Múlt-kor.hu

Sokszor emberrablásokba torkollott a titkosszolgálatok harca a német tudósokért a II. világháború végén

Sokszor emberrablásokba torkollott a titkosszolgálatok harca a német tudósokért a II. világháború végén

2018. június 7. 17:57 Múlt-kor

Miközben a szövetséges csapatok Európa vérrel áztatott földjéért harcoltak, titkos egységeik még ádázabb harcot vívtak a német atomprogram elméinek beszervezésében. Nagy-Britannia és a Szovjetunió láthatatlan küzdelme sokszor emberrablásokba torkollott, a legtehetségesebb németek azonban az Egyesült Államokban kötöttek ki.

A fizikusok harca

1945 novemberének egy hideg és nyirkos napján Berlin romjai között három férfi üldögélt, borzongtak a hidegben. Egyszer csak megjelent mellettük jövőjük kulcsa, aki egy brit katonai táborba kísérte őket. „Kérem, üljön le!” – mondta a Royal Navy egyik századosa. Az asztalnál ült egy admirális. „Tehát” – kezdte – „megkeresték Önöket az oroszok?” Az egyik férfi, egy elektromossággal foglalkozó tudós a többiek nevében is válaszolt: „igen, az orosz titkosszolgálatok megkerestek bennünket, hogy költözzünk a Szovjetunióba, és dolgozzunk a kommunistáknak. Tudtuk, hogy ha visszautasítjuk az ajánlatot, megfosztanak bennünket szabadságunktól, ezért nem mondtunk nemet, de megragadtuk az első alkalmat, hogy közeledjünk az angolok felé, és felhívjuk figyelmüket arra, ami történik.”

Így folytatta: „az oroszok hatalmas pénzösszegeket, házakat és luxusételeket ajánlanak minden német tudósnak, aki hajlandó nekik dolgozni. A német elméket felhasználva az oroszok gyors léptekben közelítetik meg az amerikai ipari teljesítményt. Ha úgy akarják, inkább dolgozunk Önöknek, de akkor meg kell ígérniük, hogy megadnak minden erőforrást, amit csak össze tudnak gyűjteni.” A brit flotta két tisztje köszönetet mondott a németeknek. Ami ezt követően történt azonban nem ismert.

Sok történész a fizikusok harcaként írta le a második világháborút. A tudomány fontos szerepet játszott minden háborúban, 1939 és 1945 között azonban döntő tényezőnek bizonyult. Nem meglepő tehát, hogy a legnagyobb győztes hatalmak – Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió – nem vesztegették az időt, igyekezték megszerezni a legjobb tudósokat, szakembereket és felszereléseket, amelyekkel Németország rendelkezett. A német tudósok elitjének jelentős ösztönzőket nyújtottak. A Szovjetunió például azt ajánlotta fel, hogy amennyiben hajlandóak három évig nekik dolgozni, átköltöztethetik egész családjukat és összes bútoraikat. Ha úgy döntenek, hogy öt évre költöznek, az esetben magukkal vihetik háztartásbelijeiket is.

Harc a fizikusokért

Miközben a szövetséges erők Európa-szerte a fő cél, Berlin felé haladva harcoltak, tudósok és „titkosszolgák” kis hada lassan követte őket. A céljuk a német atomprogram mögött álló elmék megszerzése volt. A brit titkosszolgálatnak tudomása volt róla, hogy a program még nincs előrehaladott állapotban, s bizonyosan nem összehasonlítható a szövetségesekével, de így is rendkívül fontosnak tartották, hogy saját oldalukra állítsák a német tudományos elitet, az úgynevezett Uránklub tagjait.

Az angoloknak három alapvető intézményük volt az információk megszerzésére: az első, a Combined Intelligence Objectives Sub-Committee (CIOS) vagy „caos” (ahogy azok ejtették akik nem voltak részesei) nevű szerv a Supreme Headquarters Allied Expeditionary Force (SHAEF) – a szövetségesek expedíciós hadműveleti irányító központja – részét képezte, amely Eisenhower tábornok irányítása alatt állt, és a szövetségesek északnyugat-európai erőit koordinálta.

Németország legyőzésével a SHAEF feloszlott, a CIOS-t pedig egy tisztán brit kezdeményezés, a British Intelligence Objectives Subcommittee váltotta fel. Ez szoros összeköttetésben működött a brit–amerikai Alsosszal, mely nevét Leslie Groves tábornokról kapta (az Alsos görögül erdőt jelent, mint a grove angolul), aki a Manhattan Projekt katonai igazgatója volt.

Mindezen erőknek egy közös célja volt: a német technikai fejlődés felmérése és a háború alatti tudományos erőfeszítésekben résztvevő személyek és anyagok megszerzése. Az angol–amerikai Alsos elérte Németországot, és a felszabadító szövetséges erőket követve felkutatta a rejtőzködő tudósokat, hogy megszerezze a zsákmányt. Mindeközben egy orosz csoport is érkezett hasonló célokkal. Végül a zsákmányt elosztották: az Alsos megszerezte a legjobb tudósokat, az oroszok pedig a legjobb „nyersanyagokat.”

A német nukleáris eredményekért folytatott verseny megismétlődött a vegyi, a biológiai fegyverekkel, a repülőgépgyártással és a ballisztikus rakétákkal foglalkozó német tudósokra folytatott vadászatban is.

Az emberrablástól sem riadtak vissza

Minden résztvevő megtett minden tőle telhetőt, hogy felkutassa, és saját oldalára állítsa a legjobb „agyakat.” Kezdetben úgy tűnt, hogy a toborzók pusztán ajánlatokkal élnek, és lemondanak az erőszak alkalmazásáról. Mindazonáltal ez az enyhe eljárás nem tarthatott sokáig.

Az esős hidegben kikérdezett három német tudós nem sokat törődött azzal, hogy meggyőzze a brit oldalt, amely ha nem versenyzett volna az oroszokkal, a legtehetségesebbek kommunista oldalra való átállását kockáztatta volna. Ezt a megállapítást a Naval Intelligence egyik jelentése is alátámasztotta, amelyben az állt, hogy 1945 decemberéig az oroszok már mérnökök és tudósok ezreit költöztették a Szovjetunióba.

Több ok is aggodalomra kényszerítette a brit titkosszolgálatokat. Nagy-Britanniának a legjobb elmékre volt szüksége a háború utáni időszakban, s ennél talán még az is fontosabb volt, hogy a Szovjetuniót, az új ellenséget megfosszák ezektől a tehetségektől.

A titkosszolgálatok újabb jelentései 1946 első hónapjaiban még aggasztóbbak voltak. Arról számoltak be ugyanis, hogy az oroszok nemcsak saját, hanem a brit megszállási zónában is rátették a kezüket a németekre, és amikor a meggyőzés önmagában nem volt elég, végső módszerként emberrabláshoz folyamodtak.

Ezen viszonyok elejét vették minden aggálynak, és egyértelművé tették, hogy tenni kell valamit, hogy gátat szabjanak az elmék Oroszországba történő kiáramlásának. Ez a „valami” három brit művelet – a Dragon, a Kidney és a Matchbox – formájában valósult meg. A különféle célok között szerepelt ezen tudósoknak a közvetlen vagy közvetett orosz kontroll alól történő megszabadítása, az angol és amerikai zónákban a tudósok nyugatra vándorlásához szükséges szolgáltatások, illetve infrastruktúra kiépítése, és a Szovjetunióba költözött kutatók rábírása technikai, illetve tudományos titkok kiadására.

Mindeközben azokat a tudósokat, akiket már „meghódítottak” az angolok – vagy akiket már megkerestek az oroszok – egy Dustbin (Kuka) fedőnevű brit központban hallgatták ki. Köztük volt Albert Joos, Németország egyik legragyogóbb elméjeként számon tartott tudós is, akit korábban felkerestek az oroszok, és úgy tartották számon, mint aki kész átállni az oldalukra.

Az angolok felvették a kapcsolatot Gerhard Schrader doktorral, a tabun és a szarin nevű ideggázok feltalálójával, és Heinrich Kiewe professzorral, a biológiai hadviselés egyik szakértőjével is, aki hatalmas mennyiségű titkosszolgálati dokumentumot szerzett meg a japán hadviselésről. Mindazonáltal alkalmanként az oroszok voltak a gyorsabbak: Nikolaus Riehl doktor, atomtudós később a Sztálin foglyai címet viselő önéletrajzi művében írt a Szovjetunióban fogságban töltött évekről.

A beszervezések folytatódnak

Nehéz megítélni a második világháború után a német tudósokért folytatott versenyfutás sikerességét. Az bizonyos, hogy a legnagyobb tehetségek Amerikában kötöttek ki, és azt sem túlzás megállapítani, hogy a németek segítsége nélkül valószínűleg több időbe telt volna eljutni a Holdra.

Ha az angolokhoz csatlakozók neve nem is annyira ismert, ugyanolyan meghatározó szerepet játszottak a háború utáni Nagy-Britannia katonai programjaiban. Valójában a brit rakétatechnika és a repülőgép-technika rengeteget köszönhetett a német tudósoknak.

Nem kevésbé volt impozáns az az erőfeszítés, amelyet az oroszok ellensúlyozására fejtettek ki. A Matchbox-hadművelet több mint 18 ezer embert tartott számon, és több mint 3000 műveletet hajtottak végre azzal a céllal, hogy megállítsák a szovjeteket. Néhány hónap leforgása alatt, csak a brit zónából több mint 1500 német tudóst vittek el, hogy megakadályozzák orosz kézre kerülésüket.

Ezen erőfeszítések azt eredményezték – annak ellenére, hogy a brit titkosszolgálatok attól féltek, hogy a német tudósok nagy számban történő átköltözése elősegítette volna a Szovjetunió ipari potenciáljának növekedését – jelentősen késett a költözések hatása.

Talán még inkább meghatározó volt azoknak az ’50-es években Nyugatra visszatérő tudósoknak a vallomása, akik közvetlenül a háború utáni években a Szovjetunióban dolgoztak. Közreműködésükkel a titkosszolgálatok nagy nehezen, de képesek voltak feltérképezni a szovjet katonai fejlesztéseket. Az egyik jelentés így foglalta össze az eredményt: „Elégedettek vagyunk, hogy jelentős mennyiségű információra tettünk szert az orosz fejlesztésekkel kapcsolatban, amely nem sikerült volna ezen műveletek nélkül.”

Sokszor emberrablásokba torkollott a titkosszolgálatok harca a német tudósokért a II. világháború végén

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2018. nyár: Szerelmes uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra