Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Sokáig elveszettnek hitték Leonardo rejtélyes történetű festményét, „a férfi Mona Lisát”

2017. október 11. 11:39 MTI

Leonardónak kevesebb mint 20 ismert festménye maradt fenn, egyetlen kivétellel mind közgyűjteményben található. Da Vinci utolsó, magántulajdonban lévő festménye, a Salvator Mundi (Világmegváltó) című kép az első Leonardo-felfedezés 1909 óta. Most 100 millió dollár körüli áron cserélhet gazdát, amellyel minden idők egyik legdrágább elárverezett festménye lehet. 

<

Jézus Krisztus 1500 körül született éteri portréját, amelyet „a férfi Mona Lisaként” is emlegetnek, sokáig elveszettnek hitték. A rendkívüli finomságú képen az élénk kék és bíbor ruhát viselő Jézus felsőteste és arca látható, amint egyik kezét áldásra emeli, másikban pedig kristálygömböt tart. Senki sem tudja bizonyosan, hogy kinek a megrendelésére született a kis méretű, rejtélyes történetű festmény. Alan Wintermute, a Christie’s szakértője szerint egyes kutatók úgy vélik, a francia udvar, nevezetesen XII. Lajos rendelhette a reneszánsz zsenitől.

A feljegyzések szerint a kép első ismert tulajdonosa – 1649-ben – I. Károly angol király volt, 1763-as elárverezése után azonban eltűnt, és csak 1900-ban került elő újra, többször átfestve, csaknem felismerhetetlenül. Ekkoriban nem is tartották eredetinek, hanem a nagy mester egy tanítványa művének, így 1958-ban mindössze 45 fontért vette meg a Sotheby’s egy árverésén egy amerikai gyűjtő. A remekmű 2005-ben került újra piacra, de még mindig az eredeti által megihletett korabeli másolatként.

A 2005-ös vásárló restauráltatta a festményt, amelynek eredetiségét hat évig tartó kutatás után végül megállapította egy nemzetközi szakértői csoport. A londoni National Gallery 2011-2012 fordulóján mutatta be az újrafelfedezett, 65-ször 45 centiméteres festményt egy amerikai gyűjtő tulajdonaként. A Christie’s keddi közleménye szerint a festmény jelenleg egy európai gyűjtő tulajdonában van, aki a restaurálása után vásárolta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Sokáig elveszettnek hitték Leonardo rejtélyes történetű festményét, „a férfi Mona Lisát”

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra