Múlt-kor.hu

Nándorfehérvár, Rodosz és Buda után Bécsbe már beletört Nagy Szulejmán bicskája

Nándorfehérvár, Rodosz és Buda után Bécsbe már beletört Nagy Szulejmán bicskája

523 éve, 1494. november 6-án született I. Szulejmán török szultán. Bár nekünk, magyaroknak érthető okokból nincsenek kellemes emlékeink róla, kétséget kizáróan ő volt a török birodalom legkiválóbb uralkodója, aki kiérdemelte a Nagy melléknevet.

Szulejmán Trabzonban született I. Szelim egyetlen fiaként. Hétéves korától oktatták nyelvekre, tudományra és katonai ismeretekre, gyakorlati tapasztalatait különböző tartományok kormányzásával szerezte. A török birodalom eddigre kiheverte a Timur Lenktől elszenvedett, száz évvel korábbi vereséget és szédületes tempóban terjeszkedett Kelet felé: Szelim eltiporta a mamelukokat, elfoglalta Egyiptomot és Szíriát, majd döntő vereséget mért a perzsákra.

A 26 éves Szulejmán 1520-ban lépett apja örökébe. A harcias kedvű szultán nyomban hódító hadjáratokat indított: 1521-ben bevette a déli végvárrendszer legfontosabb láncszemét, azt a Nándorfehérvárt (Belgrádot), ahol 1456-ban II. Mohamed még kudarcot vallott, a következő évben elfoglalta az Egyiptom és Anatólia közti tengeri utat ellenőrző Rodosz szigetét a johannita lovagoktól. A gyászos emlékezetű mohácsi csatában, 1526. augusztus 29-én megsemmisítette a magyar seregeket, de a védtelen Budát csak feldúlta és kirabolta. Szulejmán ezután állandó és döntő befolyást gyakorolt történelmünkre: a kettős királyválasztás után Szapolyai Jánost támogatta a Habsburgok ellenében - ami érthető, hiszen végső célja Bécs elfoglalása volt. 1529-ben és 1532-ben is hatalmas sereggel vonult át az országon, de a császárvárost nem sikerült bevennie.

Szulejmán az ősi rivális Perzsia ellen vezetett 1534-35-ös hadjárat során bevette Bagdadot - az iszlám világ egykor legragyogóbb városa ezután Isztambul árnyékában hanyatlásnak indult. A perzsa Szafavidák ellen még kétszer szállt hadba, 1548-49-ben és 1555-ben, az ekkor kötött béke biztosította a megszerzett hódításokat, így Arméniát és a kijáratot a Perzsa-öbölhöz. Szulejmán Észak-Afrika hatalmas területeit - Tripolit, Tuniszt, Algériát és Marokkót is - annektálta. A szolgálatába fogadott Rőtszakállú Hajreddin tuniszi pasa (kalózvezér) megverte a spanyol-velencei egyesült flottát, így a Földközi tenger keleti részét néhány évtizedre (az 1571-es lepantói csatáig) a törökök uralták. Az oszmánok 1565-ben megpróbálkoztak a stratégiai fekvésű Málta elfoglalásával is, de a négyhónapos ostrom végül kudarccal zárult.

A magyar hadszíntéren 1541-ben jelent meg ismét: kardcsapás nélkül, csellel elfoglalta Buda várát, vele a Duna-Tisza köze jelentős részét, 150 éves hódoltságba döntve az immár három részre szakadt, kiszolgáltatott ország elfoglalt területeit. 1543-ban újabb hadjáratot vezetett, ekkor került török kézre Siklós, Pécs, Székesfehérvár és Esztergom. Hogy megakadályozza Ferdinánd és János Zsigmond birtokai, azaz Magyarország és Erdély egyesülését, 1551-52-ben seregei újabb nagy területeket foglaltak el, bevették Szolnokot és Temesvárt is, bár Eger ostroma kudarccal végződött. (Mindezzel Szulejmán jelentősen hozzájárult az önálló Erdélyi Fejedelemség létrejöttéhez is.) Utolsó nagy vállalkozása is Magyarország ellen irányult: 1566. szeptember 6-án Szigetvár elhúzódó ostroma közben halt meg. Halálát a sereg elől eltitkolták, a vár bevétele után belső részeit Szigetvár mellett temették el és föléjük szentélyt emeltek.

Bár nekünk, magyaroknak érthető okokból nincsenek kellemes emlékeink róla, kétséget kizáróan ő volt a török birodalom legkiválóbb uralkodója, aki kiérdemelte a Nagy melléknevet. Hazájában fellendítette az ipart és a kereskedelmet, hidakat, utakat, vízvezetékeket és mecseteket építtetett - utóbbiak közül a legpompásabb a Szulejmán-mecset Isztambulban, ahová magát a szultánt is eltemették. A törököknél Törvényhozóként (Kánuni) emlegetik, mert parancsára készült el az iszlám vallásjog, a saría által nem szabályozott helyzetekre vonatkozó világi törvénykönyv. Nemcsak kiváló hadvezér, hanem a kor viszonyai között igazságos és derék fejedelem volt, aki tisztségviselőit nem származás vagy vagyon, hanem érdem alapján választotta. Viszonylag toleráns volt birodalmában a keresztények és zsidók iránt, utóbbiak üldözését be is tiltotta. Pártolta a tudományokat és művészeteket, számtalan tehetségnek biztosított támogatást, s kiváló költő is volt, aki a török mellett arabul és perzsa nyelven is verselt.

Háremének kedvenc hölgye az orosz származású rabszolganő, Roxalena (Hürrem) volt, akit több évszázados hagyománnyal szakítva, a birodalom népeinek legnagyobb megdöbbenésére feleségül vett, majd egy újabb hagyományt megtörve fiaival együtt idős korában is maga mellett tartott ahelyett, hogy egy távoli tartományba küldte volna. Roxalena nemcsak szép, de az intrikákban is tehetséges volt: elérte, hogy Szulejmán kivégeztesse Musztafa nevű fiát és a tőle születetteket tegye meg utódának. Szulejmán utolsó éveit azonban megkeserítette Roxalena fiai, Szelim és Bajezid vetélkedése, amelynek végén Szulejmán tiszta helyzetet teremtve Bajezidet végeztette ki.

Nándorfehérvár, Rodosz és Buda után Bécsbe már beletört Nagy Szulejmán bicskája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2017. ősz: Kalandos középkor

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr
Impresszum

Főszerkesztő: Bartal Csaba
Felelős szerkesztő: Kulcsár Ádám
Munkatársak: Ács Tibor Adrián, Czókos Gergő, Hajdu Tibor, Tóth Judit

Kapcsolat

info@mult-kor.hu

 

Váltás az asztali verzióra