezután senki sem mert megközelíteni.

Évekkel később a király felesége, Hildr megelégelte, hogy férje és katonái évről évre farkas formában szabadon garázdálkodnak a szigeten, ezért csapdát állított. A napra, amikor Halfdane és emberei visszatértek az erdőből, pazar lakomát szervezett, ahol a megátkozott férfiak a sárga földig leitták magukat. A részeg bódulatban fekvő királyt és embereit a királyné aztán lefejeztette.

Hildr ekkor házassági ajánlatot tett saját fiának, hogy ezzel biztosítsa hatalomban maradását. A herceg, Úlfhamr azonban elborzadva gyilkosságra és vérfertőzésre vetemedő anyjától inkább az erdőbe menekült barátaival. Hildr ekkor magához ragadta a hatalmat és újabb cselszövést forralt, ezúttal a menekült herceg ellen. Hamarosan békeajánlattal állt elő és egy újabb lakomát szervezett.

A túlságosan óvatosnak nem mondható herceg társaival vissza is tért anyjához, aki a lakomán valamennyijüket megátkozta. Két barátját – egy helyi nemes fiait – arra kárhoztatta, hogy a jövőben az asszonyok helyett inkább madarak iránt érezzenek szexuális vágyat, majd a messzi Bretagne vidékére száműzte őket. Úlfhamr herceg átka sem volt kellemesebb. Neki az élőhalott boszorkány, az apját megátkozó Vörn barlangjába kellett költöznie, ahonnan csak akkor szabadulhatott, ha egy lány hajlandó magát felajánlani a hercegért cserében.

Bár az átok sikerült, Hildr diadala azonban mégsem vált teljessé, ugyanis lánya, Dagbjört ekkor szembeszállt vele és rabszolgáival tűzre vetette a kegyetlen királynőt. Úlfhamr és barátai érdekében azonban már ő sem tudott mit tenni, így mindenki a számára kijelölt helyre távozott.

Később azonban valóban feltűnt egy lány, Ótta, aki hajlandó volt feláldozni magát a hercegért cserébe és átvenni a helyét Vörn barlangjában. Az így megszabadult Úlfhamr azon nyomban sereget toborzott és Bretagne felé vette az irányt. Miután megmentette barátait, Hermannt és Skjöldr-t, kiderült, hogy azok két darumadárba lettek szerelmesek az átok következtében. A csavar a történetben, hogy a két madár valójában két gyönyörű lány volt, akiket ugyancsak megátkoztak.

A társaság ezután visszatért Gotland szigetére, hogy szembeszálljon Vörnnel. Dagbjört megölette négy rabszolgáját és testüket Vörn sírhalmának négy bejárata előtt helyezte egy-egy máglyára. Az égő hús szaga előcsalogatta az élőhalott boszorkányt és amíg az falatozott, a herceg kimentette Óttát a barlangból és végül minden páros boldogan élt, amíg meg nem halt.

A középkori mese érdekessége, hogy bár címe Úlfhamr herceget állítja a középpontba, a történet fonalát leginkább a női karakterek görgetik előre. A szálakat sokáig Vörn és Hildr mozgatja a háttérből és Dagbjört, illetve Ótta bátorsága az, ami végül segít legyőzni őket.