Múlt-kor.hu

Saját unokájának apja is lehetett Casanova, a világhírű nőcsábász

Saját unokájának apja is lehetett Casanova, a világhírű nőcsábász

2018. augusztus 27. 18:53 Múlt-kor

Szoknyavadász, filozófus, író, jogász, kereskedő, kém – az élet szinte minden területén kipróbálta magát Giacomo Casanova, akinek személye ugyanolyan legendásnak számít ma, mint évszázadokkal ezelőtt.

A kitaszítottságból az elitbe

Giacomo Girolamo Casanova, a híres 18. századi velencei nőcsábász alakját ugyanolyan romantikusan ábrázolták 200 évvel ezelőtt, mint napjainkban. Élete tele volt intrikával, kalanddal és csábítással, emellett előfordult, hogy az okkultizmusban, alkímiában vagy a kémkedésben is kipróbálta magát. Beszélgetőpartnere volt a felvilágosodás legélesebb elméinek, és írásain keresztül gyakorlatilag maga szerezte saját legendáját.

Casanova 1725-ben született egy bűnben és erényben egyaránt bővelkedő velencei család első gyermekeként – később öt testvére is született. Édesanyja színésznőként Európát járva inkább a karrierjére kívánt koncentrálni, mint a gyermeknevelésre, édesapja pedig nyolcéves korában meghalt. Nevelése eleinte nagyanyjára hárult, majd kilencéves korában Padovába küldték egy bentlakásos iskolába. E korai elutasítás sokak szerint szerepet játszhatott Casanova hírhedt személyiségének formálásában.

Az ifjú Casanova a bentlakásos iskola borzasztó körülményeiből egyik tanítója, Gozzi abbé házába menekült. Itt találkozott először komolyabban az ellenkező nemmel, amikor Gozzi húga, Bettina tizenegy éves korában fogdosni kezdte – erre igen kellemes emlékként hivatkozott a későbbiekben, és egész életében tartotta a kapcsolatot a Gozzi családdal. Az abbé hamar meglátta Casanovában a szellemi tehetséget: mindössze 12 évesen beiratkozott a padovai egyetemre, ahol 17 éves korában végzett. Gozzi reménye az volt, hogy jogi diplomájával egyházjogászként helyezkedik el.

Casanova visszatért Velencébe, ahol hamar talált magának támogatót: a 76 éves szenátort, Alvise Gasparo Malipierót, aki házába fogadta és kiképezte az európai udvari viselkedés és ízlés normáiban. Malipiero azonban egy alkalommal rajtakapta az ifjút a saját kiszemeltje, Teresa Imer színésznővel való enyelgés közben, így kiutasította házából. Ekkortájt történt Casanova első valódi légyottja, az akkor 14 és 16 éves nővérekkel, Nanetta és Marton Savorgnannal.

Velencében valóban az egyházjogi pálya felé tett lépéseket, nagyanyja halálát követően papi szemináriumba is beiratkozott egy rövid időre – hamar utolérték még egyetemi évei alatt rögzült szerencsejáték-függősége miatti tartozásai, amelyek miatt az adósok börtönébe is került. Végül egy Acquaviva nevű római bíboros írnokaként (e minőségben még a pápával is találkozott) vált egy szerelmi botrány bűnbakjává, ami gyakorlatilag véget vetett egyházi pályafutásának.

Új karrierként a katonáskodást célozta meg – a kor szokásának megfelelően vásárolt egy tiszti beosztást magának egy velencei regimentben, amellyel eljutott Korfúra és Isztambulba is. Mivel lassúnak találta előrelépése ütemét, hamarosan eladta beosztását, és úgy döntött, a szerencsejátékból fog megélni. Miután azonban a tiszti beosztása eladásából származó pénzt elverte, nem maradt más választása, mint munka után nézni. Végül a Savorgnan-nővérek rokonai, a befolyásos Grimani-család egyik színházában helyezkedett el hegedűsként (a hegedűművészetre szintén Gozzi oktatta kamaszkorában).

Egy jól sikerült nyerő sorozatot követően elindult, hogy bejárja Európát – ennek során folytatta futókalandjait, de több hírességgel és fontos személlyel is találkozott, továbbá egy szabadkőműves páholyba is belépett, valamint érdeklődött a kor új spirituális mozgalma, a rózsakeresztesek iránt is. Sorozatos botrányaival mindenhol magára vonta a hatóságok figyelmét, és a legtöbb városból idővel kiutasították. Velencébe visszatérve még börtönbe is került a közerkölcs megsértéséért, méghozzá a dózse palotájában található hírhedt Piombiba, ahonnan azonban egyedülálló módon sikerült megszöknie 1756-ban.

Ezt követően Párizsba tért vissza, ahol magát hol alkimistának, hol rózsakeresztesnek kiadva a társadalom érdeklődő krémjének társaságában töltötte idejét, köztük Madame Pompadourral és Jean-Jacques Rousseauval. Legfontosabb kapcsolata azonban a francia külügyminiszter, François-Joachim de Pierre de Bernis volt, aki előbb az országos lottó egyik vagyonkezelőjeként, majd kémként vette alkalmazásba. A hétéves háború során francia államkötvényeket árult külföldön, az ebből keresett pénzt pedig egy selyemmanufaktúra alapításába fektette, amelynek női alkalmazottjait saját „háremének” tekintette.

Rengeteg pénzét továbbra sem kezelte jól, így hamarosan ismét eladósodott, és menekülni volt kénytelen – ekkoriban kezdte el magát „Seignalt lovagjaként”, illetve édesanyja leánykori nevét használva „Farussi grófjaként” aposztrofálni. Angliától Oroszországig bejárta Európát, és mindenhol a Franciaországban jól működő országos lottó ötletét próbálta eladni. Többször végletesen legyengült különféle nemi betegségek hatására, és egyre kevesebb helyen talált ötleteire nyitott embereket, akik még ne hallottak volna róla és kétes hírnevéről.

Élete utolsó éveit a mai Csehország területén, Duchcovban található Dux-kastélyban töltötte Karl von Waldstein gróf oltalma alatt, annak könyvtárosaként. Itt írta meg emlékiratait, és itt is hunyt el 73 éves korában, 1798. június 4-én.

A „hódító”

Casanova saját bevallása szerint több mint 120 nővel volt élete során, írásaiból az tűnik ki, nem csupán a szexet, de a nőket önmagukért is szerette – igyekezett nem csupán a legszebbeket, de egyúttal a legintelligensebbeket meghódítani. Érzéke volt ahhoz, hogy egy olyan korban, amikor ez szokatlan volt, egyenlő félként bánjon a nőkkel.

E viselkedés nem volt azonban minden esetben érvényes: Casanova sötét oldalához tartozott a nemi erőszak, sorozatos nemi betegségei, és a szüzek iránti különös érdeklődése is – gyakran eljátszotta, hogy feltétlen szerelmet vall nekik, majd szeretkezés után azonnal megszakított velük minden kapcsolatot. Sokszor ellentmondott saját, írásaiban rögzített ízlésének is, amikor nem „fizikailag és szellemileg is stimuláló” nőkkel, hanem vadidegenekkel, illetve utcai prostituáltakkal is lefeküdt.

Casanova talán legbotrányosabb viszonya – legalábbis mai szemmel – a Leonildával kapcsolatos eset volt. Ifjúkorában, még papnövendékként folytatott viszonyt egy Donna Lucrezia nevű házas velencei nemesasszonnyal, majd annak 17 éves húgával, Angelicával, néhány héttel annak esküvője előtt. Donna Lucreziának született Casanovától egy lánya, akit férjével törvényes gyermekükként neveltek fel.

Nem tisztázott, hogy Casanova és Leonilda hogyan találkoztak, illetve hogy tudtak-e a kettejük közti valódi kapcsolatról. Annyi azonban bizonyos, hogy a lány 16 évesen leendő férjeként mutatta be családjának Casanovát. A házasság végül nem valósult meg, azonban Casanova ismét ágyba feküdt Donna Lucreziával, és Leonilda is tanúja volt az esetnek. Casanova írásaiban azt állítja, ekkor nem közösült Leonildával, később azonban arról ír, néhány év múlva ismét találkoztak, és ekkor viszonyba kezdtek, amelyből gyermek is született – ha hihetünk saját írásának, Casanova nemzette saját unokáját is.

A különösebb esetek közé tartozik egy bizonyos Bellino nevű személlyel való kapcsolata is. Bellino a korban még gyakori kasztrált énekesek egyikének adta ki magát, Casanovának azonban az a sejtése támadt, hogy Bellino valójában nő. Idővel sikerült a kérdés végére járnia: Bellino valójában egy Teresa Lanti nevű lány volt, aki nem csak férfi ruhákat, de még egy péniszutánzatot is viselt. Lantinak is született gyermeke Casanovától, akit azonban nem fiaként, hanem öccseként nevelt fel.

Hallatlanul erkölcstelen életvitele ellenére Casanova sem volt immúnis azonban a szívfájdalomra: egy általa csak Henriette-nek nevezett francia nemesasszonnyal folytatott, mindössze három hónapos viszonya egész életén át tartó nyomot hagyott a lelkén. Saját leírása szerint Henriette volt a tökéletes nő: intelligens és gyönyörű arisztokrata, aki nem szerelmet keresett, csupán menekvést a saját mindennapi életéből. Amikor a nő elhagyta Casanovát, és visszament családjához, gyakorlatilag kisemmizte, és még a szívét is összetörte. Sok éven át leveleztek, de többé sosem találkoztak.

Casanovát korántsem tartották kora legszebb férfijának, azonban ifjúkorának sármja és karizmája gyakorlatilag ellenállhatatlanná tette. Ahogy emlékirataiban elmondja, „értékem a féktelen önbizalom volt, amelyben kételkedni tapasztalatlanságom nem engedett.” Tanulmányai és műveltsége mellett ráadásul gyors észjárása volt, ami miatt mindenhol kiváló társalgópartnerként tartották számon. Utazásai során megismerkedett Voltaire-rel, Nagy Katalin orosz cárnővel, Benjamin Franklinnel és Mozarttal is.

Minden hibája ellenére Casanova korának egyik legérdekesebb személyisége, aki több száz éve táplálja a társadalom fantáziáját, könyvek, filmek, és komoly történészi értekezések tömkelegének is alapjául szolgálva. Franciaországban napjainkra egyfajta nemzeti kinccsé vált sorozatos párizsi tartózkodásaival. Önéletrajzának, a franciául írt „Histoire de ma vie”-nek („Életem története”) eredeti példányát a francia Bibliothèque Nationale őrzi, amely 2010-ben 9,6 millió dollárért vásárolta meg. A művet eredeti formájában csak 1960 óta ismerheti a közönség, előtte kizárólag cenzúrázott változatokban adták ki több nyelven.

Saját unokájának apja is lehetett Casanova, a világhírű nőcsábász

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra