Múlt-kor.hu

Varázsszer, „az ördög itala”, potencianövelő: nyolc tény a kávé történetéből

Varázsszer, „az ördög itala”, potencianövelő: nyolc tény a kávé történetéből

2018. október 11. 12:47 Múlt-kor

A kávé a világon a második legtöbbet eladott és vásárolt termék – egyedül a kőolaj előzi meg –, és a mindennapi étrend egyik fontos részévé vált. A vélhetően Etiópiából származó élelmiszert a 16. században már használták a koncentráció növelésére a Közel-Keleten, a 17. században pedig társadalmi válságot robbantott ki Nagy-Britanniában. Alább olvasható nyolc tény a különös növényről és a belőle készült italról.

Lehetséges, hogy a kávét „izgatott kecskék” fedezték fel

A legenda szerint a mai Etiópia területén egy Kaldi nevű magányos kecskepásztor fedezte fel a kávé élénkítő hatását, miután látta, hogy kecskéi egy cserje bogyóinak elfogyasztása után izgatottá válnak. Kaldi elmesélte ezt a helyi kolostor apátjának, az apát pedig előállt azzal az ötlettel, hogy kiszárítja a bogyókat, és italt készít belőlük. A tűzbe vetette őket, minek nyomán a kávé ma már félreismerhetetlen illata kezdett terjengeni az éjjeli levegőben. Az így megpörkölt kávébabokat kikaparta a parázs közül, ledarálta, és feloldotta forró vízben – így készült a világ első csésze kávéja.

Az apát és szerzetesei úgy találták, hogy az italtól hosszabb ideig tudnak ébren maradni, ami igen hasznosnak bizonyult a hosszú órákat imával töltő férfiaknak. A kávé híre elterjedt, és maga a kávé is, olyan távoli helyekre is, mint az Arab-félsziget. Egy másik legenda szerint a kávé első felfedezése egy éppen Etiópiában járó jemeni szúfi misztikushoz köthető: Gothul Akbár Núruddin Abu al-Haszán al-Sadhili megfigyelte, hogy egy falu felett a bogyókat elfogyasztó madarak sokkal energikusabban repülnek. Az általuk elejtett bogyókat megkóstolva magán is megfigyelte az élénkítő hatást, és szokatlanul ébernek érezte magát.

Egy mokkai szent főzhette először

Egy harmadik változat szerint nem a fent említett misztikus, hanem annak tanítványa, egy Omár nevű sejk fedezte fel elsőként a kávét. Miután száműzték városából, a Vörös-tenger partján fekvő, jemeni Mokkából, a betegeket imával gyógyítani képes Omár egy barlangban húzta meg magát. Az egyre éhesebb sejk egy napon megkóstolt egy általa nem ismert bogyót, amelyet keserűnek talált. Megpörkölte, ettől azonban csak keményebbé vált, ezért megfőzte, ami illatos barna folyadékot eredményezett. Ettől azonnal, már-már természetellenes módon erősebbnek érezte magát, és napokig ébren tudott maradni az ital segítségével. „Csodás felfedezése” akkora megbecsülést váltott ki, hogy visszaköltözhetett Mokkába, és később szentté is avatták – miközben a kávé elterjedt szerte a muszlim világban.

A 16. századra Iránban, Egyiptomban, Szíriában és Törökországban is előszeretettel fogyasztották az italt, és minden évben újabb emberek tömegei ismerték meg, akik Mekkába zarándokoltak. Az erre alkalmas éghajlattal és földdel rendelkező Jemenben a kereskedők elkezdték maguk termeszteni, a szúfik pedig ezzel tartották magukat ébren éjjeli imáik során. A Közel-Keletről aztán a Balkánon és Itálián keresztül elterjedt Európában, míg keleten egészen Indonéziáig eljutott. Az amerikai kontinensre először a hollandok vittek kávét.

A kávé társadalmi forradalmat eredményezett

A kávé néha egészen nagy hatással tudott lenni a társadalmakra. A Közel-Keleten és Afrikában az otthoni fogyasztás mellett megjelentek a városokban a nyilvános kávéházak is, amelyek a társasági élet központjaivá váltak. A kávéfogyasztás és a beszélgetés mellett sokszor élőzene, sakkjátszmák, tánc és – talán a legfontosabb – pletykák és hírek is várták az érdeklődőket, akik értesülhettek a nap híreiről, és megvitathatták azokat egymás közt. A kávéházakat hamar „a bölcsek iskoláinak” kezdték tartani, ahová érdemes volt menni, ha az ember tudni akarta, mi történik a körülötte lévő világban: létrejött első ízben a kávé és a szellemi élet kapcsolata.

Sokan, sok helyen tartották „bűnösnek”

A kávé az alkoholhoz hasonlóan nagy múltra tekint vissza, már ami a különféle rá vonatkozó tilalmakat illeti. A kávé és fogyasztási kultúrája mindenhol gyanút és félelmet ébresztett a hatalom köreiben, a vallási alapú rosszallásról nem is beszélve. Ha a keményvonalasak mindig győzedelmeskedtek volna, ma nem sok helyen lenne szabad kávét fogyasztani.

Először Mekkában tiltotta be 1511-ben egy vallási jogtudósokból álló testület. Döntésüket támogatta a város kormányzója, Hair bég, aki attól félt, a kávéházi élet felerősíti az uralmát ellenző hangokat. A testület „haramnak” bélyegezte a kávét, azaz vallási bűnnek számított a fogyasztása, csakúgy, mint a szeszes italoké. Ezt követően 13 éven át folyt a vita arról, hogy a kávé tudatmódosító hatásúnak tekinthető-e – végül 1524-ben I. Szelim török szultán feloldotta a tiltást. Hair béget később kivégezték, a szultán pedig a kávét szent itallá nyilvánította. Később is került azonban tilalom alá a kávé, legnevezetesebben 1532-ben Kairóban, ahol még a kávéházakat és -raktárakat is kifosztották.

Európában eleinte „az ördög italának” hitték

A velencei kereskedők által Itáliába hozott kávé hamar felkeltette a különféle hatóságok figyelmét. A Közel-Keletre utazó európaiak beszámolóiból már ismert volt, hogy a rejtélyes és idegen földön egy ugyanennyire rejtélyes és különös italt isznak. A katolikus egyház „a Sátán keserű találmányának” nevezte, amely szemükben az iszlám szelét is magában hordozta. Ráadásul az egyháznak az volt a benyomása, hogy a fekete, tudatmódosító hatásúnak vélt ital az eucharisztia során fogyasztott bor egyfajta kifordított ellentéte, megcsúfolása, így tiltásra került.

A tiltás akkora felhördülést eredményezett, hogy VIII. Kelemen pápának kellett beavatkoznia: miután megkóstolta a kávét, kijelentette, hogy a muszlimok mellett a keresztények is ihatják. A kóstolás során állítólag így szólt: „Ez az ördögi ital oly finom, át kellene vernünk az ördögöt azzal, hogy megkereszteljük!” Innentől a kávéról elterjedt a köznyelvben is, hogy „az ördög itala”.

A 17. században Angliába is megérkezett

Samuel Pepys angol naplóíró szerint Anglia első kávéházát 1650-ben nyitotta Oxfordban egy Jacob nevű zsidó vállalkozó, abban az épületben, amely ma a Grand Café néven ismert. Az első londoni kávéház 1652-ben nyílt, és egy Pasqua Rosée néven emlegetett görög illetőségű férfi üzemeltette, aki 1672-ben aztán Párizsban is felállított egy kávéárusító helyet. Pepys naplója szerint 1660. december 10-én látogatott el a londoni kávéházba, amelyről így írt: „nagy örömömet leltem benne, a társaság és a diskurzus sokszínűségének köszönhetően.”

A kávéház volt az „első internet”

Pepys és más tanult emberek számára a kávéház töltötte be a hírforrás szerepét. Naplóiban a kávéház kapcsán említi, hogy a Hollandia elleni háborúról, a „sok helyen látott üstökösről” (1664. december 15-én – erről az üstökösről tartották később, hogy a nagy londoni pestis előjele volt), és más aktuális témákról volt szó, máskor viszont nem a legújabb hírekről folyt a diskurzus: 1663. november 3-án a Római Birodalomról, az éberség és álom közötti különbségről, és a rovarokról is beszélgetett társaival.

1675-re már csak Angliában több mint 3000 kávéház volt, egyesek még szállást és reggelit is kínáltak éjszakázó vendégeiknek. Ezek közül sok hirdette magát a kávé egzotikus származásával: 57 kávéház viselte az országban a „Török fej” (Turk's Head) nevet, de előfordult Jeruzsálem, Afrika és Szenegál nevével fémjelzett kávéház is, valamint a Blackamoor vagy Blackmore („fekete mór”) név különféle változatai, továbbá török szultánokról elnevezettek is, mint a Solyman's Coffee House (Szulejmán kávéháza) vagy a Morat Ye Great (Nagy Murád).

A kávét a 17. században potencianövelőnek és -csökkentőnek is tartották

Hacsak nem prostituáltak voltak, a nők nem léphettek be a kávéházakba. Angliában több írásban is tudatták elégedetlenségüket ezzel a helyzettel, például az 1696-os, Mary Astell által jegyzett „Esszé a női nem védelmében” című műben. Astell a következőket írta: „A kávéházi törzsvendég olyan ember, aki otthon lakik, de a kávéházban él. Többet bújja az újságokat, napilapokat és szavazásokat, mint saját számlakönyveit, és a nyilvánosság felé fordított állandó figyelme kivonja őt teljesen a magánélete iránti törődésből. Állandóan megváltja az országot, de nem tudja kézben tartani családját.”

Astell nem az első volt, aki ilyen véleménnyel volt a kávéházakról – sok feleség maradt otthon egyedül a házimunkával, amely mellé legfeljebb teát ihatott, miközben férje a kávéházban töltötte a napot. Már 1674-ben megjelent a dühös hangvételű „Nők petíciója a kávé ellen”, amelyben a háziasszonyok elpanaszolták, hogy férjük állandóan távol volt az otthontól és a családtól, és semmibe vette a ház körüli teendőket – a jelenséget „törökké válásnak” nevezték, és „a kevéske aljas, fekete, sűrű, undorító, keserű, büdös, hányingerkeltő pocsolyavizet” okolták a jelenségért.

Astell továbbá azt is leírta esszéjében, hogy a kávé „oly terméketlenné teszi a férfiakat, mint a sivatagok, ahonnan azt a boldogtalan bogyót hozzák – olyannyira, hogy nagyszerű őseink leszármazottai majmok és pigmeusok sorává fognak csökevényesedni”. Astell arra gondolt, hogy az „ártalmas pocsolya” impotenssé teszi a férfiakat. Ennek kijelentésében sem volt első – 1663-ban már megjelent egy pamflet hasonló érvekkel, „A leány panasza a kávé ellen” címmel, amely még részletesebben ír a kávé káros hatásairól a férfiakra. Erre született egy válasz is, „A férfiak válasza a nők kávé elleni petíciójára” címmel, amelynek szerzője amellett foglalt állást, hogy „az aljas vizezett bor” és a „sáros sör” teszik igazából impotenssé a férfiakat. A kávé ezzel szemben a pamflet írója szerint „az erekciót erélyesebbé, a magömlést teltebbé teszi, és szellemi emelkedettséget ad a spermának.”

Varázsszer, „az ördög itala”, potencianövelő: nyolc tény a kávé történetéből

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. ősz: Legendás apák és fiúk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra