Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Terhesnek hihették a daganatos perui lányt

2015. június 30. 14:32

Peru északnyugati partján egy tizenéves lány sírját fedezték fel a régészek, akik megállapították: az elhunyt petefészkében teratóma (veleszületett daganat) alakult ki. Ez igen nagy „szenzációnak” számít a kutatók körében, hiszen - ezen kívül - mindezidáig csupán két teratómás régészeti esetet fedeztek fel a világon.

<

A teratóma egy veleszületett daganat, amely az embrionális kor három alapszövetéből épül fel (endo-, ekto- és mezoderma). Az újszülöttekben a teratóma leggyakrabban jóindulatú daganatot jelent, de ritkán lehet rosszindulatú is. A jóindulatú teratómák egy adott helyen növekszenek (bár ott igen gyorsan) és nem adnak távoli áttéteket, a rosszindulatúak azonban áttéteik segítségével hamar szétterjednek a szervezetben.

A teratómák viszonylag kevés esetben alakulnak ki az emberben, s még ritkább, hogy régészeti leletekben találjanak. A Peruban fellelt daganatos leány előtt csupán két alkalommal fedeztek fel teratómát: egy Hispániában a kora ötödik században élt, 30-40 év körüli római asszonynál 2010-ben, valamint 1999-ben egy Közel-Keletről származó női rabszolgánál, aki egykor Róma külvárosában élt.

A petefészek-teratóma nyomai a mellkas és a medence közötti területen

A 2003-ban indult, Lambayeque Valley Biohistory Project (LVBP) nevű program keretében a dél-amerikai ország északi sivatagának elmúlt 10 ezer éves történelmét kívánták feltárni a szakemberek, akik az Eten nevű romváros 16. századi kápolnája temetőjében 2011-ben fedezték fel a tízes évei végén elhunyt lány csontvázát. Eten a spanyol gyarmatosítás előtti időszakban egy kis halászfalu volt, ám az 1560-as évektől kezdve a spanyolok rabszolgákkal, valamint keresztényekkel töltötték fel, hogy a korábbi indián kulturális hatás megszűnjön. Ez a fajta telepítési rendszer az ötödik alkirály, Francisco de Toledo nevéhez köthető, aki így akarta egyrészt koncentrálni az ezüstbányák munkásait, másrészt az európai kulturális hegemóniát fenntartani.

A teratóma nyomai a leány fogaiban

A CNS U2-60 jelzettel ellátott fiatal lány röviddel az első betelepítések után hunyt el, azonban az még nem tisztázott, hogy pontosan mi okozta elmúlását. A teratómája ugyanakkor igen méretes volt, így esélyes, hogy a daganat miatt költözött el idő előtt e világból. Az előző két esethez hasonlóan a perui lánynál is találtak a kutatók elváltozásokat a csontokon, valamint a fogakon.

A teratóma nyomai a leány egyes csontjaiban

Haagen Klaus, a George Mason Egyetem bioarcheológusa, valamint Connie Ericksen, Brigham Young Egyetem régésze szerint nem lehet megállapítani, hogy az elváltozás jó- vagy rosszindulatú volt-e, azonban a daganat összetettsége és mérete alapján akár a halálának előidézőjeként is tekinthetjük. „Lehet, hogy nem közvetlenül a teratóma miatt hunyt el a leány, ám olyan elviselhetetlen kínokat és egyéb megbetegedéseket okozott neki, amelyek összességében halált eredményeztek. Ezenkívül minden bizonnyal maga a lány és a körülötte lévők is úgy hihették, hogy terhes” - magyarázta Ericksen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Terhesnek hihették a daganatos perui lányt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra