Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
2021. május 13. 16:49 Múlt-kor
Az akkoriban igen előrehaladott kornak számító 65 évesen egy Plano Carpini János (Giovanni da Pian del Carpine) nevű itáliai ferences barát volt az első európai keresztények egyike, aki keletre utazott egy vallási-diplomáciai célú küldetés keretében. Útja nehéz volt és hosszú, és az, hogy mindezt épségben megtette, annál is inkább figyelemreméltó, hogy kortársai úgy írtak le, mint egy „idős pap, aki rendkívül kövér, és rossz egészségi állapotú.” IV. Ince pápa követeként missziója rendkívül ambiciózus volt: rávenni a mongol nagykánt („a tatárok királyát”), hogy vegye fel a katolikus hitet, és békés viszonyt alakítson ki Európa államaival, valamint az egyházzal.
Találkozó a magyar király sátrában
János barát útja 1245 áprilisában kezdődött, és csaknem két évébe telt, mire hazajutott. A franciaországi Lyonból kiindulva a mai Ukrajna területén jutott el a Mongol Birodalom nyugati határát 1246 áprilisában. Itt találkozott Batu kánnal, a mongolok térségbeli parancsnokával, aki János beszámolója szerint a Muhinál IV. Béla magyar királytól zsákmányolt sátorban fogadta. A kán továbbengedte a szerzetest a birodalom központja felé.
János barát a Kaszpi-tengeren túl már teljesen ismeretlen vidéken járt. Végül 1246 júliusában érte el a birodalom fővárosa, Karakorum mellett felállított „sárga pavilont”, a Szira Ordát, ahol éppen az új nagykán megválasztása zajlott.
Az új uralkodó – Güjük, a nemrég elhunyt Ögödej nagykán fia – azonban nem volt hajlandó meghallgatni Jánost, ehelyett megparancsolta neki, közölje a pápával és minden európai uralkodóval, hogy valójában nekik lenne illendő hűséget fogadni őhozzá. Az így dolgavégezetlenül, ám egy életre elegendő történettel gazdagabban távozó barát 1246 novemberében kezdte meg a hazautat.
Hazafelé Lengyelországban, Bohémiában, a német területeken, Liège-ben és Champagne-ban is megállt, útjának egy-egy részletét a lelkesen hallgató itteni írnokoknak elmesélve. Lehetséges, hogy a szerzetes ezt nem szívesen tette, vagy nem bízott az írnokokban eléggé, hogy hitelesen jegyzik le elbeszélését, mivel saját írása végén figyelmezteti az olvasót, hogy kizárólag az ő változata felel meg a valóságnak.
Miután 1247-ben visszaért Lyonba, János elkezdte lejegyezni beszámolóját, és megosztotta azt ferences testvéreivel. Sokszor ő olvasta fel nekik, de volt, hogy más felolvasásában ő is hallgatta saját elbeszélését, mintegy önellenőrzésként. Emellett arra bátorította testvéreit, hogy kérdezzenek a felolvasások közben, hogy aztán egy megfelelően tisztázott, új változatban adja ki végleges formában történetét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
