Múlt-kor.hu

Tíz imposztor a középkorból, aki belebukott a szélhámosságba

Tíz imposztor a középkorból, aki belebukott a szélhámosságba

Mai szemmel elsőre elképzelhetetlennek tűnhet, hogy miben is reménykedhetett az a szélhámos, aki egy ország uralkodójának próbálta kiadni magát. Pedig a középkorban – amikor még nem volt sem származást bizonyító DNS-teszt, sem személyazonosságot igazoló fényképes igazolvány – egyáltalán nem számított ritka vállalkozásnak, hogy egy kalandor így próbált koronát vagy épp csak hírnevet szerezni magának.

A máglyahalált túlélő Jeanne d’Arc

1431. május 30-án a százéves háború legendás hősét, a parasztlányból lett hadvezér Jeanne d’Arcot Rouen városában egy máglyára helyezték, majd eretnekség vádjával megégették. Az akkor mindössze 19 éves lány haláláról egy korabeli krónikás a következőket jegyezte fel: „Végül megégették őt, vagy egy másik nőt, aki olyan volt mint ő, erről sok ember sokféleképpen vélekedik.”

Jeanne d'Arc

A krónikás bizonytalansága jól példázza azt a környezetet, amelyben alig öt évvel az orléáns-i szűz halálát követően, egy másik fiatal hölgy magát Jeanne D’Arc-ként bemutatva sorra járta franciaország nemeseit és városait. Útjai során házasságot kötött egy Robert des Armoises nevű lovaggal és még az igazi Jeanne d’Arc két fiútestvérét is a maga oldalára állította. 1439-ben Orleáns városa 210 livre (a korabeli francia pénz) összeggel jutalmazta meg az imposztort – hálából az angol ostrom idején nyújtott segítségéért.

Az ál-Jeanne d’Arc egészen 1440-ig folytatta a színjátékot, amikor is végül VII. Károly színe elé kerülve bevallotta, hogy egészen addig hazudott kilétéről és az uralkodó kegyelmét kérte. A király megbocsátott az imposztornak, aki ezután békében és nyugodt házasságban élte le élete hátralévő részét.

Nagy Lajos ambiciózus „unokatestvére”

A magyar trónt az Anjou-ház számára megszerző I. Károly húga, Magyarországi Klemencia 1315-ben kötött házasságot X. Lajos francia királlyal. A frigy nem volt hosszú, Lajos kevesebb mint egy évvel az esküvőt követően elhunyt, hátrahagyva terhes feleségét – és egy igen zavaros trónöröklési kérdést. A néhai Lajosnak halálakor ugyanis még nem volt fiúgyermeke, csak egy négyéves lánya, így mindenekelőtt meg kellett várni, hogy milyen nemű gyermeknek ad majd Klemencia életet. 1316. november 15-én aztán megszületett I. (Utószülött) János francia király, aki mellett régensi pozíciót nagybátyja – X. Lajos öccse – Fülöp herceg látta el. A csecsemő azonban alig öt nappal később meghalt – természetesen azonnal szárnyra kapott a szóbeszéd, hogy megmérgezték – és a koronát a régens ragadta magához, V. Fülöp néven. Mindez azonban lehetőséget teremtett arra, hogy III. Edward angol király saját örökösödési jogát hangoztatva kirobbantsa a százéves háborút.

I. János sírja

Évtizedekkel később a Róma feletti hatalmat rövid időre magához ragadó néptribun, Cola di Rienzo 1354-ben világrengető kijelentést tett. Állítása szerint, az újszülött I. Jánost kicserélték egy másik csecsemővel, így a kis francia király túlélte az esetet és egy gazdag itáliai kereskedő fiaként cseperedett fel. A magát Jánosnak kiadó Giannino di Guccio ezt követően éveket töltött azzal, hogy a francia trónra való igényét elismertesse – támogatói között találjuk Nagy Lajos magyar királyt is, aki készséggel elismerte unokatestvérének Gianninót – és egy zsoldossereget szervezett Franciaország meghódítására.

Giannino terve végül kudarcot vallott és Nápolyban börtönbe vetették. Itt is halt meg 1363-ban.

A csatornába hajított császár

II. Frigyes német-római császár 1250-ben bekövetkezett halála után még hosszú ideig tartotta magát a szóbeszéd, hogy a császár valójában még él és idővel vissza fog térni trónjára, hogy rendbe tegye az ország ügyes-bajos dolgait. A pletykát kihasználva 1284-ben egy Tile Kolup nevű férfi érkezett Köln városába, ahol azt állította magáról, hogy ő II. Frigyes. A városlakók érthető módon kinevették őt és a csatornába hajították, ami azonban nem vette el Kolup kedvét. Hamarosan saját udvartartást szervezett és „rendeleteket” adott ki.

II. Frigyes

Egy évvel később Kolup csatlakozott a német koronát megszerző Habsburg Rudolffal szembenálló nemesekhez. A német király azonban, ugyancsak érthető módon, nem nézte jó szemmel az imposztor ténykedését, ezért előbb levadásztatta, majd egy máglyán megégette Kolupot.

Az őszülő fiatalasszony

III. Sándor skót király, a Dunkeld-ház utolsó férfi tagja 1286-ban hunyt el. Örököse lányunokája, II. Erik norvég király akkor mindössze hároméves lánya, Margit lett. A kislány azonban sosem uralkodhatott ténylegesen, ugyanis hétéves korában az Orkney-szigeteken meghalt.

Margit skót királynő

1300-ban aztán egy Lübeckből érkező hajó futott be a norvégiai Bergen kikötőjébe. Fedélzetéről egy asszony lépett le, aki azt állította magáról, hogy ő nem más, mint a halottnak hitt Margit, akit, állítása szerint, valójában egy német nemeshez adtak feleségül. A „jogos örökségét” követelő imposztor sokakat meg tudott győzni, mígnem egy évvel később V. Haakon norvég király, Margit nagybátyja személyesen érkezett kivizsgálni az esetet.

A király egy szempillantással eldöntötte a kérdést, rámutatva, hogy míg Margitnak 17 évesnek kéne lennie, addig az imposztor nagyjából 20 évvel idősebbnek néz ki és még ősz hajszálai is vannak. Az ál-Margitot ezt követően lefejezték, holttestét pedig tűzre vetették.

A fésűkészítő fiától egy pap gyermekéig

A középkori Skandináviában – főleg a viking időkben – nem volt ritka, hogy az uralkodók számos törvénytelen gyermeket hagytak maguk után. Ezzel sok fejfájást okoztak örököseiknek, hiszen rendszeresen tűntek fel, magukat egy korábbi király rég elveszett fiának feltüntető trónkövetelők. Volt közülük, aki sikerrel is járt. Így például Sverre Sigurdsson – aki egy fésűkészítő fiaként nőtt fel – magát II. Sigurd norvég király fiának állítva szerezte meg a trónt.

Sverre Sigurdsson

Mások korántsem voltak ilyen szerencsések. 1033-ban egy Anglia felől egy Tryggvi Ólafsson nevű trónkövetelő érkezett Norvégia meghódítására. Magát a néhai I. Olaf norvég király fiaként mutatta be, míg ellenfelei egy pap törvénytelen fiának tartották. A trón megszerzésére tett kísérlete hullámsírba szállt, amikor tengeri csatát vesztett Nagy Knut király fiával, Svein Knutssonnal szemben.

A molnár, aki két évre őrgróf lehetett

1348-ban egy idős férfi érkezett a magdeburgi érsekhez és azt állította, hogy ő nem más, mint Waldemar, Brandenburg halottnak hitt – és eltemetett – őrgrófja. Elbeszélése szerint a 29 évvel korábban tartott temetése valójában egy színjáték volt, és azóta a Szentföldön járt zarándoklaton.

Waldemar brandenburgi őrgróf

Az ál-Waldemar rövidesen elég támogatót szerzett magának ahhoz, hogy IV. Károly császár „visszahelyezze” őt Brandenburg élére. Két éven keresztül uralkodott, mielőtt végleg lelepleződött volna. Az imposztor nagy valószínűséggel egy Jacob Roebuck nevű molnár volt, aki korábban az igazi Waldemar szolgálatában állt. „Kollégáival” ellentétben az ál-Waldemar viszonylag olcsón megúszta, mindössze hatalmát vesztette el, életét megkímélték.

A bizánci császár, aki majdnem visszatért a halálból

Miután 1183-ban II. Alexios bizánci császár merénylet áldozatává vált, legalább három kalandor igyekezett magát a néhai császárnak feltüntetni és megszerezni a trónt. A három közül a legsikeresebb az az ifjú volt, aki megnyerte magának a szeldzsuk törökök támogatását. 1191-ben seregével Bizánc ellen vonult és sorra égette fel az útjába eső városokat. Már úgy tűnt, hogy tényleg meg tudja dönteni II. Iszaakiosz hatalmát, végül azonban egy muszlim szövetségesei miatt feldühödött pap meggyilkolta őt.

II. Alexiosz pénzérméje

Amikor az egyik bizánci tábornok meglátta az ál-Alexiosz holttestét, állítólag annyira elcsodálkozott az imposztor és a néhai császár hasonlóságán, hogy megjegyezte, hogy mindazok akik követték őt, talán mégis ártatlanok”.

A herceg, akitől egy disznó nem csak a fülét, hanem a trónját is elragadta

II. Edward angol király uralkodása korántsem volt problémamentes. Alattvalói közt kifejezetten népszerűtlen volt, míg a skótoktól elszenvedett 1314-es bannockburni vereség a presztízsét is alaposan megtépázta. Mindazonáltal 1318-ban néhány vidám pillanat is megadatott neki, amikor elterjedt a hír, hogy egy félfülű férfi, magát ugyancsak angol királynak állítva járja a vidéket.

II. Edward

John Deydras, aki a beszámolók szerint nagyban hasonlított a királyra, az Oxford városa mellett álló Beaumont kastélyhoz érkezve bebocsátást kért, arra hivatkozva, hogy az törvény szerint hozzá tartozik. Története szerint gyermekkorában egy disznó leharapta a fülét, és a dajkája, félve a király haragjától, kicserélte őt egy hasonló kinézetű gyermekkel. Hogy bizonyítsa igazát, párbajra hívta ki II. Edwardot.

A király a színe elé vitette a trónkövetelőt és viccesen így köszöntötte: „Üdvözöllek testvérem!” Deydras magából kikelve válaszolt: „Te nem vagy az én testvérem, csalárd módon bírod a királyságot. Nincs egy csepp sem benned a kiváló Edward király véréből és készen állok rá, hogy ezt bizonyítsam ellened.”

Edwardnak azonban ekkor már nem volt kedve tovább húzni a tréfát és börtönbe vetette, majd bíróság elé állíttatta Deydrast. Az imposztor végül bevallotta, hogy az egész történet csak egy kitaláció volt, és tettére csak a macskája vette rá – aki nem volt más, mint maga az ördög. Edward erre kirótta az imposztorok hagyományos büntetését a gaztevőkre: Deydrast macskájával együtt felakasztották, majd testüket máglyára vetették.

A Tower hercege, akinek szerencséje volt

1483-ban, a rózsák háborújának utolsó felvonásához közeledve, III. Richárd ragadta magához a hatalmat, amikor bebörtönözte bátyja, IV. Edward fiait, V. Edwardot és Richárd herceget. Rövidesen csatlakozott hozzájuk egy másik gyermek, Edward Plantagenet is, aki ugyancsak követelést támaszthatott volna a trónra. A Towerben raboskodó fiúk pontos sorsáról azóta is csak találgatni tudunk – nem meglepetés hát, hogy eltűnésük kiváló „alapanyagként” szolgált későbbi trónkövetelők felléptetéséhez.

Lambert Simnel

Miután III. Richárd elesett a bosworthi csatában, és VII. Henrik szerezte meg a trónt, egy Richard Simon nevű pap azt kezdte terjeszteni, hogy Tower egyik ifjú rabja megszökött és nála talált menedéket. A Lambert Simnel nevű fiút rövidesen a York-pártiak 1487-ben Írországban királlyá koronázták és megkísérelték Anglia elfoglalását.

VII. Henrik azonban a Stoke Field-i csatában döntő győzelmet aratott a lázadók felett. A York-párti vezetők szinte kivétel nélkül elestek a csatában, az ifjú Simnel életét azonban a király megkímélte. Látva, hogy a fiú nem volt több egyszerű eszköznél a felkelők kezében, udvarába hívta, ahol Simnel solymászként szolgált hosszú évtizedeken keresztül.

A Tower hercege, akinek nem volt szerencséje

VII. Henrik még egy alkalommal kénytelen volt szembenézni egy imposztor jelentette fenyegetéssel. 1490-ben egy Perkin Warbeck nevű fiú a francia királyt és a német-római császárt is meggyőzte arról, hogy ő az igazi Richárd herceg, akinek sikerült megszöknie a Towerből.

Perkin Warbeck

1495-től kezdve háromszor kísérelte meg Anglia elfoglalását, de mindannyiszor kudarcot vallott. Utolsó alkalommal Henrik emberei elfogták az imposztort és Londonba hurcolták, ahol a városlakók nagy örömére végig parádéztatták az utcákon.

Warbeck éveket töltött börtönben, ahol végül beismerő vallomást tett arra vonatkozóan, hogy története csak kitaláció volt, míg ő maga valójában flamand származású. Egyes történészek azonban úgy vélik, hogy a vallomást csak kikényszerítették tőle, és a trónkövetelő valóban a Towerben raboskodó ifjú herceg volt. Bármi is legyen az igazság személyét illetően, története 1499-ben egy bitófánál ért véget.

Tíz imposztor a középkorból, aki belebukott a szélhámosságba

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra