Múlt-kor.hu

Tényleg levágták saját ujjaikat az őskőkori barlangrajzok alkotói?

Tényleg levágták saját ujjaikat az őskőkori barlangrajzok alkotói?

2018. december 6. 19:34 Múlt-kor

A felső paleolit kor (az ős-, avagy pattintott kőkorszak utolsó harmada, durván 50 000-től 10 000 évvel ezelőttig) emberei vélhetően soha nem gondolták volna, hogy körülbelül 27 000 évvel haláluk után a kutatók arról fognak vitatkozni, vajon ezek az emberek levágták-e saját ujjaikat.

Rejtőzködő rejtély

A több európai barlangban is talált, későbbi (16-19. századi) rajzok alatt rejtőző őskori falfestmények olyan kézlenyomatokat tartalmaznak, amelyeken hiányos ujjak láthatók. A kutatók évtizedek óta találgatnak, mit is jelenthet ez: vajon a készítők csupán behajlították ujjaikat a hatás kedvéért, vagy valóban eltávolították ujjaik egyes részeit? Ha valóban, akkor pedig milyen okból?

Egy új tanulmányban kutatók egy csoportja amellett érvel, hogy az amputációk valódiak és szándékosak lehetnek, más tudósok azonban úgy vélik, a tanulmány „félretájékozott.”

Hiányzó ujjak

Ilyen titokzatos kézlenyomatok találhatók Franciaország mellett egyes spanyolországi barlangokban is, a legtöbbjük 22-27 ezer éves. Egyes esetekben a művész a kezét mártotta festékbe és nyomta a falnak, másoknál a falra helyezett kezet fújta körbe festékkel, festékkel körülvett negatív képet létrehozva.

A 40 számon tartott olyan európai barlangrajzból, amelyek tartalmaznak kézlenyomatot, a legtöbbön megtalálható az összes ujj, mondta el Paul Pettitt, az angliai Durhami Egyetem régésze, aki „félretájékozottnak” nevezte a tanulmányt. A november 21-én a „Journal of Paleolithic Archaeology” című tudományos folyóiratban megjelent új tanulmány hét helyszínre fókuszált, ahol található legalább egy hiányos ujjú kézlenyomat: ezek a Grotte de Gargas, a Cosquer-barlang, a Tibiran-barlang, a La Grande Grotte és a Margot-barlang Franciaországban, valamint a Fuente del Trucho és a Maltravieso Spanyolországban.

Az évtizedek során a kutatók számos magyarázattal álltak elő a hiányzó ujjakra. Egyesek szerint az alkotók fagyás következtében veszítették el ujjaikat, mások szerint csupán behajlították azokat, valamilyen jelbeszéd vagy számolási rendszer részeként. A kanadai Brit Columbia tartományban található Simon Fraser Egyetem mesterszakos régésze, Brea McCauley figyelmét az újabb kori történelemben előforduló szándékos amputációk keltették fel a barlangrajzokat illetően. Kollégáival és témavezetőjével, Mark Collarddal nem gondolták, hogy sok példát találnak, de meglepetésükre a régi beszámolók és etnográfiai művek közötti keresés 121 kultúra körében hozott példákat a szándékos amputációra. „Igazán tisztává vált, hogy ez a gyakorlat, sokkal elterjedtebb, mint arról a múltban szó esett” – mondta McCauley. „Minden kontinensen jelen van” – tette hozzá.

Az áldozás művészete

A kutatók azt találták, a leggyakoribb oka a saját ujjak levágásának valamiféle áldozat bemutatása, illetve a gyász jelzése. Egy 1825-ös beszámoló egy idős dél-afrikai őslakos nőről tesz említést, aki minden gyermeke halálakor eltávolított egy-egy ujjpercet kezéről. Más esetekben az ujjak azért kerülnek levágásra, hogy egy adott csoport vagy szakma tagjaként azonosítsák az illetőt. Ilyen fordult elő például egyes ausztrál őslakosok körében, akik a kisujj egy részét távolították el, hogy jövőbeni halászként jelöljék meg gyermeküket. Más kultúrákban a részleges ujjlevágás a házassági ceremóniát is kísérhette. Az ujjakat emellett büntetésként vagy háborús trófeákként is levághatták.

E gyakorlatok közül a legtöbb igen ritka volt, vagy csupán az adott társadalom bizonyos csoportjai alkalmazták, írta a kutatócsoport. A barlangrajzokra leginkább illő magyarázatok az önfeláldozás jeleként való amputáció, illetve a gyász jeleként történő ujjlevágás. Az önkéntes amputáció erőteljes üzenetet közvetíthetett egy csoporthoz való tartozásról, mondta McCauley.

„Olyan szimbólum ez, amelyet mindig magán fog hordani az ember, és amely azt mutatja: 'Nézzétek ezt a költséges, fájdalmas, potenciálisan ártalmas dolgot, amit magammal tettem, és azt mutatja, mennyire elkötelezett vagyok magunk mellett!'” – mondta a kutató.

Ezek a gyakorlatok azonban nem feltétlenül vágnak egybe az európai barlangrajzokkal, magyarázta Pettitt. „Etnográfiai berkekben, ha amputáció történik, jellemzően a kisujjal történik: őrültség lenne többet is amputálni!” – mondta. A barlangrajzok azonban nem ezt a tendenciát követik: a Cosquer-barlangban például egyes kézlenyomatok emelkedő mintát mutatnak, melyben az alkotó vélhetően kinyújtott mutatóujja mellett behajlította a többit természetes módon, a középső ízületnél, hogy mindegyik rövidebbnek tűnik a következőnél.

A hiányzó ujjas kezek könnyen utánozhatók az ujjak behajlításával, írta Dale Guthrie, az Alaszkai Egyetem fairbanksi campusának régésze „A paleolit művészet természete” című 2006-os könyvében. „Miután eljátszottam saját kezem körülfújásával, a könnyűszer, amivel a 'csonkoltnak tűnő kéz' újraalkotható igencsak meggyőzött engem arról, hogy minden, vagy szinte minden ilyet szórakozásból készítettek” – írta, „különösen ha észben tartjuk, hogy ezek nagyrészt fiatalok kezei, és látható a gyors, szinte gondatlan lezserség, amellyel készültek.”

McCauley elismeri, hogy az új etnográfiák valószínűleg nem fogják megoldani a vitát, szerinte a tanulmány inkább azt javasolja, a kutatók ne vessék el annak lehetőségét, hogy a rajzok alkotóknak valóban hiányoztak ujjaik.

Tényleg levágták saját ujjaikat az őskőkori barlangrajzok alkotói?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. tél: 7 végzetes pillanat

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra