Múlt-kor.hu

Napjaink technikája a középkori Bagdadban: a „Leleményes eszközök könyve”

Napjaink technikája a középkori Bagdadban: a „Leleményes eszközök könyve”

2019. április 4. 15:10 Múlt-kor

Az iszlám vallás kialakulását és elterjedését követően a Közel-Kelet vált a kor tudományos központjává. Az iszlám aranykornak nevezett időszakban e civilizáció őrizte meg az utókor számára az ókori tudósok műveit, azonban maga is tevékenyen hozzátett a tudomány fejlődéséhez. Mi sem példázza ezt jobban, mint egy három testvér által írt könyv a 9. századi Bagdadból.

Középkori tudományos fantasztikum

Képzeljük el, amint egy régi könyvet lapozgatunk, és tervrajzokat találunk, méghozzá tiszta és érthető jelölésekkel és magyarázatokkal ellátva. Az egyik diagram egy kezdetleges maszkot ábrázol, amely egy csőre van kötve, a cső pedig a másik végén több fújtatóra. Mindemellett van ráadásul egy hatékony csapószelep is van ezen a végén, amely biztosítja, hogy kizárólag friss levegőt lehessen a maszkba pumpálni, így az azt viselő személy biztonságosan képes lélegezni egy mérgező környezetben, amíg van valaki, aki működteti a fújtatókat. A 19. században pontosan ilyen légzőkészülékeket kezdtek el használni Európában a tűzoltók, ez a könyv azonban sokkal régebbi annál. A „gázmaszk” egyike annak a száz kiváló találmánynak, amelyeket Kr. u. 850-ben tárt a világ elé a „Leleményes eszközök könyve”. A könyvet három bagdadi tudós írta, akiket csak a Banú Múszá testvérekként ismertek. (A „Banú Múszá” kifejezés „Mózes fiai” jelentéssel bír, korán elhunyt édesapjukra, Músza bin Sakirra utalva.)

A könyv szinte minden oldala olyan találmánytervezetet tartalmaz, mint amilyen a fent említett maszk. Egy önmagát újratöltő olajlámpától a külön hideg és meleg vizes csapon át különféle szórakoztató célú automatikákig sok minden megtalálható benne. A tervek egytől egyig rövidek, mindegyik két oldalt foglal el: az egyiken a rajz, a másikon a magyarázó szöveg található. Egyszerűségük azonban ne terelje el a figyelmet a Banú Múszá testvérek szinte hihetetlen előrelátásáról. A könyv a középkori mérnöki tudomány egy korai csúcspontja – Görögországból, Indiából, Szíriából és Perzsiából is merít az ábrázolt találmányok tekintetében, de tartalmaz a fivérek által kiötlött eszközöket is. Olyan dokumentum ez, amely méltó módon jelképezi korának nyitottságát a tudásra és tanulásra. Ezt a kort nevezzük az iszlám aranykorának.

Az iszlám aranykora a 8.-tól a 14. századig tartott. Ebben az időben a Közel-Keleten a kalifátusok kora volt, amelyek világhatalmakká nőtték ki magukat, emellett azonban termékeny talajnak bizonyultak az emberi tudás számára – a természettudományok, a matematika és a humán tudományok egyaránt virágoztak.

A Banú Múszá fivérek eme aranykor elején írták műveiket, az abbászida kalifátus idején, Al-Mamún kalifa uralma alatt. Al-Mamúnt a költészet, a filozófia és a tudomány kedvelőjeként tartja számon a történelem, aki jelentős erőforrásokat fektetett abba, hogy a nemrégiben alapított Bagdad városát a fejlődés központjává tegye. Ennek keretében alapította a ma a Bölcsesség Házaként ismert hatalmas könyvtárat, és támogatott számos kutatót és tudóst mindenféle tudományban.

Al-Mamún közeli viszonyban volt a Banú Múszá fivérekkel is, állítólag még gyermekkorukban vette pártfogása alá őket, miután édesapjuk – egy útonállóból lett csillagász, aki szintén a kalifa jó barátja volt – meghalt, és a fivéreket a szegénység fenyegette. Mindhármuk másfajta tudásra specializálódott: Mohamed erőssége a csillagászat volt, el-Hászán a geometriára összpontosított, míg Ahmed az igazi mérnök volt hármójuk közül. Találmányokkal teli könyvüket a kalifa megrendelésére írták, hogy bemutassák a számtalan tudományos elvet, amelyet megtanultak.

Szelim al-Hászáni, a Tudomány, Technológia és Civilizáció Alapítvány nevű manchesteri székhelyű nonprofit szervezet vezetője szerint Al-Mamúnnak vallási indoka volt a technológiai újítás elősegítésére. „Ahogy a Korán és Mohamed mondásai is előírják” – mondja, „a muszlimoknak keresniük kell a tudást, és a hasznos cselekedeteket, amelyek javítják az életminőséget.”

A fejlett technológiához való hozzáférés ráadásul egy uralkodó számára közvetettebb előnyökkel is járhatott – egyfajta természetfeletti légkör lengte körül, amikor idegen vezetőkkel találkozott. Az előző kalifa alatt például egy delegáció utazott a Frank Birodalomba annak uralkodója, Nagy Károly számára sok ajándékkal. A legnagyobbak egy elefánt és egy selyemsátor voltak, azonban ezek mellett volt egy, a kor legfejlettebb technikáját képviselő vízóra is, amelyből mechanikus lovas alakok bukkantak elő, amikor egész órát ütött. Nagy Károlyt és udvarát állítólag annyira lenyűgözte a szerkezet, hogy sokan meg voltak róla győződve, hogy egy dzsinn által megszállt tárgyról van szó.

Évszázadok távlatából

A három testvér könyvében található forgattyús tengely talán az egyik legjobb példa előrelátásukra. Ilyen eszközök mozgatnak napjaink gépeiben is számos dugattyút, illetve ilyenek segítségével mozgatják a dugattyúk a kerekeket például egy gőzmozdonyon. A forgattyús tengely egy kezdetleges változata kétszer is felbukkan a könyvben, öt teljes évszázaddal a hasonló eszközök első európai leírásai előtt.

Más tervrajzaik annyira sikeresek voltak, hogy napjainkig folyamatosan használatban vannak. Ilyen például az önkiürítő függőveder, amelyet a fivérek arra szántak, hogy tárgyakat lehessen fele folyók vagy tavak medréből kiemelni, azonban napjaink munkagépein is elterjedtek. A gömb alakú eszköz két felét lánccal működtették.

A könyvben szereplő találmányok jelentős hányada árulkodik a víz tulajdonságainak magas szintű ismeretéről, különösen a hidraulika erejééről. És míg egy részük meglehetősen szeszélyesnek tűnhet – mint például a tréfás poharak, amelyek újra feltöltik magukat folyadékkal egy titkos rekeszből, vagy a szökőkút, amely különféle alakokat formázva lövi a levegőbe a vizet –, az eszközök mindazonáltal konkrét mérnöki elveket mutatnak be. A szökőkút például több forradalmi technikát is alkalmaz hatása eléréséhez, mint például egy automata kapcsolóként működő ellensúlyrendszert, amely a víznyomás váltakozásának megfelelően változtatja a szökőkút alakját. Az ilyen időzítő szerkezetek teszik igazán különlegessé a Banú Múszá fivéreket, mivel ilyen megoldásokat még utódaik sem alkalmaztak – legközelebb a 15. században találkozni ilyenekkel.

Az elkövetkező évszázadokban működő tudósok közül kevesen érték csak el a Banú Múszá fivérek technikai szintjét. A 13. századi muszlim feltalálók vízzel működő tréfás eszközei egyszerű szifonokat használtak, messze elmaradva a „Leleményes eszközök könyvében” megtalálható megoldásoktól.

A mű kiadását követően a három fivér a közélet középpontjában maradt hosszú ideig – a későbbiekben meglehetős pontossággal kiszámolták a Föld kerületét, valamint a Nap segítségével az év pontos időtartamát is. Képességeiket annyira nagyra tartották, hogy velük terveztettek meg új városokat és csatornákat, és velük becsültették meg az ellenséges seregek létszámát is.

Körülbelül 300 évvel a könyv kiadását követően Bagdad alá érkezett egy mongol sereg Dzsingisz egyik unokája, Hülegü kán vezetése alatt, majd irtózatos pusztításba kezdett. A Bölcsesség Házát a város nagy részével együtt lerombolták. Annyi könyvet szórtak bele a Tigris folyóba, hogy a feljegyzések szerint a víz fekete lett a tintától.

Bagdad kifosztása azonban nem jelentette a véget a „Leleményes eszközök könyve” számára. Már megjelenésétől kezdve széles körben másolták és olvasták az iszlám világban, és az iszlám aranykor más tudósai is felhasználták forrásként. Mire az abbászida kalifátus elesett, a mű már Európába is eljutott a muszlim Spanyolországon keresztül. Néhány fennmaradt kéziratot ma is őriznek a világ több pontján, a legteljesebb példányokat a Vatikánban, Berlinben és Isztambulban.

A Banú Múszá fivérek találékonyságának és előrelátásának csúcsát talán mechanikus furulyajátszó gépük mutatja be. Bár az eszköz főként külföldi diplomaták és vezetők lenyűgözésére készült, a lejátszani való zenét egy olyan eszköz segítségével lehetett rajta beállítani, amely a mai lyukkártyákhoz volt hasonló. Leegyszerűsítve tehát kijelenthető, hogy három fivér a 9. századi Bagdadban feltalálta a világ első programozható szerkezetét, több, mint egy évezreddel azelőtt, hogy a 20. századi Nyugaton megkezdődött volna a modern számítógép kifejlesztése.

Napjaink technikája a középkori Bagdadban: a „Leleményes eszközök könyve”

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra