Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Sátánista fiatal gyújthatta fel a páratlan szépségű kondopogai fatemplomot

2018. augusztus 14. 11:52 MTI

Egy tizenöt éves sátánista fiút gyanúsítanak azzal, hogy pénteken felgyújtott egy 18. századi templom az északnyugat-oroszországi Karéliában. Az épület az első jelentések szerint azután gyulladt ki, hogy egy turistacsoport látogatást tett az épületben.

<

Kondopoga település Nagyboldogasszony-templomát az oroszországi egyházi faépületek gyöngyszemeként tartották számon. Az épület az első jelentések szerint azután gyulladt ki, hogy egy turistacsoport látogatást tett az épületben. Szergej Sugajev, a rendkívüli helyzetek minisztériumának regionális képviselője hétfőn kijelentette, hogy a templomot kívülről gyújtották fel.

A TASZSZ hírügynökség úgy értesült, hogy a gyanúsított iskolai tanulót, aki elismerte tettét, elmeorvosi megfigyelés alá helyezték. A Rosszija 24 szerint a templom felgyújtása révén próbált meg híres lenni, az Interfax pedig úgy tudja, hogy egyszerűen nem tetszett neki a templom.

Helyi illetékesek szerint a látogatók közül valaki valószínűleg nem tartotta be a tűzbiztonsági szabályokat, de nem zárták ki azt sem, hogy szándékos gyújtogatás történt. A lángok hamar elemésztették a kizárólag fából álló építményt, a tűz kitörése után néhány perccel a helyszínre érkező tűzoltók már nem tudták megmenteni.

Az 1774-ben az Onyega-tó partján emelt, 42 méter magas épületet a nyugat-oroszországi faépítészet egyik legfigyelemreméltóbb gyöngyszemeként tartották számon. A helyi hatóságok ígéretet tettek a másolat felépítésére. A várható költségeket 80 millió rubelre (napi árfolyamon mintegy 334 millió forintra) becsülik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Sátánista fiatal gyújthatta fel a páratlan szépségű kondopogai fatemplomot

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra