Szextilalomtól a bordélyházakig – nemi élet a középkorban

2016. március 9. 14:12

A középkori emberek számára a szem, a tekintet a szexualitás fontos részét képezte. Roberta Gilchrist Középkori élet című könyvében kifejti, hogy a korabeli emberek úgy gondolták, hogy a szem nem csak a megtekintett tárgyak látványának befogadására alkalmas, hanem sugarakat is kibocsát, így a nézés már önmagában is felébresztheti a vágyat mind a megfigyelőben, mind a megfigyelt személyben. A nőknek ezért gyakran tanácsolták, ne nézzenek férfiakra, nehogy nézésükkel kísértésbe hozzák őket.

A középkori emberek számára – ha már elcsábították egymást – nagy nehézséget jelentett, hogy megtalálják az intim együttlét tereit. Otthonuk a limitált számú helyiség és a folyamatosan körülöttük nyüzsgő gyerekek miatt nem bizonyult a legszerencsésebbnek, ettől függetlenül a házaspárok nagy része itt folytatott szexuális életet. Ezenkívül szóba jöhettek még persze a mezőgazdasági munkával összefüggő különböző helyszínek (például a szénakazal), Ruth Mazo Karras, a Minnesotai Egyetem középkorásza szerint pedig a napközben javarészt üres, biztonságot nyújtó templomok is megfelelő helyszínként szolgálhattak. Mint a történész megjegyezte, a templomok nagyjából ugyanazt jelenthették, mint amit manapság egy kocsi hátsó ülése.

Az egyház ezt persze nem nézte jó szemmel, mint ahogy magával a szexualitással is meglehetősen terhelt volt a viszonya. Számos egyházi előírásban és törvényben szabályozták, ki, hogyan, mikor és kivel folytathatott szexuális életet. A vasárnapi közösülést például tiltották, mint ahogy sok helyen a csütörtök és pénteki aktus is tilalom alá esett, mivel ezek a napok már az úrvacsorára való felkészülést szolgálták. Emellett az év bizonyos periódusaiban sem volt ildomos a koitusz bűnébe esni: ilyen volt a nagyböjt 46-62 napja, vagy a karácsony előtti, legalább 35 napos időszak, pünkösd ünnepe környékén pedig egy szintén meglehetősen hosszú, 40-60 napos tilalom volt érvényben. Ugyanez vonatkozott bizonyos szentek napjaira is.

A kora középkor századai során a többek között a szexuális viselkedés szabályait lefektető penitenciálék népszerű szerzeményeknek számítottak. Amennyiben valaki ezeket az előírásokat megszegte, bűnbánatot kellett gyakorolnia. A Cominianus (Cummean) néven ismert 7. századi ír penitenciálé többek között az orális és anális szexet, valamint a maszturbációt is tiltotta. A 700 körül született, angolszász Paenitentiale Theodori (amely Iudicia Theodori or Canones Theodori néven is ismert) többek között a következő büntetéseket irányozta elő: aki egy nőies férfival, egy másik férfival vagy egy állattal paráználkodik, tíz éven át böjtölnie kell. A szöveg egy másik pontján már arról van szó, hogy az állattal való közösülésért 15 év böjtölés jár, a „szodomiták” pedig hétéves koplalással nyerhetnek bűnbocsánatot.

Ha valaki beszennyezi magát (értsd: önkielégít), a penitenciálé szerint négy napig tartózkodnia kell a húsevéstől. Máshol azt olvashatjuk, hogy aki a saját magával való fajtalankodásra vágyik (természetesen megint csak az önkielégítésről van szó), de végül nem teszi meg, 40 (vagy 20) napig kell böjtöljön. Ha egy fiúról van szó, aki gyakran követi el a fent említett bűnt, 20 napi böjt mellett akár egy korbácsolással is leróhatja a penitenciát – áll a mintegy 1300 évvel ezelőtt született műben. A legnagyobb bűnnek a szájba történő ejakulálás számított: a magját egy másik személy szájába ürítő férfinek egész életében bűnbánatot kellett gyakorolnia. Bár a házastárssal folytatott szex megengedett volt, kizárólag egyetlen póz – az egyház szerint a legkisebb élvezetet nyújtó misszionárius – jöhetett szóba. A penitenciálék idővel veszettek népszerűségükből, a 12. századot követően pedig már csak ritkán adtak ki újabb példányokat.

Nem csak a keresztényeknek kellett megfelelniük azonban szokatlan előírásoknak. Egy dél-franciaországi zsidó rabbi, Isaac ben Jedaiah a 13. század végén írt művében például megjegyezte, hogy egy körülmetélt férfinek meg kell győződnie arról, hogy felesége nem hált együtt egy nem körülmetélt férfivel. A rabbi szerint ez főképp azért lett volna veszélyes, mert egy körülmetéletlen férfi olyan élvezetet nyújtott volna a nőnek, hogy a hölgy nem engedte volna el magától, és további nemi aktusra bíztatta volna: egy éjszaka alatt akár két-háromra is.

És ha már Franciaország: a 12-14. században az országban népszerűek voltak az erotikus tartamú verses elbeszélésként definiálható ún. fabliau-k (más néven fabliaux-ok). A tréfás történetekben a leggyakrabban különböző szexuális kalandokba keveredő nők – általában férjes asszonyok – álltak a középpontban. 

Szót kell még ejteni a prostitúcióról, amely bár bűnös tevékenységnek számított, a középkori Európa városaiban a szükséges rosszként általában eltűrték. A Bordélyházakban tartózkodó prostituáltakra vonatkozó szabályozás az 1470-es évektől részét képezte a nürnbergi városi rendelettárnak. A rendelkezés szerint a bordélyház tulajdonosának biztosítania kell egy szobát, valamint ágyneműt, és gondoskodnia kell alkalmazottai ellátásáról (napi két étkezés szerepelt az előírásban). A szolgáltatásokért azonban a prostituáltaknak – függetlenül attól, hogy megették az ételt, vagy sem – hetente fizetniük kellett. A bordélyháztulajdonosának emellett – már a saját költségén – hetente egyszer fürdési lehetőséget kellett biztosítani az örömlányok számára – állt a nürnbergi rendelkezésben.