Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ritka képek egy középkorban élt szibériai kisfiú múmiájáról

2016. július 18. 16:16

Dél-koreai kutatók kiterjedt vizsgálatoknak vetették alá egy 800 évvel ezelőtt, Észak-Szibériában élt kisfiú mumifikálódott holttestét. Az Északi-sarkkörhöz legközelebb fekvő város, Szalehard közelében talált, hat- vagy hétéves korában elhunyt gyermeket nyírfakéregbe, valamint rézbe burkolták be.

<

Dr. Szergej Szlepcsenko tyumenyi orosz szakértő szerint a legfontosabb, hogy a holttest természetes körülmények között konzerválódott, és a belső szerveket nem távolították el – nem mint a mesterségesen mumifikált emberi maradványok esetében – olvasható a Siberian Times cikkében. A Szöuli Nemzeti Egyetem Dong Hoon Sin professzor által vezetett kutatócsoportja többek között szövettani, hisztokémiai, valamint biokémiai vizsgálatok és stabilizotóp-elemzés segítségével igyekszik kideríteni, hogyan élhetett több száz évvel ezelőtt a kisfiú. 

Ha a tudósoknak szerencséjük van, még halála körülményeire is rávilágíthatnak, bár az utóbbira nem sok esély mutatkozik. A helyszínen halántékgyűrűket, valamint egy bronzbaltát is találtak. Kiderült az is, hogy a kisfiú rénszarvasszőrmébe volt bugyolálva.

A kutatók emellett arra is kísérletet tesznek, hogy rekonstruálják a középkorban élt gyermek arcát, amire van is esély, mivel a test nagyon jó állapotban maradt fenn. A múmia 3D-s modelljének megalkotását is tervbe vették.  A szakértők remélik, megtalálják a múmia DNS-ét, a folyamat azonban hosszabb időt vesz igénybe mint gondolták.

Már számos, észak-szibériai őslakos csoporthoz tartozó személyek DNS-ét analizálták a „Te az én múmiám vagy?” program keretében.  Vérmintát adott többek között egy helyi nyenyec újságíró, Habecsa Jaungad  is. Elmondta, a családi legendárium szerint őse 700 évvel ezelőtt érkezett Észak-Szibériába, és majdnem belefulladt egy folyóba, de végül távoli ükanyja mentette ki az őst. A férfi az őt kimentő nő lányát vette feleségül. Mivel számos kagyló volt a folyóparton, ezért ez, vagyis Kagyló lett a családneve. Nyenyecül a jaungad kagylót jelent. 

A kutatók emellett mintákat vettek több, szintén a Zeleny Yar nevű nekropoliszban talált, részben mumifikálódott holttestből is. Idén például megtalálták egy fiatal nő maradványait, akinek a medencéje mumifikálódott. A szakértők várhatóan hamarosan számos információval tudnak majd szolgálni a maradványokról. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ritka képek egy középkorban élt szibériai kisfiú múmiájáról

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra