Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Rejtélyes szellemkéz bukkant fel egy leány vállán egy századfordulós fotón

2016. június 30. 10:34

A 19. század utolsó évében egy belfasti textilgyár munkásairól készült egy egyszerű csoportkép. Négy sorban tizenöt, karba tett kezű fiatalasszony látható rajta. Első ránézésre semmi meglepő nincs a képen, azonban ha jobban megnézzük, egyikük vállán egy rejtélyes, senkihez sem tartozó kéz bukkan fel.

<

A századfordulóra már viszonylag elterjedtté vált a fényképészet, így az alacsonyabb rétegekből származók is megengedhették maguknak, hogy megörökítsék alakjukat az utókornak. Ekkortájt még viszonylag bonyolult volt képet készíteni, és sokáig kellett mozdulatlanul és mereven ülni a kamera előtt, míg a várva várt kattintás megérkezett. Ezért, valamint a drágasága miatt pedig gyakori volt még a 19. század végén is, hogy komolyan, mindenféle mosoly nélkül néztek farkasszemet a géppel. Hiszen, ha elhülyéskedik az alkalmat, az plusz pénzt jelent.

A következő képen egy belfasti textilgyár mezítlábas munkásasszonyai láthatók, akiket minden bizonnyal főnökeik tessékeltek a kamera elé. A legtöbbjük – a korabeli szokás szerint – komoran ül a masina elé, ám néhányuk arcán előbukkan a mosoly is. Az utókornak azonban nem emiatt marad érdekes, sőt igencsak rejtélyes a fénykép. Ugyanis a kép jobb oldalán, a második sorban ülő leány jobb válla felett egy senkihez sem tartozó jobb kézfej látható.

A kéz állása alapján úgy tűnhet, mintha a leány bal oldalán állt/ült volna valaki, aki jobb karjával hátulról átölelte a munkást, kezét pedig a vállán hagyta. Felmerülhet bennünk, hogy utólag megszerkesztették a képet, és a leány mellett állót egyszerűen kitörölték onnan, míg a kezét ottfelejtették. A 20. század elején is volt már igény egyfajta „korabeli photoshopra”, ugyanis például a nem kívánt, kegyvesztett politikai vezetőket ily módon egyszerűen el lehetett tüntetni a fényképekről (ily módon a történelemből is). Azonban ezek az eljárások még korántsem álltak olyan szinten, mint a 21. századi programok, és bárki játszva megmondhatja egy korabeli képről, hogy melyiket módosították. A szakértők szerint a munkásnőkről készült fotón pedig nincs semmilyen nyoma idegen behatásnak, a leány háta mögött álló nő szoknyájának redőzete szabályos.

Az asszony nem úgy néz ki, mint aki megijedt volna egy, a vállán megjelenő kéztől, rezzenéstelen arccal, talán egy halvány mosollyal néz a kamerába. A nagyítás után viszonylag kivehetőek a kézen az ujjak, ujjpercek, valamint a körmök is, ettől függetlenül elképzelhető, hogy jól sikerült, korabeli „műkézről” van szó, amelyet tréfából helyeztek a leány vállára. Vannak azonban, akik paranormális jelenségről beszélnek. Az igazságot valószínűleg már sohasem tudjuk meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Rejtélyes szellemkéz bukkant fel egy leány vállán egy századfordulós fotón

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra