Múlt-kor.hu

Új orgonát kap a prágai Szent Vitus székesegyház

Új orgonát kap a prágai Szent Vitus székesegyház

2019. június 5. 16:45 MTI

Jövő nyáron mutathatják be a prágai Szent Vitus székesegyház új orgonáját: az országos gyűjtés eredményeképpen a szükséges 80 millió koronából (egymilliárd forint) 78,4 millió korona már rendelkezésre áll - közölte Ondrej Pávek, Szent Vitus Orgonája Alapítvány elnöke.

A gyűjtést 2015-ben hirdette meg Dominik Duka prágai érsek, Bohuslav Sobotka, az akkori cseh kormányfő pedig támogatta a kezdeményezést. Az eredeti elképzelések szerint az új orgonát 2019 szilveszterének éjszakáján mutatták volna be a nagyközönségnek, most azonban azt valószínűsítik, hogy 2020 nyarán mutathatják be.

Az új orgona beszerzéséhez szükséges mintegy 80 millió koronát a prágai érsekség azért akarja adományokból biztosítani, hogy ne legyen szükség állami támogatásra. Ennek egyik oka, hogy továbbra is vita van az egyház és az állam között arról, kinek is a tulajdona valójában a Szent Vitus katedrális.

A Szent Vitus új orgonáját a barcelonai Gerhard Grenzing hangszergyártó cég készíti. A francia minták alapján elkészülő új orgona lehetővé teszi a klasszikus zeneművek mellett a kortárs orgonaművek előadását is.

A hangszernek összesen több mint 6500 sípja lesz, kétezerrel több, mint a jelenlegi orgonának, a legkisebb hét milliméteres, míg a leghosszabb több mint hétméteres lesz. Barcelonából Prágába szállításához a számítások szerint legalább öt kamionra lesz szükség, súlya meghaladja a 20 tonnát.

Az új orgona beszerzéséről 2012-ben döntött a székesegyház tanácsa, amelynek hét tagja van. Ezek azok a közjogi méltóságok - mások mellett az államfő, a miniszterelnök, a prágai érsek és a főpolgármester -, akiknek kulcsa van a Szent Vitusban őrzött cseh koronázási ékszerek kamrájához. A kamrát csak úgy lehet kinyitni, ha mind a hét kulcs együtt van.

A prágai érsek korábbi nyilatkozatai szerint az új orgona beszerzésére szakmai okokból van szükség: a történelmi orgona hangja már nem tudja "betölteni" a székesegyház hatalmas belsejét, ezért nagyobb teljesítményű hangszer kell.

A Szent Vitus székesegyház tulajdonosi jogáról két évtizeden át állt perben a cseh állam és a katolikus egyház. A végső, 2010-ben meghozott bírósági döntés szerint a székesegyház az állam tulajdona.

"A székesegyház felépülésétől kezdve a cseh államiság jelképe, építéséhez vallásától függetlenül mindenki hozzájárult és az építkezést az első (csehszlovák) köztársaság fejezte be" - indokolta a döntést a bíróság.

Az államfői hivatal és a prágai érsekség ezután megállapodást kötött arról, hogy Csehország legnagyobb templomát közösen fogják kezelni. Ekkor alakult meg a székesegyház tanácsa is, amely a templom karbantartásáról és felújításáról hoz döntéseket.

A Szent Vitus székesegyház a prágai Hradzsin egyik leglátogatottabb műemléke, az európai gótika remeke, amely a látogatóktól szedett belépődíjakból jelentős anyagi hasznot is hoz tulajdonosának.

Új orgonát kap a prágai Szent Vitus székesegyház

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. nyár: Őrült uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra