Papnak szánták, de kereskedő, titkosügynök és író lett Daniel Defoe

2019. április 26. 12:46 MTI

Pontos születési dátumát nem ismerjük, valószínűleg 1660-ban született Londonban. Apja, James Foe jómódú gyertyaöntő volt, később mészárosként dolgozott. A család az ún. disszenter, azaz nem a hivatalos anglikán egyházhoz tartozó felekezet tagja volt, s így az ifjú Daniel Foe nem is álmodhatott arról, hogy Cambridge-ben vagy Oxfordban végezze tanulmányait. Ehelyett a Charles Morton tiszteletes vezette jó hírű Newton Green-i Akadémián tanult, szülei kálvinista lelkésznek szánták.

Ő azonban sem tanulni nem szeretett, sem a papi hivatást nem érezte vonzónak, s inkább kereskedő lett. Kreatív és vállalkozó szellem lévén élénk figyelemmel kísérte a gazdasági mozgásokat, s a kereskedelem minden csínját-bínját elsajátította a gyakorlatban. 1683 és 1692 között rőfösárutól kezdve a boron át többféle áruval kereskedett, s többnyire sikeres üzleteket kötött. Üzleti ügyben rengeteget utazott, nemcsak Angliában, hanem a kontinensen is, bejárta Spanyolországot, Olaszországot, Németországot és Franciaországot. 1684-ben feleségül vette Mary Tuffley-t, egy vagyonos kálvinista kereskedő leányát, s nyolc gyermekük született, de csak hat érte meg a nagykorúságot.

A kereskedés mellett követte a politikai változásokat is, s több politikai tárgyú pamfletet is írt. A katolikus II. Jakab trónra lépésekor csatlakozott a Monmouth-féle lázadáshoz, amelyet levertek, s az írónak is bujkálnia kellett. 1688-ban már lelkesen üdvözölte a trónra lépő Orániai Vilmost, s a protestáns uralkodó politikáját röpirataival mindvégig támogatta. A Vilmost ért támadásokra válaszul megírta szellemes és erőteljes versét, A tősgyökeres angol címmel, amelyben a faji előítéletekből fakadó téveszméket leplezte le.

A politikai életben is igen aktív Defoe (a harmincas éveitől már így nevezte magát) többféle gazdasági vállalkozásba is kezdett, ám spekulációi nem mindig sikerültek, s 1692-ben gyakorlatilag csődbe ment. Kitartó munkával azonban rövid idő alatt ismét talpra állt, s 1703-ig jól működő téglagyárat üzemeltetett. 1702-ben Defoe megírta A disszenterekkel való leszámolás legrövidebb útja című, maróan ironikus politikai pamfletjét, amely nagy felháborodást keltett mind a konzervatív toryk, mind a disszenterek körében. Az író ellen lázító rágalmazás vádjával eljárást indítottak, s 1703 májusában letartóztatták. Pénzbírságra, börtönre, s pellengérre ítélték, ez utóbbi inspirálta a Himnusz a pellengérhez című költeményét, amellyel rendkívüli népszerűségre tett szert.

A börtönben töltött idő alatt téglagyára is tönkrement, s Defoe-t annyira aggasztotta népes családja sorsa, hogy végső kétségbeesésében Robert Harley, a toryk vezetője közbenjárását kérte, hogy szabadon bocsássák, cserébe pamfletírói és titkos ügynöki szolgálatait ajánlotta fel. 1704-ben Defoe megindította a Review című folyóiratát, amely 1713-ig jelent meg. A lapban, amely a tory kormány hivatalos szócsövének számított, a politikai témák mellett a kereskedelemmel, a vallással, az erkölccsel foglalkozó írások is megjelentek, többnyire Defoe tollából. 1714-ben a tory kormány megbukott, ám a whigek jó érzékkel felismerték, hogy Defoe hasznukra lehet, s ettől kezdve ők foglalkoztatták. Ekkoriban keletkezett a Családi oktató című erkölcsi tankönyve is, amelyben az emberi kapcsolatokról, az emberi viselkedésről való nézeteit foglalta össze.

1719-ben az addig inkább csak rövidebb írásairól ismert Defoe regény írásába kezdett. A témát egy napihír adta, amely arról szólt, hogy egy bizonyos Alexander Selkirk tengerész hajótörést szenvedve egy szigetre sodródott, ahol négy évig élt. Defoe ennek nyomán megalkotta Robinson Crusoe alakját, aki egy hajótörés során elvetődik egy szigetre, ahol kreativitásának köszönhetően legyőzi a természet szeszélyes és veszélyes erőit, anélkül, hogy emberi méltóságát egy pillanatra is elveszítené. Robinson és a szigeten segítőjéül szegődő Péntek alakja később nemcsak a filmesek fantáziáját mozgatta meg, több irodalmi feldolgozása is készült.

A Robinson sikerét néhány évvel később Defoe megismételte, 1722-ben jelent meg a Moll Flanders örömei és viszontagságai című regénye, amelyben egy jó útra tért bűnöző történetét dolgozta fel. Mindkét regénynek nagy erénye volt a tárgyilagos stílus, az aprólékos, kimunkált részletezés, az alapos emberismeret, ám a kritikusok kissé soknak találták bennük a túlzó moralizálást, amitől olvasásuk ma már nehézkesnek tűnik. Szintén 1722-ben jelent meg A londoni pestis című munkája, az 1664-65-ös járvány megrendítő leírása, amely nagybátyja elbeszéléseiből (valamint saját gyermekkori élményeiből) táplálkozott.

Ezt követően visszavonult családja körébe, s egyre romló egészségi állapota ellenére is tovább folytatta az írást, ám ebből az időszakból már csupán a Roxana című regénye aratott sikert. Élete utolsó éveiben néhány sok évvel azelőtti, állítólag kifizetetlen váltó miatt az író jogi vitákba keveredett, s egyes források szerint hitelezői elől bujkálva érte a halál 1731. április 26-án.