Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Régi fényében ragyog Róma egyetlen piramisa

2016. február 4. 15:13 Pallag Zoltán

Újra reflektorfénybe került Cestius piramisa, miután egy japán ruhaipari milliárdosnak köszönhetően teljeskörű tisztítást hajtottak végre rajta. A régészek örülnek, hogy látogatható a 2000 éves piramis, amely az i. e. 12-ben meghalt Caius Cestius római praetor, vagyis a consul utáni legmagasabb rangú tisztségviselő temetkezési helye. 

<

A síremlék alapterülete 29,5x29,5 négyzetméter, magassága 36,4 méter, de az alapja jóval a mai utcaszint alatt található, mivel az utóbbi évszázadokban jelentősen emelkedett, illetve feltöltődött a város utcaszintje. A folyami mészkőből épült carrarai márvány borítású piramis 271 és 275 között az Aurelianus-féle falba épült be, sarkait egykor szobrok és oszlopok díszítették. Az emlékmű közelében található forgalmas kereszteződés és a metróállomás miatt az utóbbi évtizedekben vastag koromréteg rakódott a krémes-fehér márványra, ezt távolították most el.

Havonta kétszer foglalnak időpontot a turisták, hogy láthassák a freskós sírkamrát, mondta a Guardiannek Leonardo Guarnieri régész. A sírkamra eredeti bejáratát nem ismerjük, 1663-ban új bejáratot vágtak a piramisba. A látogatóknak le kell hajolniuk, hogy végigmehessenek a sírkamrába vezető keskeny és alacsony folyosón. Hogy hová tűnt Caius Cestius, nem tudjuk, mondta Guarneri. A látogatók egy felfelé vezető csatornát találnak a kamrában.

A mostani helyreállítás alátámasztotta az elméletet, miszerint az 5,95x4,10x4,80 m méretű kamrát valamikor a középkor folyamán kiraboltak. A piramis egyike annak a négy piramisnak, amelyet az ókori Rómában emeltek, de az egyetlen, amely túl is élte az elmúlt két évezred viszontagságait. Az építmény feltehetően az augustusi Róma egyiptomi divatját tükrözi. Octavianus (a későbbi Augustus) i. e. 30-ban foglalta el Egyiptomot, véget vetve ezzel a Ptolemaidák háromszáz éves uralmának. Egyes kutatók viszont úgy gondolják, hogy inkább a núbiai piramisok ihlették az építményt. A núbiai Meroét i. e. 23-ban támadták meg a rómaiak, elképzelhető, hogy Cestius maga is e hadjáratban szolgált.

A piramis természetesen a most befejezett nagytakarítás után is tovább szennyeződik. A bekormozódás ellen néhány havonta ipari alpinisták fogják megtisztítani, így nem lesz szükség az építmény újbóli felállványozására. „Ez a hálám jele. Cégünk Olaszországnak köszönhetően lett sikeres” – mondta az AFP hírügynökségnek Jagi Juzo textil- és ruhaipari vállalkozó, aki 2.7 millió dollárt áldozott arra, hogy a több mint 2000 éve meghalt Caius Cestius síremléke újra ragyogjon.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Régi fényében ragyog Róma egyetlen piramisa

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra