Rémálom jövendölte Hódító Vilmos fiának halálát

2019. január 22. 19:09 Múlt-kor

Véres látomás

Ez a szerző nem volt más, mint az a Benoît de Sainte-Maure, akit II. Henrik király bízott meg azzal, hogy megírja ősei (köztük II. Vilmos) történetét. A mű, amely a „Normandia hercegeinek krónikája” (Chronique des ducs de Normandie) címet viseli, a korban meglehetősen hosszúnak számított: mintegy 44 000 sorból áll, amelyek Hódító Vilmos és fiai életét mesélik el. Rufus Vilmos a Hódító harmadik fia volt, aki 1087-től uralkodott Angliában. Benoît szerint nem volt jó uralkodó:

„Senki sem szerette annyira a költekezést, mint ő, senki sem volt energikusabb és vállalkozóbb kedvű, ő volt az emberek közül a legkevésbé félénk, a legkevésbé nyúlszívű, azonban olyan tettek mellett határozta el magát, amelyekkel általános kritikát vont magára, és amelyek sosem voltak kötelezők egyetlen felszentelt vagy felkent király számára sem.”

A fentiekkel II. Henrik költője mellett II. Vilmos kortársai is sok esetben egyetértettek. Az Angolszász krónika szerint „Vilmost majd’ minden népe gyűlölte, és utálatos volt Isten számára is.” Benoît fő gondja Rufus Vilmossal az egyházzal való bánásmódja volt, legfőképpen Anzelm canterburyi érsekkel (későbbi szenttel) kirobbant vitája, melynek eredményeképpen az uralkodó külföldre száműzte az érseket.

A rémálom története 1100 augusztusában kezdődik, amikor a király Winchester városában szállt meg. Gundulf, Rochester püspöke a király színe elé járul, és megpróbálja meggyőzni őt, hogy béküljön ki Anzelmmel. Az uralkodó ezt elutasítja, és másnap úgy dönt, a New Forestbe („Új Erdő”) megy vadászni. Miután nyugovóra tér, élénk látomása van álmában. Benoît így írja le:

„Azt álmodta, egy nagy, pompás és gyönyörű templomba lépett, és habár úgy érezte, imádkozni akar, az esze mindig másfelé vitte. Hihetetlen éhség lett rajta úrrá, amely olyan vad és mindenható volt, hogy úgy érezte, elgyengül és mindjárt elájul, olyannyira, hogy már saját kezét is megette volna. És meg is tette volna ezt, ha nem lett volna más lehetőség. Tekintete ekkor az oltárra esett, ahol látta – vagy legalábbis azt hitte – hogy egy hatalmas szarvasbika volt, amely le lett ölve. Hogy elkerülje a nagy istentelenséget, amelyre készült magával szemben, megközelítette az állatot azzal a szándékkal, hogy egyen belőle, mivel egyetlen vágya az étel volt. Abban a pillanatban, ahogy kinyújtotta kezét, hirtelen felismerte – és ezt egészen bizonyosnak látta – hogy az valójában egy férfi teste volt, mely még vérzett az életét kioltó sebből. Egyszerre elkapta a félelem és az undor e rettenetes látványtól.”

„De oly nagy volt éhsége, és oly erősen vágyott az ételre, hogy képtelen volt, minden erőfeszítése ellenére, hogy ellenálljon, és ne egyen belőle egy keveset. Megpróbálja a férfi kezét lerántani, de az egész kar elválik a testtől. Ezt azonnal felfalja, majd, miután nem elégszik meg ennyivel, meg kívánja ragadni a másik kezet is, mert éhsége a legkevésbé sem csillapodott. Félve és rettegéssel telve magához húzza, még mindig a karral egyben, és megeszi, de étvágya még mindig nem csökken.”

„Éhsége nőttön nőtt, de kielégíthetetlen volt. Vadul a csontba és húsba harapva megeszi az egyik lábfejet, majd az egész lábat fel egészen a testig. Erre kétszer olyan éhesnek érzi magát, mint azelőtt, ezért a legkisebb visszakozás nélkül nekiáll a másik lábnak is. Ez azonban hatástalan, mert semmiféle hatással nincs éhségére. Ebben a pillanatban meglátja a férfi arcát, és úgy érzi, ezt is meg kell ennie. A látvány azonban halált keltő: egy teljességgel rémisztő szempár, oly ocsmány és iszonytató, amelyre ránézve nem marad más hátra, mint hogy meghaljon, és szíve abbahagyja verését mellkasában.”

Rufus Vilmos erre felébred, és attól fél, hogy majdnem meghalt. Visszarendeli Gundulf püspököt, és elmeséli neki a rémálmot. A püspök azt válaszolja, az álom minden elemének van mélyebb értelme – a templom, a szarvasbika, az ember, akit elfogyaszt, mind a gaztetteket jelképezik, amelyeket az egyház és királysága népe ellen elkövetett. Gundulf azt mondja neki, ez egy figyelmeztetés volt Istentől, hogy javuljon meg. Egy ponton így szól a királyhoz:

„Nincs okod biztonságban érezni magad, tégy azonnali lépéseket javulásod érdekében, és ne halaszd el döntésed, mert nagy szükség van arra, hogy hamar meghozd. Egy tanácsot adok, egy kérést továbbítok Isten nevében, hogy ma kérlek, ne menj vadászni az erdőbe vagy madárra vadászni. Jobban teszed, ha ezeket elkerülöd, helyettük amit tehetsz, hogy meggyónod vétkeidet, egy pillanat időveszteség nélkül, olyasvalakinek, aki meg tudja mondani, mit kell tenned.”

1. Véres látomás
2. Nem elég erős az akarat