Múlt-kor.hu

Nem éppen a tervek szerint sült el 1902-ben a „nagy hanoi patkánymészárlás”

Nem éppen a tervek szerint sült el 1902-ben a „nagy hanoi patkánymészárlás”

A Francia-Indokínába 1897-ben megérkező, negyvenes éveiben járó francia ex-miniszter, Paul Doumer az új század elején egy nehéznek ígérkező feladatot kapott. Miután a férfi lemondott pénzügyminiszteri tisztségéről, mivel az általa bevezetni kívánt új jövedelemadó terve meghiúsult, kinevezték a többek között a mai Vietnamot is megában foglaló Francia-Indokína főkormányzójává, ahol belefogott a csatornarendszer korszerűsítésébe. Munkájában azonban váratlan nehézségek akadályozták. 

Váratlan vendégek a villákban

Doumer terve az volt, hogy modern infrastrukturális fejlesztéseket visz véghez Indokínában, főként a fővárosban, Hanoiban. A századfordulón egy tipikus gyarmati tisztviselő Hanoiban egy széles, fákkal övezett sugárúton lakott egy jelentős méretű, európai kényelemi berendezésekkel, többek között vécével felszerelt villában. Doumer úgy vélte, mi más is lehetne a fejlődés szimbóluma, mint a város franciák lakta részén kialakítandó hatalmas, valamint a szegényebb negyedekben megépítendő szerényebb méretű csatornahálózat. 

Amikor azonban Doumer vezetésével lefektettek közel 15 kilométernyi csatornát, szándékolatlanul is kiváló rejtekhelyet biztosítottak a patkányok számára, akik a hideg és sötét járatokban végre menedéket találtak a rájuk leselkedő veszélyek elől. Ha pedig megéheztek, a csatornahálózat révén könnyedén belopózhattak akár a legelegánsabb ingatlanokba is. Hanoi előkelő, franciák lakta részén a rágcsálók túlszaporodtak, és már a felszínen is egyre többet randalíroztak. 

Paul Doumer

Ha pedig ez még nem lett volna elég, felütötte a fejét a bubópestis, így muszáj volt orvosolni a helyzetet. A döntéshozók megoldása a következő volt: vietnami „patkányvadászokat” fogadtak fel, akik lementek a csatornába a rágcsálók elpusztítása érdekében. Minden egyes halott patkányért meghatározott összeget kaptak.

1902 áprilisának utolsó hetében máris 7985 patkányt öltek meg, és ez még csak a kezdet volt. A patkányvadászok májusra már annyira belejöttek, hogy napi 4 ezer rágcsálót szedtek le. A hónap végére már egészen kiugró számokat produkáltak: csak május 30-án például 15041 patkányt öltek meg. Júniusban a napi adag már meghaladta a 10 ezret, június 21-én pedig 20112 patkánnyal elérték a csúcsot.

Sajnos nem tudjuk pontosan, milyen módszer alkalmaztak a patkányok megölésekor – ezt az információt nem őrizték meg a források. Magáról a patkányvadászatról is csak azért tudunk, mert amikor Michael Vann történész a francia gyarmatbirodalom történetét kutatta, ráakadt egy „Állatok elpusztítása: patkányok” címet viselő dokumentumgyűjteményre. Elsőre csak néhány egymásra hányt papírt talált, amelyek a megölt patkányok számáról tudósítottak, a kutató azonban úgy döntött, utánajár a történetnek.

Jutalom patkányfarkakért

Könnyen belátható, a patkányvadászat nem tartozott a legkönnyebb tevékenységet közé. Gondoljunk csak bele: a „bérgyilkosoknak” le kellett menni az emberi ürülékkel és minden egyéb förmedvénnyel teli, sötét és hideg csatornákba, ahol aztán olyan rágcsálókat kellett levadászniuk, akik könnyedén hordozhatták a bubópestist terjesztő bolhákat, vagy más, fertőző betegséget terjesztő kórokozókat. És akkor még nem beszéltünk a csatornában esetleg megtalálható további állatokról, mint a kígyók vagy a pókok.

A gyarmati hatóságok idővel ráeszméltek, hogy az impozáns számok ellenére a patkánypopuláció arányaiban nem csökkent jelentős mértékben. Következhetett a B terv, amely a polgári lakosságot is bevonta a patkányvadászatba. A hatóságok pénzjutalmat, rágcsálónként egy centet ajánlottak. A patkányok levadászása a levágott farkak bemutatásával nyert bizonyítást, mivel így a gyarmati hatósági épületek nem teltek meg patkányhullákkal. Nem lettünk volna viszont annak a tisztviselőnek a helyében, aki a patkányfarkak megszámlálásával volt megbízva.

Hanoi térképe 1925-ből

Eleinte úgy tűnt, a módszer bevált, kiderült azonban, hogy a vadászok sok esetben egyszerűen levágták még élő patkányok farkát, és arról is szóltak a hírek, hogy néhány vietnami egyenesen patkányokat csempészett be a városba. És ha ez még nem lett volna elég: egészségügyi ellenőrök felfedezték, hogy Hanoi külterületein és vidéken egyenesen patkánytenyésztés zajlik. A főváros lakosai kénytelenek voltak megbarátkozni a gondolattal: együtt kell éljenek a patkányokkal.

A patkányirtó hadművelet sikertelenségének meglett a hatása: 1906-ban járvány tört ki Hanoiban, amely során legkevesebb 263-an haltak meg – többségükben vietnamiak. Doumer eközben visszatért Franciaországba, ahol az egyik leghatékonyabb gyamarti főkormányzóként ünnepelték, és az 1930-as évek elején még az elnöki széket is elfoglalhatta.  

„Ez egyfajta erkölcsi példázat a modernitás arroganciájáról, arról, hogy mennyire hiszünk a tudományban és az észben, és mindenre iparti megoldást keresünk” – foglalta össze a történet tanulságát Vann. „Ez ugyanaz a gondolkodásmód, amely az első világháborúhoz vezetett – az volt az elképzelés, hogy a géppuska, mivel rendkívül hatékonyan öl, gyors háborút eredményez. Amihez azonban valójában vezetett, egy hosszú háború volt, amelyben sokan vesztették életüket” – tette hozzá a kutató.

Hanoi utcakép a 20. század elejéről

A nagy hanoi patkánymészárlást manapság az ún. kobra-hatás példájaként szokták emlegetni. A gazdasági fogalom lényege, hogy az ösztönzők adott esetben olyan következményekkel is járhatnak, amelyek nem álltak a megbízó szándékában. Sokan a fogalom emlegetésével érvelnek az állam gazdasági folyamatokba történő bármilyen mértékű beavatkozása ellen, Vann szerint azonban sokkal inkább arról van szó, hogy vigyázni kell a hasonlóan arrogáns programok megtervezésével, amelynek kezdeményezői akár a valós tényeket is figyelmen kívül hagyhatják. 

1997-ben Vann Vietnamban végzett levéltári kutatást a témában. Egy napon, amikor kihúzta az 1954 előtti, francia nyelvű iratok katalógusát tartalmazó szekrény legfelső fiókját, érezte, hogy egy patkány fut át a kezén. Hosszú évtizedekkel azután, hogy a franciák elhagyták Vietnamot, a patkánykérdés még mindig nem oldódott meg. 

Nem éppen a tervek szerint sült el 1902-ben a „nagy hanoi patkánymészárlás”

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra