Múlt-kor.hu

Tersánszky Józsi Jenő hamarabb tanult meg szivarozni és kártyázni, mint írni

Tersánszky Józsi Jenő hamarabb tanult meg szivarozni és kártyázni, mint írni

48 éve, 1969. június 12-én halt meg Budapesten Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas író, Kakuk Marci „atyja”, a „virgonc szavak virgonc királya”. Írói csoportokhoz soha nem tartozott, filozófiájának lényege a letörhetetlen életakarat, az élet derűje, mely a tragikumokat is humorral oldja meg.

„Vegyes a vérségem, mint a koldustarisznya, vagy mint ahogy ez a régi Osztrák-Magyar Monarchia igazi fiához illik” – írta önéletírásában. 1888. szeptember 12-én született Nagybányán, apja lengyelnek vallotta magát, anyja angol felmenőkkel dicsekedhetett. A család jómódban élt, a kisfiút korán kultúrához szoktatták, bár ő szívesebben töltötte idejét a Zazar patak mellett a tolvajok, csavargók, dologkerülők között, saját állítása szerint a kártyajátékokat és a szivarozást is hamarabb elsajátította, mint a betűvetést. Sokoldalú tehetség volt: festett, zenélt, szertornázott, ám leginkább az élet sokszínűsége érdekelte.
   
A gimnáziumot szülővárosában végezte, majd szülei kívánságára 1907-ben beiratkozott az eperjesi jogakadémiára. Innen Pestre vitt az útja joghallgatónak, ám a tandíjat elmulatta, s kőműves segédnek állt. A kétkezi munka mellett írogatott, első novelláját 1910-ben a Nyugat közölte Firona címmel, a következő évben első novelláskötete is megjelent. Az első világháború idején az olasz fronton harcolt, 1918-ban fogságba esett, s csak 1919 augusztusában tért haza. A fronton írta meg a Viszontlátásra, drága című háborúellenes regényét, amely 1916-ban jelent meg, s Ady Endre is méltatta, a könyvből 1978-ban tévéfilm is készült.

   
A húszas évek elején Tersánszky sokat nélkülözött, elkeseredésében 1921 júniusában öngyilkossági szándékkal a Dunába ugrott. Az esetről megjelent cikkekre figyelt fel egy Molnár Sári nevezetű jómódú polgárlány, aki levelet írt az írónak. A levelezésből szerelem, majd házasság lett, amiért Sárit kitagadták, de csaknem negyven évet éltek együtt. 1921-ben jelent meg a Tersánszky fő művének tartott Kakuk Marci első kötete. A szimbolikus irodalmi figurává nőtt, a társadalom és törvényein kívül élő hős ízes-kellemes történetein két évtizeden át dolgozott. Kakuk Marci kalandjai 1942-ben jelentek meg két összefüggő kötetben, a műből 1973-ban játékfilm is készült.
   
1922-től Nyugat főmunkatársa volt, cikkeket, kritikákat írt a Pesti Naplóba. 1923-ban mutatták be Szidike című darabját, amelyet később Cigányok címmel dolgozott át, a művet 2010-ben a Katona József Színház tűzte műsorára. 1927-ben A céda és a szűz című kisregényéért másfél hónapig börtönben ült szemérem elleni vétség miatt. A harmincas évek elején kis regös társulatot szervezett, megalakította a Képeskönyv Kabarét, amelynek szövegeket írt, zenét szerzett, táncokat tanított, hátteret festett, s narrátorként, zenészként is fellépett. Hogy pénzt keressen, ponyvákat is írt álnéven. A második világháború alatt üldözötteket bújtatott, köztük saját feleségét is.
   
1945 után "leporolta" kabaréját, bárokban lépett fel, a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának dolgozott. 1948-tól állami évjáradékot kapott, 1949-ben Kossuth-díjjal is kitüntették, de az 1950-es évek elejétől a dogmatikus irodalompolitika háttérbe szorította a szabad és független szellemű írót. Munkakedve töretlen maradt, báb- és mesejátékokat írt, többek között Misi mókus kalandjait is neki köszönhetjük. 1955-ben A vándor című elbeszéléskötetével tért vissza az irodalmi életbe, 1956-tól megindult életműsorozatának kiadása. Nemzedéktársairól szóló szatirikus emlékezéseit a Nagy árnyakról bizalmasan című kötetében gyűjtötte össze, 1968-ban Életem regényei címmel önéletrajzi írása jelent meg. Hosszas betegeskedés után 1969. június 12-én halt meg Budapesten.

Tersánszky Józsi Jenő a kétágú avar fuvolával

   
Tersánszky írói csoportokhoz soha nem tartozott, filozófiájának lényege a letörhetetlen életakarat, az élet derűje, mely a tragikumokat is humorral oldja meg. Prózája az élőbeszéd frissességével hat, műveinek hősei többségükben csavargók, züllött bohémek, lumpenproletárok. Az egészséges emberi ösztönöket, az erotikát álszemérem nélkül ábrázolta (A havasi selyemfiú, A margarétás dal). A megalázottak iránti rokonszenve számos művében hangot kap (Legenda a nyúlpaprikásról), allegorikus állattörténetei (Egy vezérbika emlékiratai) társadalombírálatok is.
   
Legendásan bohém életművész, a női nem és a jófajta csemői bor nagy barátja volt, feltalálta a kétágú avar furulyát és tökéletesítette a bicikliféket, maga faragta csónakjával még idősen is a Dunát "járta". Emlékművét 2009-ben avatták fel Budapest XII. kerületében, nevét utca is viseli a fővárosban.

Tersánszky Józsi Jenő hamarabb tanult meg szivarozni és kártyázni, mint írni

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra