Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Székesfehérváron indul a Seuso-kincsek országjárása

2017. október 30. 13:11 MTI

Október 29-én megnyílt a teljes Seuso-kincset bemutató tárlat a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban, amely a magyarországi vándorkiállítás első vidéki állomása.

<

A kiállítást november 19-ig lehet megnézni a múzeum Fő utcai épületében minden nap, 8-tól 22 óráig. A szeptember első felében megjelent kormányhatározat szerint a Seuso-kincs magyarországi bemutatására szervezett vándorkiállítást Székesfehérvár mellett Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán és Zalaegerszegen láthatja majd a közönség.

A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, az 1970-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. A magyar kormány a Seuso-kincset két lépésben – az első hét darabot 2014-ben, a második felét idén nyáron – szerezte vissza. A leletegyüttest augusztus végéig a Parlamentben lehetett megtekinteni.

Székesfehérváron 2014 októberében nyílt meg a Seuso-kincsek első hét darabjából összeállított kiállítás, amely négy hónap alatt több mint 35 ezer látogatót vonzott. A tárolóvitrinekben ezúttal együtt lesz látható mind a tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből álló ókori római eredetű kincslelet.

A tárlat egy Székesfehérvárhoz és környékéhez kapcsolódó ókori római kori emlékanyagból ízelítőt adó kamarakiállítással egészül ki, amelyet Nádorfi Gabriella régész állít össze. Itt a Szabadbattyán határában, a Sárvíz-Malomcsatorna bal partján, a római korban hajózható Sárvíz folyó mellett feltárt Pannonia eddig ismert legnagyobb méretű, késő római kori épületről előkerült leletanyagból adnak ízelítőt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Székesfehérváron indul a Seuso-kincsek országjárása

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra