Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Valóban Moszkvában van a helye Vlagyimir nagyfejedelem emlékművének?

2015. november 4. 10:45 MTI

Hosszú huzavona után az állam és az egyház közösen rakta le kedden a Vlagyimir kijevi nagyfejedelem tiszteletére tervezett emlékmű alapjait Moszkvában. Egyesek szerint Moszkva nem megfelelő hely a szobor számára, I. Vlagyimir ugyanis Kijevből uralkodott, sehogyan nem kötődik Moszkvához.

<

A szobor az orosz egység szimbóluma lesz - mondta Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszter a ceremónián. Kirill moszkvai pátriárka megáldotta az alapkövet és a szentként tisztelt fejedelmet "egy új civilizáció megalapítójának" nevezte. Nagy (Szent) Vlagyimir (956-1015) 988-ban birodalmát, a modern Oroszország elődjének számító Kijevi Ruszt megtérítette a kereszténységre. Az orosz ortodox egyház cselekedeteit Krisztus apostolainak tetteihez hasonlítja.

A 12 méteres szobor a Borovickaja téren, a Kreml falától látótávolságban kap helyet, és várhatóan tavaszra készül el. Az első tervek szerint az emlékművet már szerdán felavatták volna, de a helyszín miatt kialakult vita következtében elhúzódott a projekt. Egyesek szerint Moszkva nem megfelelő hely a szobor számára, I. Vlagyimir ugyanis Kijevből uralkodott, sehogyan nem kötődik Moszkvához. A jelenlegi orosz főváros nem is létezett még a nagyfejedelem uralma idején. A helyszínről több mint 230 ezer moszkvai az interneten szavazott, ám a szobor helye továbbra is vitatható, mivel a Kreml szerepel az UNESCO világörökségi listáján. A műemlék felállításának költségét, amelyet átszámítva mintegy 533 millió forintra becsülnek, adományokból finanszírozzák.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Valóban Moszkvában van a helye Vlagyimir nagyfejedelem emlékművének?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra