Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Soha nem látott felvétel került elő 50 év után a Beatlesről

2017. május 15. 12:10 MTI

Egy ötven év után előkerült, eddig soha nem látott Beatles-filmfelvételt kínálnak eladásra Londonban. A kisfilmet az ausztrál származású színész, Leo McKern készítette az 1965-ös Help! című film forgatásakor.

<

A 2002-ben elhunyt színész egy gonosz vallási vezetőt játszott a legendás moziban. Az ötven év után egy garázsból előkerült felvételt Neil Pearson, egy ritka könyvekre specializálódott londoni kereskedő árulja. Mint fogalmazott, a kisfilm 1965-ben készült négy olyan figuráról, akik akkor a világ leghíresebb emberei voltak és épp karrierjük csúcsán álltak.

A banda tagjai nagyjából 10 percet szerepelnek a felvételen, amelyet 8 mm-es filmre rögzítettek. A jelenetek egy részén a gombafejűek az osztrák Alpokban szánkóznak, viccelődnek miközben egy rezesbanda hangszerein játszanak, de akadnak személyesebb hangvételű pillanatok is, például, amikor Paul McCartney cigarettázik és fényképeket készít. A felvételt még sohasem vetítették közönség előtt, egy részét pénteken fogják bemutatni a brit televízióban. Az eredeti filmtekercsen kínált felvétel ára 35 ezer font (12,8 millió forint).

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Soha nem látott felvétel került elő 50 év után a Beatlesről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra