Múlt-kor.hu

Orseolo Péter király eredeti sírhelyét találhatták meg Pécsen

Orseolo Péter király eredeti sírhelyét találhatták meg Pécsen

2019. július 11. 12:48 MTI

Minden valószínűség szerint előkerült Orseolo Péter király eredeti sírhelye a pécsi székesegyház altemplomában az elmúlt hónapokban zajló régészeti feltárás során - jelentették be az ásatás vezetői a baranyai megyeszékhelyen szerdán.

Tóth Zsolt, a Janus Pannonius Múzeum régésze, a feltárás vezetője elmondta, hogy a Pécsi Egyházmegye finanszírozásában megvalósuló munkálatok során egy római kori temetői épület maradványaira, a fölé épült első pécsi székesegyház falaira bukkantak, s abban Orseolo Péter király feltételezhetően első, eredeti sírhelyét is megtalálták.    

A régész hozzátette: az 1038 és 1041 valamint 1044 és 1046 között uralkodó király csontjai nem kerültek elő, azokat feltételezhetően a későbbi korokban az altemplom másik részén helyezték el.    

A kutatás konzulense, Buzás Gergely régész arról tájékoztatott: a kora középkor gyakorlata szerint egyedül az alapító földi maradványait helyezték el a székesegyházakban. Pécsen egy késő római temetkezőhelyre épült rá az Orseolo Péter által alapított székesegyház.

A feltárás során meghatározták annak az épületnek a pontos kiterjedését, ami után nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a feltárt sír és az ahhoz kapcsolódó sírláda a térbeli elhelyezkedésük alapján a király maradványainak, illetve ereklyéinek eredeti helyszínéül szolgálhatott.    

Buzás Gergely szerint a gödrökben nagy valószínűséggel azért nem leltek sem tárgyakra, sem csontokra, mert azokat a későbbi korokban feltételezhetően áthelyezték egy középkori sírkamrába, amely felett ma Dulánszky Nándor püspök síremléke áll az altemplom nyugati oldalában.

Hozzátette: amennyiben e síremléket elbontanák, s ott folytatnák a feltárást, akkor sem lenne ugyanakkor biztos, hogy megtalálnák Péter király maradványait, hiszen később bolygathatták és kirabolhatták vagy összeroncsolhatták az építményt.    

Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója azt mondta, tudományos szempontból a fentieken túl is kiemelkedő jelentőségűek az előkerült régészeti leletek, hiszen bebizonyosodott: a vizsgált területen - azaz a mai pécsi székesegyház keleti része alatt - már a negyedik századtól kezdve folyamatosan lenyomatot hagyott a keresztény vallás és kultúra.

Udvardy György pécsi megyéspüspök a májusban és júniusban folyó régészeti munkálatok megindításának indokáról azt mondta, hogy bár a pécsi Dóm tér területéről, összességében a székesegyház körüli területről már relatíve sokat tudtak, viszont magában a székesegyházban csak kisebb leletmentések folytak, kevés információ állt rendelkezésre a székesegyház alatti területről, az első pécsi katedrálisról.    

Örömét fejezte ki, hogy a kutatás sok újdonságot hozott, s az jelentős mértékben hozzájárult az elmúlt évszázadok megismeréséhez.    

A sajtó rendelkezésére bocsátott tájékoztató szerint a feltárt romokat szakszerűen visszatemetik majd a régészek, a kutatási eredményekről pedig információs tábla tájékoztatja majd a látogatókat a helyszínen, a pécsi székesegyház turisták által is szabadon látogatható altemplomában.

Orseolo Péter király eredeti sírhelyét találhatták meg Pécsen

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. nyár: Őrült uralkodók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra